A kormányfő napirend előtti felszólalásával kezdődött meg a decemberig tartó őszi parlamenti ülésszak. A kormányfő felsorolta az elmúlt két év eredményeit, mint mondta, sok munkával és kitartással, de az ország jó irányba indult, de feladat van még bőven.
Lesz pénzügyi ombudsman
Orbán Viktor elmondta, a 2013-as költségvetés a munkahelyteremtésre és az az államadósság szintjének csökkentésére épül, a munkahelyvédelmi akcióterv keretén belül pedig szociális adócsökkentést hajtanak végre. A munkahelyek megtartását célzó és jövő januárban induló kormányzati programról azt mondta, azt a kormány mindenképpen végrehajtja. A miniszterelnök kitért rá, a foglalkoztatottság a válság előtti szinten van, rengeteg háztartást szabadítottak ki az adósságcsapdából, a kormány megvédte a nyugdíjakat, megtartotta azok vásárlóértékét, a folyamatosan csökkenő hiány és növekvő gazdasági teljesítmény mellett pedig tovább csökkenti az államdósságot. A kormányfő megemlítette, hogy a sajátos magyar válságkezelés miatt rengeteg volt a konfliktus az Európai Bizottsággal, de ebből "győztesen kerültünk ki", így nőtt a kormány mozgástere.
A miniszterelnök szerint a pénzügyi vállalkozásokra még így is sok a panasz a visszaélések miatt, így angol mintára bevezetik a pénzügy ombudsman intézményét.
Európa miatt kell az IMF-hez fordulnunk
A kormányfő beszédét a legtöbben azért várták, hogy mit mond az IMF-megállapodás feltételeiről. Orbán Viktor fel is tette a kérdés, ha "ennyire rendben haladnak a dolgok az országban, mi szükség az IMF-hitelre?"
A kormányfő szerint a magunk gondjait meg tudjuk oldani külső segítség nélkül is - de az eurózóna válsága visszahúzza Magyarországot, ezért van szükségünk az IMF-megállapodásra. Orbán szerint Magyarországnak egy olyan problémával kell megküzdenie, amit nem maga okozott és annak elmélyüléséhez nem is járult hozzá: ez pedig az eurót használó országok válsága. A kormányfő bírálta az EU vezetőit, mert "nem hozták meg a szükséges lépéseket" a válság kezelésére.
Az EU minden gond forrása
"Magyarországnak meg kell magát védenie az Európát nyomasztó betegségtől" - fogalmazott a miniszterelnök, aki szerint míg pár éve az EU mindenre a megoldást jelentette, ma már inkább mindig probléma forrása az Unió.
A kormányfő azt mondta, Magyarország csak "jó megállapodást hajlandó kötni" a nemzetközi partnerekkel. Szerinte a 2008-as paktum egy "rossz megállapodás volt", mert "nyugdíjcsökkentés, államadósság-növekedés, és a munkanélküliségi ráta elszabadulása lett az eredménye". A kormányfő továbbra sem lesz hajlandó a megszorítások politikáját követni. Szerinte az ország gazdaságilag erősebb, és a kormány mozgástere is szélesebb, mint 4 évvel ezelőtt, ezért "nem vagyunk rászorulva egy olyan típusú megállapodásra, amit 2008-ban kötöttünk a Valutaalappal".
A munkahelyteremtésen nem fogunk összeveszni
Orbán Viktor azt mondta, hogy a kormány alternatív javaslatot dolgoz ki a nemzetköz partnerekkel folytatott tárgyalásokra, a kormány részéről a megállapodás alapja a munkahelyvédelmi akcióterv lesz, mert "Magyarországnak az az érdeke, hogy minél több munkahely jöjjön létre".
Ezen valószínűleg nem fogunk összeveszni az IMF-fel és az Európai Bizottsággal, hiszen az ő célkitűzéseik között is szerepel, hogy Magyarországon több munkahely legyen. Az már más kérdés, hogy a felek valószínűleg nem gondolkodnak ugyanúgy a munkahelyvédelmi akcióterv 300 milliárdos forrásáról - a nemzetközi szervezetek szerint félő, hogy a csomag borítja a jövő évi költségvetést, Matolcsy György ugyanakkor azt mondta: még akkor is lesz erre pénz a jövő évi büdzsében, ha az MNB nem fizet tranzakciós adót, utóbbitól, úgy tűnik, eltekint ugyanis a kormány.
Orbán Viktor szerint Európa gondjai miatt kell az IMF-hez fordulnunk, nem magunk miatt. A kormányfő szerint nincs szükségünk egy 2008-ashoz hasonló IMF-szerződésre, mert az rossz megállapodás volt. Megszorításokról szó sem lehet.
LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!
Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá
havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is,
a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk!
Legyen Ön is előfizetőnk!
Friss
-
Teljes káoszt okozott a bankcsőd, még az elnök is lemondott Paraguayban
8 órája
-
Döntött a kormány: az akkugyárakért is felel az új szuperhatóság
8 órája
-
Miért ekkora az eltérés a dízel és a benzin árában?
9 órája
-
Mennyiért veszik az eurót? Nézze meg az árfolyamot!
9 órája
-
Átfordult az olaj: beomlottak az árak, bedobták az új arab tervet
10 órája
-
Pocsék volt a nemzetközi hangulat, a Mol jelentését várják a befektetők
10 órája
-
Ezt javasolta Magyar Péteréknek a brit ENSZ-nagykövet
11 órája
Mfor.hu Top24
- Balog Zoltán hamarosan már püspök sem lesz
- Surányi György: Egyetlen percig sem voltam részese a hálózatnak
- Pósfai Gábor bejelentését már nagyon régóta sokan várhatták
- Europion: a többség nem hisz Orbán Viktornak ügynök-ügyben
- Ma is éles viták várhatók a parlamentben
- Gyanúsan használták fel a közpénzeket, végelszámolják az előző kormány által létrehozott központot
- Maderiai nyugdíjas évekre készül Nyerges Zsolt?
Makro / Külgazdaság
Döntött a kormány: az akkugyárakért is felel az új szuperhatóság
Privátbankár.hu | 2026. november 5. 19:39
Új, országos illetékességű környezetvédelmi csúcsszerv, az Országos Élőkörnyezet-felügyeleti Főhatóság jön létre 2027. január 1-jén – derül ki az erről szóló, a Magyar Közlönyben csütörtökön kihirdetett kormányrendeletből.
Makro / Külgazdaság
Matolcsy György csak ügyvédjével üzent a vizsgálóbizottságnak
Privátbankár.hu | 2026. november 5. 16:57
Varga Mihályt viszont meghallgatták.
Makro / Külgazdaság
Évek óta nem volt ilyen: kamatot emelt a Bank of England
Privátbankár.hu | 2026. november 5. 15:47
Erre vártak az elemzők is előzetesen.
Makro / Külgazdaság
Kevesebb pénzt költene gazdaságfejlesztésre a Tisza, mint korábban a Fidesz, de az eredmény mégis más lehet
Imre Lőrinc | 2026. november 5. 12:50
Kevesebb pénzt irányoz elő a Tisza-kormány a jövő évi költségvetésből gazdaságfejlesztésre, mint az Orbán-kormány tette az utolsó évében. 2026-ban közel 5050 milliárd forintot szánt az április 12-én leváltott kabinet erre a célra, míg Kapitány István gazdasági és energetikai miniszter a jövő évi büdzsé kapcsán mintegy 4000 milliárd forintról beszélt. Bár a magyar állami hozzájárulás mértéke az elmúlt években folyamatosan emelkedett, a három évig csak stagnáló GDP mégsem azt mutatja, hogy jól hasznosultak volna ezek a források.
Makro / Külgazdaság
Rég volt ekkora különbség a benzin és a dízel ára között
Privátbankár.hu | 2026. november 5. 09:51
A két üzemanyagtípus közötti árkülönbség továbbra is jelentős.
Makro / Külgazdaság
Annyit lógtunk a neten, hogy a tőzsdei cégen is meglátszik
Privátbankár.hu | 2026. november 4. 18:49
Közzétette harmadik negyedéves jelentését a Magyar Telekom.
Makro / Külgazdaság
Donald Trump kezében két bunkósbot maradt – Magyarországra is hat az amerikai félidős választás
Imre Lőrinc | 2026. november 4. 18:28
Miután a Tisza-kormány kipipálta a házi feladatait a hosszú távú gazdasági és költségvetési pálya kijelölésével kapcsolatban, a befektetői figyelem ismét a globális folyamatokra irányulhat a magyar eszközök viszonylatában is. Az amerikai félidős választás hosszabb távon két nagyon fontos kérdést vet fel a piacokon: mi lesz az egyre inkább a túlkapás jeleit mutató mesterségesintelligencia-lázzal, valamint a hosszú lejáratú állampapírhozamok alakulásával? Ezek a forint és a magyar konvergenciapálya szempontjából sem lényegtelen dilemmák.
Makro / Külgazdaság
Lehet-e több célt is teljesíteni az új költségvetéssel?
Privátbankár.hu | 2026. november 4. 15:53
Főszerkesztőnk, Csabai Károly a Radiocafé Millásreggeli című műsorának vendége volt.
