2p
Trump teljesen felháborodott azon, hogy a kínaiak válaszlépéseket tettek az amerikai védővámokra - ezért úgy döntött, még keményebben beleáll a kereskedelmi háborúba.

Donald Trump amerikai elnök további védővámok kivetésével fenyegette meg Kínát újabb 100 milliárd dollárt érő importárura. A Fehér Ház csütörtöki, a késő esti órákban kiadott közleménye szerint az elnök elrendelte, hogy kormányzata állítsa össze azoknak a kínai árucikkeknek a listáját, amelyekre a pótlólagos védővámokat kivetik. (Az előző listán a műholdtól az autóalkatrészig minden van, még lángszóró is >>)

Nahát, a kínaiak visszavágtak!

A közleményben Donald Trump élesen bírálta a korábbi amerikai védővámok kivetésére adott kínai válaszlépéseket. Peking ugyanis bejelentette: arányos választ ad, hasonlóan szigorú vámintézkedéseket vezet be az Egyesült Államok ellen, és egyúttal beperli a Kereskedelmi Világszervezetnél (WTO) is.

Kína szerdán közzétette annak a több mint száz amerikai terméknek a listáját, amelyekre várhatóan vámot vet ki. (A listán többek között a szója és egyéb agrártermékek, whiskey és autók szerepelnek.)  "Ahelyett, hogy változtatott volna a korábbi helytelen hozzáállásán, Kína úgy döntött, hogy ártani akar farmereinknek és termelőinknek" - hangoztatta a közleményben az amerikai elnök. Hozzátette: utasítást adott az agrárminiszternek, hogy dolgozzon ki az amerikai farmereket és az amerikai mezőgazdaság érdekeit védő tervet.

Elemzők szerint ez arra utal, hogy Washington hosszú távú kereskedelmi harcra készül Pekinggel.

Miért olyan nagy baj ez, miért nem gyakran alkalmaznak mások ilyen eszközöket mostanában? Miért ellenzi ezt még Trump saját szövetségeseinek egy része is? Trump félreérti a kereskedelem lényegét? Öt ok, amiért ostobaság Trump kereskedelmi háborúja >>
A rovat támogatója a 4iG

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság Örülhet Merz kancellár: pöttömnyi lett az infláció Németországban
Privátbankár.hu | 2026. február 27. 15:01
Februárban a vártnál kevésbé nőttek a fogyasztói árak Németországban a német szövetségi statisztikai hivatal, a Destatis pénteken publikált, előzetes adatokon alapuló jelentése szerint.
Makro / Külgazdaság Embereket küld Orbán Viktor a Barátság vezeték megrongálódott részéhez
Privátbankár.hu | 2026. február 27. 13:03
Szlovákiával közösen állít fel és küld Ukrajnába vizsgálóbizottságot a magyar kormány. Vajon beengedik őket?
Makro / Külgazdaság Több vagy kevesebb német dolgozik?
Privátbankár.hu | 2026. február 27. 12:49
Magas szinten, de stagnél a német munkanélküliség.
Makro / Külgazdaság Lehet irigykedni: tovább gyorsult a horvát gazdaság növekedése
Privátbankár.hu | 2026. február 27. 12:24
Huszadik hónapja tart a növekedés, 2025 végén pedig még tovább is gyorsult a horvát GDP bővülése.
Makro / Külgazdaság Kiderült, mire is vágyik igazán Orbán Viktor a Barátság vezeték körüli csörtében?
Privátbankár.hu | 2026. február 27. 12:14
Pénzzel és szimbolikus győzelemmel távozhat a pástról a magyar kormányfő.
Makro / Külgazdaság Rég nem látott csúcsra ugrott a magyar munkanélküliség
Privátbankár.hu | 2026. február 27. 11:24
 Januárra ez a fajta szezonalitás nem jellemző, így valós létszámleépítésekről lehet szó.
Makro / Külgazdaság Tényleg közeledik az 1000 forintos benzinár?
Privátbankár.hu | 2026. február 27. 10:16
Ha igen, akkor egyelőre kis lépésekben. Itt vannak a pénteki átlagárak és a szombati előrejelzés.
Makro / Külgazdaság Többmilliárd dolláros mentővet dobnak Ukrajnának
Privátbankár.hu | 2026. február 27. 10:04
Az IMF-hitel segít fenntartani a gazdasági stabilitást, 1,5 milliárdot azonnal meg is kap Ukrajna.
Makro / Külgazdaság Olajblokád alá vettek minket Orbán Viktor szerint, felhívja Robert Ficót
Privátbankár.hu | 2026. február 27. 09:12
Szokásos péntek reggeli interjúját adta a miniszterelnök.
Makro / Külgazdaság Januárban is tovább fogyott a magyar, de többet házasodtunk
Privátbankár.hu | 2026. február 27. 08:56
Tovább romlottak a mutatók, az előző véhez képest is 2,8 százalékkal kevesebb gyerek született Magyarországon.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG