3p
A kormányfő értékelése szerint az útdíjrendszer átalakításának előnyeit a Magyarországon élők élvezik, a megyei matricarendszer pedig összességében jobb lesz a jelenleginél. Nem az agglomerációt adóztatják, hanem egy megyei matricarendszert vezetnek be, ami szerinte összességében a magyar embereknek jobb, mint a mostani.

Jó hír a fizetős autópálya

Az M0 autópálya déli szakaszát kivéve, valamennyi autópálya és gyorsforgalmi út fizetős lesz januártól. A kormány célja az, hogy növeljék a költségvetés bevételeit úgy, hogy a magyar embereknek ez jó legyen - mondta Orbán Viktor miniszterelnök a Kossuth Rádió 180 perc című műsorában.

A miniszterelnök szerint abból fog többletbevétel származni, hogy az országon átutazók többet, a magyar lakosok viszont kevesebbet fognak így fizetni. Orbán Viktor elmondta, hogy becslések vannak csak arról, hogy ez többletet jelent majd, nem lehet előre megjósolni, ki hogyan fog alkalmazkodni ehhez az új helyzethez, de a kormányfő úgy véli ez összességében jobb a magyaroknak. Orbán Viktor a Megyeri híd kérdését emelte ki, azt mondta, ennek fizetőssé tételéről még a szerdai kormányülésen tárgyalnak. Orbán Viktor az üggyel kapcsolatban úgy fogalmazott: egy jó hírt kötünk össze egy újabb teherrel. 

A kormány egyébként 20 milliárdos többlettel számol a fizetős autópályákból, Orbán Viktor ezzel kapcsolatban elmondta, hogy a költségvetés hiánnyal tervez, így minden fillérre szükség van. 

Energiafüggetlenség

A gázszállítással kapcsolatban a miniszterelnök elmondta, az lenne az ideális, ha több szomszédos ország felől érkezne gáz, ez segítené az energiafüggetlenségünket. Ukrajnában ugyanis kialakulhat olyan helyzet, hogy nem érkezik hozzánk gáz. Emiatt nevezte a szlovák-magyar gázvezetéket geopolitikai sikernek, így már nem csak orosz gáz jön majd Magyarországra. Elmondta azt is, hogy mostanra Románia felé mindent megépítettünk, most rajtuk a sor és a horvát és osztrák gázvezeték kiépítése is sínen van. Pakssal kapcsolatban Orbán Viktor bizakodó, nem ez az első ilyen szerződés Európában, a finnek is kötöttek ilyet, őket követjük ebben, és abban is, hogy mi kerül nyilvánosságra. 

Azzal kapcsolatban, hogy miért szólította fel Vida Ildikó NAV elnököt arra, hogy beperelje André Goodfriendet, Orbán Viktor annyit mondott: aki állít bizonyítson, akit vádolnak védekezzen. 

A kormány népszerűségvesztésével kapcsolatban azt mondta, neki nem népszerű miniszterek kellenek, hanem jó miniszterek. A népszerűség majd a kampány dolga lesz 3 év múlva, most a munkát kell elvégezni, a kitűzött célokat megvalósítani. Most van az átállás kampányról kormányzásra és ilyenkor esik a kormányok népszerűsége.

A rovat támogatója a 4iG

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság Moszkvában is hiánycikk lesz a benzin?
Elek Lenke | 2026. június 29. 19:13
Szigorú ellenőrzés alatt állnak a moszkvai benzinkutak, ami elsőre meglepően hangzik, hiszen Oroszország a világ egyik legnagyobb kőolajtermelője. Az elmúlt hetek eseményei tükrében azonban mindez nem tűnik elképzelhetetlennek.
Makro / Külgazdaság Ismét megmozdult a föld Venezuelában
Privátbankár.hu | 2026. június 29. 17:24
De nem volt olyan erős a rengés, mint korábban.
Makro / Külgazdaság Magyar Péter: „sokkoló állapotban” találtuk a költségvetést a kormányülésen
Privátbankár.hu | 2026. június 29. 16:08
A miniszterelnök az Országgyűlés rendkívüli ülése előtt elmondott napirend előtti felszólalásában a magyar költségvetés helyzetéről is beszélt.
Makro / Külgazdaság Lövöldözés volt Németországban, öt halott
Privátbankár.hu | 2026. június 29. 15:13
Az indíték nem ismert.
Makro / Külgazdaság Nem lesz az amerikai gazdaság örömünnepe a foci-vb?
Privátbankár.hu | 2026. június 29. 14:22
Így alakult a helyzet a kieséses meccsek előtt.
Makro / Külgazdaság A hőségre az üzemanyagárak sem mozdulnak
Privátbankár.hu | 2026. június 29. 12:10
Holnaptól sem a 95-ös benzin, sem pedig a gázolaj ára nem változik. A kutak várják a közel-keleti békét, meg persze a védett üzemanyagár kivezetését.
Makro / Külgazdaság Nemcsak az időjárás, a költségvetés helyzete is nagyon meleg
Privátbankár.hu | 2026. június 29. 10:21
Magyar Péter: „Az előző kormány tevékenysége miatt akár 7-8 százalék is lehet az idei költségvetési hiány.”
Makro / Külgazdaság Egy-két milliárdos cég különösen jól járhat az óriásplakátok betiltásával
Vámosi Ágoston | 2026. június 29. 10:03
Október 1-jétől Budapest nagy részéről eltünteti a reklámfelületeket a Fővárosi Önkormányzat rendelete, néhány kivétellel. A Privátbankárnak egy iparági szereplő arról beszélt, hogy a bontás sokba kerül, és perek tucatjai várhatók. De mennyibe kerül egy reklámháló a Széll Kálmán téren, vagy az Oktogonon, és melyik cégtípus a legnagyobb vesztese a döntésnek?
Makro / Külgazdaság Ennek örülhettek a vásárlók a Lidl, a Penny és az Aldi boltjaiban
Kollár Dóra | 2026. június 29. 05:57
Megérkezett az új Privátbankár Diszkont Árkosár-felmérés.
Makro / Külgazdaság Van olyan magyar régió, ahol a fiatal nők harmada nem dolgozik és nem is tanul
Privátbankár.hu | 2026. június 28. 16:59
Óriásiak a területi különbségek Magyarországon a NEET- (nem dolgozó, nem tanuló) fiatalok arányát nézve. Budapest előzi a legjobb uniós ország arányát is, Észak-Magyarországon és Észak-Alföldön viszont katasztrofális a helyzet.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG