3p
Az átlagos nettó fizetés 2018-as növekedés pont ugyanannyi volt, mint 2017-ben. A legnagyobb mértékben pont ott emelkedtek a fizetések, ahol a legnagyobb szükség van erre, viszont még így is rettentően alacsony az átlagosan hazavitt összeg.

2018-ban a teljes munkaidőben alkalmazásban állók nemzetgazdasági szintű átlagos bruttó keresete – a legalább öt főt foglalkoztató vállalkozásoknál, a költségvetési intézményeknél és a megfigyelt nonprofit szervezeteknél – 329 900 forint, közfoglalkoztatottak nélkül számolva 341 600 forint volt. Ez 11,2 százalékkal magasabb az előző évinél - számolt be a Központi Statisztikai Hivatal. A rendszeres, prémiumok nélkül számolt bruttó átlagkereset tavaly ennél jóval alacsonyabb volt, 306 500 forint.

Mindebből a KSH szerint a családi adókedvezmények hatása nélkül átlagosan 219 400 forint volt, ami szintén 11,3 százalékkal magasabb az előző évinél. Forintosítva tavaly pontosan ugyanannyival emelkedett az átlagosan hazavitt összeg, mint 2017-ben, 22 ezer forinttal.

Mivel az fogyasztói árindex mértéke 2018-ban 2,8 százalékos volt, reálszinten érezhető növekedésről árulkodnak a számok, 8,3 százalékkal ért többet tavaly a nettó fizetés.

A pénzügyesek keresik a legtöbbet

2018-ban a KSH adatai szerint a legmagasabb átlagos nettó fizetés a pénzügyi, biztosítási tevékenység területén volt elérhető. Itt átlag 404 475 forintot vihettek haza a dolgozók. Kiemelkedő fizetést tudhatnak magukénak az információ, kommunikáció (373 359 forint) és a villamosenergia-, gáz-, gőzellátás, légkondicionálás területén alkalmazottak (363 516 forint). A dobogó mögött azonban leszakadt a mezőny, hiszen a negyedik legjobban fizető szakma a szakmai, tudományos, műszaki tevékenység, ami majdnem 60 ezer forinttal kisebb fizetést ad a dobogó legalsó fokán szereplőnék, 307 771 forintot.

A rangsor másik végén továbbra is a szociális ellátás területén dolgozók állnak, fizetésük "mindössze" 101 170 forint. Igaz, a béremeléseknek köszönhetően annyit már sikerült itt elérni, hogy az átlagos nettó fizetés meghaladja a nettó minimálbér összegét. Nem is annyira régen ugyanis még ez a kijelentés nem állta meg a helyét.

A szociális dolgozóknál valamivel többet keresnek a szálláshely-szolgáltatás, vendéglátás területén dolgozók, 140 967 forintot.

Ami a béremelkedés mértékét illeti, a tavalyi év egyik legnagyobb "nyertese" ebből a szempontból pont a szociális ágazat volt. A nettó fizetések ugyanis 15,4 százalékkal nőttek, ami az ágazatok között a harmadik legmagasabb növekedés. Ennél jobban, 15,7 százalékkal az ingatlanügyek, 16 százalékkal pedig az egészségügy területén emelkedtek a fizetések.

A románok jobbnak látják az anyagi helyzetüket, mint a magyarok

A Nielsen Changing Consumer Prosperity című globális szerint a magyarok közel fele (46 százalék) úgy véli, jobban áll anyagilag, mint öt évvel korábban, ezzel pedig jócskán rávernek a 37 százalékos európai átlagra. A kontinensen a románok látják legoptimistábban anyagi helyzetük alakulását (61 százalék), míg legborúlátóbban az olaszok: bevallásuk szerint csupán 17 százalékuk él jobban.

A magyarok csupán 2 százaléka nyilatkozott úgy, hogy pénzét szabadon költheti, ez az európai átlag csupán egyötöde, és jócskán elmarad a globális 15 százaléktól is. Kényelmesen kijön a pénzéből 100-ból 44 hazai fogyasztó (Európában ez 42 százalék), ám Magyarországon a megkérdezettek több mint felének (54 százalék) csupán az alapvető megélhetésre elég a pénze (Európában ez 48 százalék, a világátlag pedig 32 százalék).

A rovat támogatója a 4iG

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság Véget ért a foci-vb, máris rátámad Trump az északi szomszédjára
Privátbankár.hu | 2026. július 21. 08:53
Vaskos vámot vetne ki Kanadára, akikkel közösen rendezték a vasárnap lezárult foci-világbajnokságot.
Makro / Külgazdaság Méregdrágává vált a benzin Amerikában
Privátbankár.hu | 2026. július 21. 06:37
Nagyon fáj az amerikaiak pénztárcájának is a további háborúskodás Iránnal szemben.
Makro / Külgazdaság Vége a találgatásnak: Polgár Judit nem vállalja
Privátbankár.hu | 2026. július 20. 19:25
Megszólalt a sakk-királynő. 
Makro / Külgazdaság Nem várt helyről kapott rossz hírt Donald Trump
Privátbankár.hu | 2026. július 20. 18:16
Júniusban két hónap emelkedést követően csökkent az amerikai Conference Board gazdaságkutató intézet összetett teljesítményindexe havi szinten.
Makro / Külgazdaság Mi járhat Varga Mihályék fejében?
Privátbankár.hu | 2026. július 20. 17:44
Ezt találgatja a piac a Magyar Nemzeti Bank (MNB) monetáris tanácsának keddi kamatdöntő ülése előtt. A tippversenybe főszerkesztőnk, Csabai Károly is beszállt, aki a Trend FM hétfő délelőtti adásában nemcsak a biztosra vett monetáris lazításról mondta el a véleményét, hanem arról is, hogy az év végéig hogyan alakulhat a jegybanki alapkamat.
Makro / Külgazdaság Jó hírek érkeztek Kanadából
Privátbankár.hu | 2026. július 20. 16:45
Kanadában az elemzők által vártnál erőteljesebben lassult a fogyasztói árak éves növekedési üteme júniusban a májusi, több mint kétéves csúcsot követően.
Makro / Külgazdaság Esik az arany ára
Privátbankár.hu | 2026. július 20. 16:27
Emelkedéssel nyitottak az amerikai értékpapírpiacok hétfőn.
Makro / Külgazdaság Nem lehet nyugodt Szijjártó Péter a BYD székében?
Privátbankár.hu | 2026. július 20. 14:47
A kormány ki fogja vizsgálni Szijjártó Péter korábbi külgazdasági és külügyminiszter minden, a BYD Magyarország beruházásához kapcsolódó döntését – közölte a miniszterelnök az Országgyűlés ülésén hétfőn napirend előtt.
Makro / Külgazdaság Ennek se fog örülni, ha kedd reggel tankolni megy
Privátbankár.hu | 2026. július 20. 14:09
Az üzemanyagok árai kedd reggeltől tovább drágulnak. 
Makro / Külgazdaság Örülhetnek a sógorok, de még így is csak a hátunkat nézik
Privátbankár.hu | 2026. július 20. 13:11
Jókorát csökkent Ausztriában az infláció.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG