2p
Jó eséllyel hamarosan újra kamatot emel a Fed - ez olvasható ki az idei első kamatdöntő ülés most nyilvánosságra hozott jegyzőkönyvéből.

A Fed nyíltpiaci bizottsága (FOMC) január 31-én és február elsején tartott idei első ülésén nem változtatott az alapkamaton, ahogy azt a piac sem várta tőle, miután tavaly decemberben - szintén a várakozásoknak megfelelően - 25 bázisponttal 0,50-0,75 százalékra emelték az irányadó kamatsávot.

"Meglehetősen hamar"

Az idei első ülés szerdán nyilvánosságra hozott jegyzőkönyvének tanúsága szerint a döntéshozók nagy része támogatta az újabb kamatemelés gondolatát "meglehetősen hamar", ha addig a gazdasági mutatók nem térnek le a jelenlegi javuló pályáról. A kamatemelések ütemezésének gyorsítási szándéka már a decemberi ülés január elején nyilvánosságra hozott jegyzőkönyvéből is kiolvasható volt.

A mostani jegyzőkönyvből kiderül, hogy a testület jónak ítélte meg a gazdasági helyzet alakulását az előző ülés óta. A testület azonban továbbra sem látja teljesen tisztán az új adminisztráció költségvetési elképzeléseit. A döntéshozók véleménye szerint "ehhez még több időre lesz szükség". Többen annak kockázatára is figyelmeztettek, hogy kamatemeléssel előlegezzék meg az adminisztráció által ígért gazdaságösztönző intézkedések feltételezhető pozitív hatását.

Nem eresztheti el kedvére a költségvetést az amerikai kormány Janet Yellen, a jegybank szerepét betöltő Fed elnöke szerint. Érthető aggodalma, hisz ilyen esetben a jegybank képtelen lenne ennek hatásait kezelni. A kamatemelések jönnek, a rengeteg államkötvényt is visszaadják majd a piacnak: Amerikában helyreáll a normális, válság előtti monetáris politika. Háttérelemzésünk a kamatdöntésről >>

Az évtized kifejezése: monetáris divergencia

Immár teljesen eltér egymástól az Európai Központi Bank és az amerikai Fed monetáris politikája. A Fed az elnökváltással egy teljes fordulatot tesz, Mario Draghi viszont úgy tűnik, még mindig a 2008-as válságban él. Mi lehet mindebből, és vajon meddig tűrik ezt még a németek, akik gazdaságilag ugyanúgy dübörögnek, mint Amerika? Elemzésünk >>

A rovat támogatója a 4iG

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság Ez volt Kapitány István örömének oka
Privátbankár.hu | 2026. október 14. 08:30
2026 augusztusában az ipari termelés volumene 8,7 százalékkal bővült az egy évvel korábbihoz viszonyítva. A munkanaphatástól megtisztított index megegyezik a kiigazítatlannal. A növekedés elsősorban a járműgyártásnak, valamint a számítógép, elektronikai, optikai termék gyártásának köszönhető, miközben a feldolgozóipari alágak többségében visszaesett a termelés. A szezonálisan és munkanappal kiigazított adatok alapján az ipari kibocsátás 1,0 százalékkal nagyobb volt a 2026. júliusinál.
Makro / Külgazdaság Most Ön is kérdezhet Oszkó Pétertől, például a kockázati és magántőke-befektetésekről – ma délután a Klasszis Klub Live-ban
Privátbankár.hu | 2026. október 14. 08:23
A Bajnai-kormány 2009-2010 közötti pénzügyminisztere fél 4-től lesz a vendégünk. Az egyórás élő adást a Klasszis Média YouTube-csatornáján és lapunk Facebook-oldalán közvetítjük.
Makro / Külgazdaság Magyar Péter elárulta, hogy ki érkezik az október 23-i ünnepségre
Privátbankár.hu | 2026. október 14. 07:15
Emmanuel Macron francia elnök érkezik Magyarországra.
Makro / Külgazdaság Csalóka a nagy építőipari fellendülés
Privátbankár.hu | 2026. október 13. 18:55
A közel 22 százalékos éves növekedés ugyanis csak néhány nagy infrastrukturális beruházásnak köszönhető, miközben a vállalkozások egy része a tartalékai megőrzése érdekében elbocsátásokra kényszerülhet – nyilatkozta Koji László, Építési Vállalkozók Országos Szakszövetségének elnöke a Trend FM-nek. 
Makro / Külgazdaság Ennyivel drágult a lakásbiztosítás a díjbefagyasztás feloldása után
Privátbankár.hu | 2026. október 13. 16:25
A harmadik negyedévben átlagosan 3,6 százalékkal emelkedett a lakásbiztosítások díja. Az alapdíjak befagyasztását a biztosítótársaságok 2026. június 30-ig vállalták.
Makro / Külgazdaság Rábólintott az EU, hogy a Baltikum felé terjeszkedjen a magyar óriás
Privátbankár.hu | 2026. október 13. 15:04
Észt bankot vásárol fel az OTP.
Makro / Külgazdaság Így vélekedik az EU biztosa és Kármán András a 4,2 milliárdnyi uniós forrásról
Privátbankár.hu | 2026. október 13. 14:07
Michael McGrath, az Európai Bizottság demokráciáért, jogérvényesülésért, jogállamiságért és fogyasztóvédelemért felelős biztosa és Kármán András pénzügyminiszter is boldog a kondicionálási eljárás vége után.
Makro / Külgazdaság Ők leszek az NVVH elnökhelyettesei
Privátbankár.hu | 2026. október 13. 13:40
Ötvös Károly közpénzügyi, Gellért Károly Árpád vádemelésért felelős, valamint Terhes Tibor Dávid fellebbviteli elnökhelyettese lesz a Nemzeti Vagyonvisszaszerzési és Vagyonvédelmi Hivatalnak.
Makro / Külgazdaság Így változtathatja meg a Baross Gábor-terv a magyar vasutat
Privátbankár.hu | 2026. október 13. 11:33
Végignéztük a Baross Gábor Vasútfejlesztési Tervet: az uniós forrásokkal hosszú idő után először indulhat biztos anyagi háttérrel a magyar vasút átalakítása.
Makro / Külgazdaság Ki érti ezt? Megint ugyanaz történik a magyar benzinkutakon
Privátbankár.hu | 2026. október 13. 09:09
A nemzetközi helyzetet nem éppen tükrözik az itthoni árfejlemények az üzemanyagok piacán.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG