A nemzetgazdasági miniszter az Országgyűlés foglalkoztatási és munkaügyi bizottságában tartott éves meghallgatásán hétfőn elmondta: az ősszel elfogadandó, 2013. január elsejétől hatályba lépő munkahelyvédelmi akciótervet a kormány szeretné elfogadtatni a Nemzetközi Valutaalappal (IMF) és az Európai Unióval (EU) is.
Matolcsy György kiemelte: a munkahelyvédelmi akcióterv teszi lehetővé az utóbbi két évben elindított, jelentős eredményeket hozó foglalkoztatáspolitikai fordulat továbbvitelét Magyarországon.
A program 300 milliárdos forrásigénye ugyanakkor boríthatja a jövő évi költségvetést, mely elemzők szerint túl optimista gazdasági prognózisra épül. Az akciótervbe a tartalékok terhére is átcsoportosítanának nagyjából 100 milliárd forintot, ahogy Matolcsy korábban fogalmazott, "kölcsön vesznek a tartalékokból". Az akcióterv céljait a szakértők támogatják, de a kormányfő által "szociális adócsökkentésként" is aposztrofált tervhez jelenleg nem állnak rendelkezésre a források. Ezt egyelőre az Állami Számvevőszék és a Költségvetési Tanács is vizsgálja, utóbbi további dokumentumokat vár a Nemzetgazdasági Minisztériumtól.
A jegybank "megadóztatása" amúgy sem jelentett volna megoldást a költségvetés egyensúlyának fenntartása szempontjából, ugyanis, ha az illeték befizetése miatt az MNB-nek vesztesége keletkezett volna, azt a következő évben a költségvetésnek kellett volna kipótolnia. A jegybank ráadásul nem háríthatta volna tovább terheket, csak a kamat emelésével.
Az Európai Bizottság és az IMF is jelezte már korábban a tervvel kapcsolatos aggályait, brüsszeli források szerint, ha a kormány megadóztatja a jegybankot, akkor újabb kötelezettségszegési eljárás indulhat Magyarország ellen.
Matolcsy György szerint "valószínűleg nem" lehet kiterjeszteni a Magyar Nemzeti Bankra (MNB) a pénzügyi tranzakciós illetéket, de a munkahelyvédelmi akcióterv ezen bevételi lába - attól függetlenül, hogy a teljes pénzügyi rendszer vagy csak 70-80 százaléka fizeti a tranzakciós illetéket - stabil.
LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!
Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá
havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is,
a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk!
Legyen Ön is előfizetőnk!
Friss
-
Mosolyra húzódik a szája, ha meglátja, mennyibe kerül egy euró
10 perce
-
Pezsgőt bonthattak a kapitalizmus fellegvárában
37 perce
-
Izrael letartóztatta Greta Thunberget
körülbelül 1 órája
-
Bod Péter Ákos: Jönnek a hitelminősítések – és van ok az aggodalomra
2 órája
-
Szép számokat közölt az Államadósság Kezelő Központ
12 órája
-
Az egész Egyesült Államok megbénult: beütött a kormányzat rémálma
13 órája
-
Erőre kapott estére a forint
13 órája
Mfor.hu Top24
- Nem találja ki, kit fogadott Orbán Viktor
- Örülhetnek a nyugdíjasok, Orbán Viktor aláírta
- Falusi pénzosztás: a fél ország az Orbán-kormánytól kapott támogatást ünnepelheti
- Példátlant lépett Görögország az EU-ban: ennek a fiatalok nem fognak örülni
- „Szerintem verekedésig megy…” – az utca embere a közelgő választásról
- Váratlanul életjelet mutat a Malév-leány felszámolása
- Fityiszt mutattak a benzinkutak a Molnak
Adó
Vannak esetek, amikor a munkaadónak kell biztosítania a védőfelszerelést
Privátbankár.hu | 2020. március 29. 12:30
A szemétszállítók, illetve a szennyvízkezeléssel foglalkozók biztonságáról a foglalkoztatónak kell gondoskodnia.
Adó
Trükközött a jelentésekkel egy betegszállító cég
Privátbankár.hu | 2015. május 13. 11:58
Hatvanmillió forint értékű egészségpénztári támogatást vett fel jogosulatlanul egy Szabolcs megyei betegszállító vállalat.
Adó
Vizsgálódott a NAV – sok szabálysértés a külföldiek éttermeiben
Privátbankár.hu | 2015. május 13. 11:08
A Dél-Alföldön ellenőrzött, külföldiek által üzemeltetett szegedi éttermek több mint kétharmadánál találtak szabálytalanságokat az adóellenőrök.
Adó
Késésben vagy az adóbevallással? Van egy jó hírünk!
Privátbankár.hu | 2015. május 13. 08:42
A NAV négy legnagyobb fővárosi ügyfélszolgálata a május 20-áig hátralévő valamennyi munkanapon hosszabb nyitva tartással várja a bevallókat.
Adó
Óriási adócsökkentési pakkot kapunk
Privátbankár.hu | 2015. május 13. 07:57
Összességében 220 milliárdos köztehercsökkentést indítványoz a kormány a jövő évi adócsomagban – mondta a Nemzetgazdasági Minisztérium államtitkára.
Adó
Túlzottan is félünk az áfacsalástól
Privátbankár.hu | 2015. május 12. 15:08
Évente közel 200 milliárd euró áfától, az összes lehetséges áfabevétel közel hatodától esnek el az uniós tagállamok az áfacsalások miatt.
Adó
Ha a disznóknál bejön, másutt is csökkenhet az áfa?
