5p

Kíváncsi rá, hogyan befolyásolják a világpolitikai viharok az Ön pénztárcáját?
Csatlakozzon azokhoz, akik nemcsak figyelik,
hanem értik is, mi történik a világban - és a tőkepiacokon!

Klasszis Befektetői Klub

2025. május 27. 17:00, Budapest

Részletek és jelentkezés

Ma tízkor kezdődött a CDU rendkívüli pártnapja, ez elé időzítve azonban Angela Merkel már összeállította új kormányának listáját. A nevek között egyrészt meglepően sok a fiatalabb, ő lesz egyedül hatvan felett. Másrészt a kancellár asszony saját belső ellenzékének tagjait is beemelte. Ez csak taktikázás, vagy a fokozatos búcsú egyik állomása?
Jens Spahn (Wikimedia Commons)

Tízből hat-nyolc német vezető hír ma azzal foglalkozik, hogy ma délelőtt megkezdődött a CDU, Angela Merkel pártja rendkívüli kongresszusa, ahonnét folyamatosan szivárognak a részletek. A gyűlésen a küldöttek szavaznak majd a nagykoalícióról. Másrészt nyilván szándékosan ez elé időzítve a vezető politikus hétvégén nyilvánosságra hozta tervezett kormányának tervezett listáját.

Még semmi sem végleges, hiszen a baloldali koalíciós partner, az SPD még csak március 4-én teszi közzé a nagykoalíciós szerződés elfogadásáról szóló szavazás eredményét. Ám a CDU-n belül is nagyon komoly hatalmi harcok folynak, hónapok óta napirenden van Merkel esetleges utódlása, repkednek a nevek, ebből a szempontból a lista rendkívül tanulságos. (Az utódjelöltekről itt írtunk korábban.)

A meggyengült CDU és Merkel sokat kellett engedjen a szocialistáknak, akik eredetileg elutasították az újabb Nagykoalíció ötletét, és erős pozíciókkal indultak a tárgyalásokon. Így a CDU csak hat miniszteri helyet tud kiállítani a 12-ből. (A 13. kormánytag maga Merkel.)

Fiatalítás és jobbra át

Az egyik újítás most, hogy Merkel jobbára középkorú vagy viszonylag fiatal politikusoknak készül megbízást adni, akik mind 60 év alattiak. (Ő maga 1954-es születésű, azaz 63 éves.) A párton belül szükséges fiatalításról már régen szó esett.

A másik érdekesség, hogy olyanokat is beemelt a kormányba, akik tulajdonképpen a saját párton belüli ellefelei, kritikusai. Főleg Jens Spahn lényeges, aki államtitkárból most egészségügy-miniszter lehet, és a CDU jobboldali szárnyának fiatal, 37 éves, ambiciózus képviselője.

Duett várható

A másik fontos személy Annegret Kramp-Karrenbauer (eddig miniszterelnök a Saar-vidéken), aki ugyan nem lesz kormánytag, de megkapja a CDU főtitkárának posztját. A baloldali Der Spiegel Online egyenesen azt állítja, e két személy között fog eldőlni a jövőben Merkel utódlásának kérdése, “duett várható” a hatalomért.

Vajon ez arra szolgál, hogy a meggyengült Merkel szépen fokozatosan átadja a hatalmat és lelépjen, vagy csak egy ügyes sakkhúzás? – teszik fel a kérdést rengeteg helyen a német sajtóban. (Van egy mondás, hogy tartsd magadhoz közel a barátaidat, de még közelebb az ellenségeidet – a szerk.)

Merkel önpuccsa?

A Der Spiegel úgy véli, az ellenségek semlegesítése úgy, hogy megosztja velük a hatalmat, sohasem volt Merkel taktikájának része. Eddig őket inkább figyelemre sem méltatta, nem adott nekik egy csepp pozíciót sem. A lap egyrészt “Merkel meglepő puccsának” nevezi Kramp-Karrenbauer kinevezését, aki közelebb áll hozzá, másrészt a Merkel-éra fokozatos megszűnéséről beszél. (Arról, hogy Kramp-Karrenbauer Merkel utódjelöltje, már korábban is írtunk.)

Merkelisták többségben

A konzervatív Die Welt szerint Merkel a kritikusainak megnyugtatására állította össze így a tisztségviselők listáját, de ez egyben leendő utódjának is jó pozíciót jelent. Érdekes módon az eddigi, meglehetősen népszerű belügyminiszter, Thomas de Maizière kimarad a kormányból.

Több negyvenes, ötvenes, a Merkel-szárnyhoz tartozó nő kerül a kabinetbe. A lap megjegyzi, hogy Merkel hívei mindenképpen többségben maradnak.

Nem marad már sokáig?

Az RTL-csoporthoz tartozó N-Tv.de Timo Lochocki politológust interjúvolta, aki szerint Angela Merkel annyira meggyengült, mint még soha. Emiatt stratégiailag szükséges volt Spahnt és Kramp-Karrenbauert pozícióba juttatnia, kritikusai elébe mennie. Merkel valószínűleg azt reméli, hogy ezzel elég hitelességet szerzett a párttagok és a választók körében a következő négy éves kormányzási periódus kitöltéséhez, de a politológus szerint ez nem valószínű, nem fogja kitölteni.