Makro / Külgazdaság
Megérkezett az Eurostat várva várt adata
Privátbankár.hu | 2026. november 4. 15:13
Ekkora volt az infláció az euróövezetben.
Makro / Külgazdaság
A válás, szakítás is gondot okozhat a Wekerle Plusznál
Privátbankár.hu | 2026. november 4. 14:41
Nagyon nem mindegy, hogy a Wekerle Pluszt felvevő pár házastárs vagy élettárs, de szétválnak az útjaik.
Heti top
- Áll a bál Lengyelországban, már Donald Tusk lemondását is követelik 2026. november 2. 19:50
- Döbbenetes ajánlat Putyinnak: Trump egy lapértesülés szerint felajánlotta az európai piacot 2026. november 3. 06:16
- Eldurvult a helyzet az éjjel Lengyelországban: elfoglalták az alkotmánybíróságot 2026. október 31. 13:47
- Magyar Péterék megmondták, milyen forintárfolyammal kalkulálnak jövőre 2026. október 31. 11:17
Havi top
- Robert Ficóék meglépték, amire a Magyar-kormánytól is várunk 2026. október 14. 20:10
- Így alakult az euró árfolyama Ursula von der Leyen budapesti beszéde után 2026. október 23. 19:01
- Magyar Péter döntött: hozzányúlhatnak Orbán Viktorék 150 milliárdos tőkeprogramjához is 2026. október 15. 08:11
- Trump egyértelműen üzent a magyar kormánynak? Orbán Anita nem akárkivel ülhet asztalhoz 2026. október 26. 12:46
Friss
Nemzetközi
Teljes káoszt okozott a bankcsőd, még az elnök is lemondott Paraguayban
Rengeteg ember pénze ragadt bent.
8 órája
A 100 Leggazdagabb
-
Egy milliárdos befektető venné meg a Wendy’s-t, amely Magyarországon is újrakezdené2026. november 3. 10:00 -
A Pirelli után a Ray-Ban mögötti birodalmat is megcélozta a cseh fegyveripari milliárdos2026. november 3. 10:00 -
-
Eltűnhet Wáberer György neve a tőzsdéről – Tiborcz István érdekeltsége új korszakot nyit2026. november 2. 20:46 -
Vagyonadó a világban: négy ország kitart mellette, a többiek többsége már visszavonult2026. november 2. 20:38
További hírek >
Piac&Profit cikkei
-
Már készülnek a cégek az év végi rohamra: egyre több diákmunkást keresnek, ennyit fizetnek
16:52
-
Legyél Te is Pénzügyi Junior Klasszis: megvannak az országos döntő első résztvevői
15:54
-
A Lidl már pontosan tudja, mi történik, ha szenteste zárva tartanak
15:07
-
Félretehetik a profitjuk felét az érintett cégek: brutális különadót tervez Horvátország
13:59
-
10 millió forintos bírságot kockáztatnak a cégek, ha lemaradnak a novemberi adóhatáridőről
13:32
Turizmus Online cikkei
A vidék hírei
-
Új kollégium épülhet Egerben a Mátyás király úton, mintegy 90 diáknak adhat majd helyet
11:48
-
Kerekes Banddel, főzőversennyel és egész napos programokkal búcsúztatják a nyarat Andornaktályán
07:55
-
Kánikulával búcsúzik a meteorológiai nyár
07:31
-
Aki egy személyi döntés miatt eltávolodik a Tiszától, annak ehhez joga van
14:44
-
Sior: rajzok haza 103.
09:58
legolvasottabb
-
Robert Ficóék meglépték, amire a Magyar-kormánytól is várunk
2026. október 14. 20:10
-
Így alakult az euró árfolyama Ursula von der Leyen budapesti beszéde után
2026. október 23. 19:01
-
Magyar Péter döntött: hozzányúlhatnak Orbán Viktorék 150 milliárdos tőkeprogramjához is
2026. október 15. 08:11
-
Trump egyértelműen üzent a magyar kormánynak? Orbán Anita nem akárkivel ülhet asztalhoz
2026. október 26. 12:46
-
Jön a nyugdíjas SZÉP-kártya, újra szja-t fizethetnek a magas keresetű anyák
2026. október 20. 13:32
top 24
-
Reagált Surányi György az ügynökvádra
2026. november 5. 07:50
-
Ezt javasolta Magyar Péteréknek a brit ENSZ-nagykövet
2026. november 5. 17:34
-
Német nagykövet a magyar kormányváltásról: ez a legjobb hír Európának 2026-ban – exkluzív interjú
2026. november 5. 05:46
-
Átfordult az olaj: beomlottak az árak, bedobták az új arab tervet
2026. november 5. 18:29
-
Rég volt ekkora különbség a benzin és a dízel ára között
2026. november 5. 09:51