Privátbankár.hu | 2015. május 11. 18:23
Nemcsak a sertéságazatnak, de az agráriumnak és az egész gazdaságnak kedvezőbb lenne az alacsonyabb áfakulcs - ezt akarja bizonyítani az 5 százalékos áfa bevezetését követően a Terméktanács.
Adó
Így enyhítené a reklámadót a szakmai szervezet
Privátbankár.hu | 2015. május 11. 11:55
Megszüntetné a saját célú reklám adóztatását az Országos Kereskedelmi Szövetség. Az ötszázalékos kulccsal képtelenek tervezni a kkv-k.
Adó
Tényleg olcsóbb lett a hús? Komoly ellenőrzés vár a kereskedőkre
Privátbankár.hu | 2015. május 11. 08:41
Jövőre 27-ről 5 százalékra csökken a sertéshús áfája, az NGM is ellenőrizni fogja, hogy a kereskedők nem nyelik-e le.
Adó
Matekozzon velünk: hányan tudnak felöltözni ennyi hamisítványból? - képek
Privátbankár.hu | 2015. május 9. 10:02
Szép nagy fogása volt a Nemzeti Adó- és Vámhivatalnak, mintegy 230 millió forintnyi gagyi utánzatot találtak egy ganz-telepi raktárban.
Heti top
- Áll a bál: valami nincs rendben Ursula von der Leyen magyarázkodásával 2025. szeptember 28. 10:42
- Újabb országot engedne be Von der Leyen az EU ajtaján 2025. szeptember 29. 14:01
- Ismét milliárdokat kapott az Orbán-kormány ismeretlenektől 2025. szeptember 25. 12:20
- Somogyi Zoltán: Valószínűleg lesz Orbán-Magyar miniszterelnök-jelölti vita a választások előtt 2025. szeptember 25. 10:11
Havi top
- Bendarzsevszkij Anton: kiderült, milyen drónok sérthették meg a lengyel légteret 2025. szeptember 11. 08:17
- Hivatalosan is lemondott Orbán Viktor egyik fontos szövetségese 2025. szeptember 19. 20:01
- A miniszterelnök bukása csak a kezdet, újabb csapást kapott Európa egyik kulcsországa 2025. szeptember 13. 08:55
- Levelet kaptak a Lettországban élő oroszok: el kell hagyniuk az országot 2025. szeptember 9. 08:29
Friss
Részvény / Deviza / Áru
Mosolyra húzódik a szája, ha meglátja, mennyibe kerül egy euró
Alig változott reggelre a forint árfolyama.
10 perce
Részvény / Deviza / Áru
Pezsgőt bonthattak a kapitalizmus fellegvárában
Emelkedéssel zártak szerdán a New York-i értéktőzsde irányadó mutatói.
37 perce
MBH Bank elemzés
-
Soha rosszabb félévet – jó számokkal zárt az MBH Bank2025. augusztus 28. 16:11
-
Év végén jöhet csak kamatcsökkentés2025. május 27. 17:01
-
A fizetésünk több mint harmadát a kiskereskedelemben hagyjuk2025. május 13. 14:44
-
Lassan újra mernek vásárolni a magyarok?2025. január 9. 13:18
-
Visszaesett az építőipari termelés volumene 2024 augusztusában2024. október 16. 11:55
-
Az MBH Bank jövőre a növekedés jelentős gyorsulását várja2024. október 15. 16:58
-
MBH Bank: év végére 4,5 százalékra is nőhet a pénzromlás üteme2024. szeptember 10. 13:59
Piac&Profit cikkei
-
Mély pesszimizmusba süllyedtek a britek
07:26
-
Most már az orosz polgárok is egyre inkább érzik az ukrajnai háború következményeit
06:41
-
Kinyitotta a pénzcsapot a kormány a nyugdíjasoknak, lehet méltányossági emelést kérni
05:29
-
Itt van-e a világvége, hogy leállt az amerikai kormány?
16:59
-
Nem várt adat jött az USA-ból
16:09
Turizmus Online cikkei
-
Péntekre általános sztrájkot hirdettek Olaszországban
05:19
-
Moore Global: felmérés a nemzetközi márkás hotelek terjeszkedéséről
22:15
-
Robbanás rázta meg a müncheni Oktoberfestet – egy időre lezárták a területet
16:58
-
Terítéken a nyúl
16:06
-
A Wizz Air rögvest rárepült a Ryanair által hagyott közel-keleti piaci résre
14:15
A vidék hírei
legolvasottabb
-
Bendarzsevszkij Anton: kiderült, milyen drónok sérthették meg a lengyel légteret
2025. szeptember 11. 08:17
-
Hivatalosan is lemondott Orbán Viktor egyik fontos szövetségese
2025. szeptember 19. 20:01
-
A miniszterelnök bukása csak a kezdet, újabb csapást kapott Európa egyik kulcsországa
2025. szeptember 13. 08:55
-
Levelet kaptak a Lettországban élő oroszok: el kell hagyniuk az országot
2025. szeptember 9. 08:29
-
Áll a bál: valami nincs rendben Ursula von der Leyen magyarázkodásával
2025. szeptember 28. 10:42
top 24
-
Robbanás miatt lezárták az Oktoberfestet
2025. október 1. 12:40
-
Jelentősebben drágultak a kutakon az üzemanyagok, pedig a Mol nem emelt árat
2025. október 1. 10:30
-
Izrael letartóztatta Greta Thunberget
2025. október 2. 06:34
-
Az egész Egyesült Államok megbénult: beütött a kormányzat rémálma
2025. október 1. 18:46
-
Most mindent felfed Angela Merkel? Ezért utazott Budapestre a volt német kancellár
2025. október 1. 11:40