Erőt mutat vele

Az N-Tv.de másik cikke szerint Merkelnek három oka is lehetett Spahn egészségügy-miniszteri megbízására (aki egyébként egészségügyi szakember). A kancellár nagyra becsüli ezt az embert, aki 2015 óta pénzügyminisztériumi államtitkár volt. Másrészt azt gondolja, hogy enélkül nem tudja a CDU-n belüli kritikusait elcsendesíteni.

A harmadik, hogy ezzel be tudja kapcsolni, integrálni tudja a legkarakteresebb kritikusát. Hozzáteszik, hogy így Spahn kinevezése, amit lehet, hogy másképp is kikényszerítettek volna ellenfelei, úgy néz ki, mintha Merkel szuverén döntése lett volna.

Van-e jövőkép?

A Der Spiegel gyűjtése szerint a CDU vezetői általában üdvözölték és pozitív fejleményként írták le a személyi döntéseket. Az ellenzéki Zöldek szerint hiába vannak új arcok, ez nem tudja elrejteni azt, hogy a Nagykoalíció pártjainak nincsen válaszük a jövőbeli kihívásokra. Az FDP is hasonlóan nyilatkozott, szerintük kérdés, hogy csak a CDU lecsendesítésére alkalmasak az új emberek, vagy jó kormányzásra is.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság Bődületes nagyságúra nőtt Kína devizatartaléka
Privátbankár.hu | 2025. május 9. 17:41
Kína devizatartaléka, amely a legnagyobb a világon, áprilisban tavaly szeptember óta a legmagasabbra szintre, 3282 milliárd dollárra nőtt a márciusi 3241 milliárd dollárról – közölte az ország devizafelügyelete (SAFE).
Makro / Külgazdaság Az árrésstop ugyanúgy visszaüthet, mint tette azt az árstop?
Privátbankár.hu | 2025. május 9. 15:21
A vártnál magasabb áprilisi inflációs adatra a Nemzetgazdasági Minisztérium és az Országos Kereskedelmi Szövetség mellett reagáltak az elemzők. 
Makro / Külgazdaság Csak nem rólunk vesznek példát az olaszok?
Privátbankár.hu | 2025. május 9. 12:47
Nemcsak nálunk mérséklődött az ipari termelés csökkenése márciusban, hanem a dél-európaiaiknál is.
Makro / Külgazdaság Jó hírt fújt be a szél a magyar gazdaság legfontosabb exportpiacáról
Privátbankár.hu | 2025. május 9. 11:46
Márciusban hosszú idő után nőttek a német elektromos-digitális ágazat megrendelései.
Makro / Külgazdaság Itt a bejelentés: ennyiért tankolhatunk a hétvégén
Privátbankár.hu | 2025. május 9. 10:04
A nagykereskedelmi árak nem változnak, így a benzinkutakon múlik, elmozdítják-e a 95-ös oktánszámú benzin és a gázolaj árát.
Makro / Külgazdaság Bod Péter Ákos: Ez zsákutcás irány
Privátbankár.hu | 2025. május 9. 09:47
Bod Péter Ákos szerint a 2025-ös visszaesés nem meglepő, a „150 gyár” program pedig nem oldja meg a gazdaság strukturális gondjait.
Makro / Külgazdaság Orbán Viktor: „Indokolatlan, elfogadhatatlan árak vannak”
Privátbankár.hu | 2025. május 9. 09:13
A 2026-os költségvetés nemzeti kormányra épít, nem küld pénzt Ukrajnába, és kiterjeszti az árrésstopot a háztartási cikkekre is.
Makro / Külgazdaság Nesze nekünk árrésstop! – lelombozó tényekre derült fény
Privátbankár.hu | 2025. május 9. 08:30
Az áprilisban már egész hónapon át érvényes hatósági korlátozás ellenére márciushoz képest nőttek az árak. Az élelmiszerek is csak 1,3 százalékkal mérséklődtek.
Makro / Külgazdaság Úgy tűnik, Matolcsy György a közeljövőben sem fog unatkozni
Privátbankár.hu | 2025. május 8. 19:53
Távozása előtt napokkal jegyezték be.
Makro / Külgazdaság Gyenge adat érkezett, még nem látszik a fordulat a magyar termelésben
Privátbankár.hu | 2025. május 8. 18:53
2025 márciusában a szezonálisan kiigazított ipari kibocsátás 0,1 százalékkal emelkedett februárhoz képest, ám a munkanaphatással korrigált éves adat már 5,4 százalékos visszaesést mutatott – közölte a KSH. A szakértők szerint a hosszú távú teljesítmény még mindig elmarad a 2021-es szinttől, a külpiacok gyengesége és az akkumulátorgyártás visszaesése pedig továbbra is fékezi a kilábalást. A kormány a programok bővítésével és nagyberuházásokkal igyekszik ellensúlyozni a külső negatív hatásokat.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG