3p
Elfogadhatatlan tartják, hogy nincs érdemi konzultáció a kormánnyal. Négy pontban foglalták össze követeléseiket, többek között a Munka törvénykönyvének felülvizsgálatát, a sztrájkjog újraszabályozását.
Kordás László, a Magyar Szakszervezeti Szövetség elnöke az Innovációs és Technológiai Minisztérium épülete előtt, ahol Orbán Viktor miniszterelnöknek címzett levelet adott át. Mellette Földiák András, a Szakszervezetek Együttműködési Fórumának elnöke (b), Kiss Balázs, az Értelmiségi Szakszervezeti Tömörülés sajtókapcsolatokért felelős munkatársa és Koreczné Kazinczi Ilona, a Tudományos és Innovációs Dolgozók Szakszervezetének elnöke. (Fotó: MTI/Bruzák Noémi)

Kedden Kordás László, a Magyar Szakszervezeti Szövetség (MASZSZ) elnöke az Innovációs és Technológiai Minisztériumban átadta az Országos Sztrájkelőkészítő és Demonstrációszervező Bizottság négypontos követelését tartalmazó, a miniszterelnöknek címzett levelet.

Kordás László, a MASZSZ elnöke, Földiák András, a Szakszervezetek Együttműködési Fóruma elnöke valamint Kuti László, az Értelmiségi Szakszervezeti Tömörülés elnöke által jegyzett levélben mint írják: a kormány az Országos Érdekegyeztető Tanács megszüntetése óta a szociális partnerekkel történő egyeztetéseken nem a megállapodás szándékával vesz részt, azokat lényegében csak tájékoztatásnak, esetleg konzultációnak és nem érdemi tárgyalásnak tekinti. A szakszervezetek szerint ez az eljárás elfogadhatatlan és sérti az európai normákat is.

Az Országos Közszolgálati Érdekegyeztető Tanács keretében 2010 óta szintén folyamatosan eredménytelen tárgyalások folynak a közszféra bér- és foglalkoztatási helyzetével, munkajogi szabályozásával kapcsolatban.

Tavaly december 19-én 15 szakszervezet, illetve szakszervezeti szövetség megalakította az Országos Sztrájkelőkészítő és Demonstrációszervező Bizottságot.

A bizottság négypontos követelése:

  • a munka törvénykönyve átfogó felülvizsgálata, különös tekintettel a rendkívüli munkaidő és a munkaidőkeret szabályozására és a munkavállalókra nézve kedvező módosítása;
  • a sztrájkjog újraszabályozása, a szociális párbeszéd munkavállalói érdekeket is tükröző érdemi megállapodásokra törekvő működtetése;
  • tisztességes munkáért tisztességes béreket a béregyenlőtlenségek mérséklésére is figyelemmel, a béren kívüli juttatásokra vonatkozó kedvező szabályok visszaállítása, a közszféra bérhelyzetének rendezése, különös tekintettel a Kjt. illetménytáblájának rendezésére és a diplomás bérminimum bevezetésére;
  • rugalmasabb nyugdíjba vonulási rendszer kidolgozása, a korengedményes illetve a korkedvezményes nyugdíjak korszerűbb formában történő visszaállítása, a megváltozott képességű dolgozók támogatása.

Továbbá azt is kérik, hogy sztrájkról szóló törvény alapján a kormány öt napon belül jelölje ki az egyeztető eljárásban résztvevő képviselőt.

A rovat támogatója a 4iG

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság Ausztriában sincs kolbászból a kerítés: több mint egyéves csúcsra pörgött az infláció
Privátbankár.hu | 2025. augusztus 1. 15:46
Ausztriában a fogyasztói árak éves növekedési üteme 3,5 százalék, tavaly április óta a leggyorsabb volt júliusban, miután júniusban 3,3 százalékos emelkedést jegyeztek fel – derült ki az osztrák statisztikai hivatal (Bundesanstalt Statistik Österreich – STAT) pénteken közzétett adataiból.
Makro / Külgazdaság Szijjártó Péter bejelentette, hogy mit lépnek a nagy vámmegállapodásra
Privátbankár.hu | 2025. augusztus 1. 15:16
A kormány munkacsoportot hozott létre tíz stratégiai partnervállalattal az amerikai-európai vámmegállapodás negatív következményeinek kiküszöbölése érdekében – jelentette be a tárca közlése szerint Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter pénteken Budapesten.
Makro / Külgazdaság Kiosztott 45 milliárd forintot a kormány
Privátbankár.hu | 2025. augusztus 1. 12:51
45 milliárd forintot már kifizettek.
Makro / Külgazdaság Sokan örülhetnek, újabb európai nagyvárosba indít járatot a Wizz Air
Privátbankár.hu | 2025. augusztus 1. 12:17
Az első menetrend szerinti járat 2025. október 28-án indul.
Makro / Külgazdaság Infláció a kutakon, még drágább lesz a tankolás
Privátbankár.hu | 2025. augusztus 1. 10:32
A héten szombaton tovább emelkednek a hazai üzemanyagárak.
Makro / Külgazdaság Aggasztó jelek: gyengélkedik a magyar ipar
Privátbankár.hu | 2025. augusztus 1. 09:29
A beszerzésimenedzser-index (BMI) szezonálisan kiigazított júliusi értéke: 50,7.
Makro / Külgazdaság Volt jegybankelnök: Jobb az óvatosság
Privátbankár.hu | 2025. augusztus 1. 09:05
Bod Péter Ákos a hitelezési folyamatokat mutatta be közelebbről.
Makro / Külgazdaság Orbán Viktor élőben jelentette be: két új akcióterv jön
Privátbankár.hu | 2025. augusztus 1. 08:47
Az állami médiában beszélt a miniszterelnök.
Makro / Külgazdaság Megdöbbentő adatot közölt a KSH a lakásépítésekről
Privátbankár.hu | 2025. augusztus 1. 08:33
Nagyon kevés új lakás épül, főleg vidéken.
Makro / Külgazdaság Mit ártott Donald Trumpnak a szélenergia?
Litván Dániel | 2025. augusztus 1. 05:59
Elképesztő állításokkal támadta a szélenergiát az amerikai elnök még az Ursula von der Leyennel folytatott vámtárgyalásokon is. De mi igaz abból, amit mond, és miért zavarják ennyire a szélerőművek?
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG