3p
Szlovák állami segédlettel csempészhetett ki a vietnami titkosszolgálat egy körözött üzletembert Szlovákiából. A gyanú szerint a vietnámi férfit szlovák gépen, a volt szlovák belügyminiszter tudtával hurcolták vissza hazájába. A férfit eredetileg Berlinben rabolták el. A német hatóságok szerint szervezett emberrablás történt.
A pozsonyi vár


Krimibe illő jelenetek játszódtak le 2017. július 23-án a berlini Tiergartennél. Trinh Xuan Thanh egykori vietnámi politikus és vállalkozó épp az utcán sétált, amikor egy autó fékezett mellette. A cseh rendszámú járműből két férfi pattant ki, akik megragadták a Thanht, betuszkolták az autóba, majd elhajtottak vele.

Kegyvesztett férfi

Trinh Xuan Thanh, a Vietnami Kommunista Párt egykori tagja korábban az ázsiai ország legnagyobb olajvállalatának egyik leánycégét vezette. A helyi hatóságok azonban eljárást indítottak ellene sikkasztás és visszaélés vádjával 2016-ban. Ezt követően Thagh Németországba utazott, ahol politikai menekültstátuszért folyamodott. A vietnámi hatóságok ekkor már körözték.

Az elrabolt férfit előbb a vietnámi követségre, majd a csehországi Brnóba, végül pedig Pozsonyba vitte a vietnámi titkosszolgálat, ahonnan a gyanú szerint szlovák állami segítséggel, Robert Kalinak volt szlovák belügyminiszter részvételével, egy szlovák állami gépen csempészte ki Vietnámba – írja a  Frankfurter Allgemeine Zeitung német lap és a Denník N szlovák hírportál.

Váratlan kérés

Beszámolójuk szerint a berlini emberrablás után három nappal, 2017. július 26-án egy vietnámi delegáció érkezett Prágából Pozsonyba egy kölcsönzött szlovák kormányzati géppel – az elrabolt férfi ekkor már a szlovák fővárosban tartózkodott. A delegáció tagja volt To Lam vietnámi belügyminiszter, aki a pozsonyi Hotel Borikban találkozott Kalinakkal. Hivatalosan arról egyeztettek, hogy szlovák cégek is letelepedhetnének egy vietnámi ipari parkban.

Miközben a két miniszter tárgyalt, a vietnámiak azt kérték a szlovákoktól, hogy egy további, cseh rendszámú magánautó is csatlakozhasson a delegációt a repülőtérre visszafuvarozó diplomata konvojhoz. A szlovák rendőrök a szokatlan kérést nem engedélyezték, viszont rendelkezésre bocsátottak egy rendőrautót, és ebbe ültették át a cseh rendszámú kocsi utasait.

„Kalinak tud róla”

Az átültetett utasok közt volt az elrabolt férfi, akin a rendőrök szerint sérülések (valószínűleg verés) nyomai látszódtak, kábultnak tűnt, és támogatni kellett. A szlovák belügyminisztérium protokollfőnöke, Radovan Čulák állítólag azt mondta nekik, hogy államérdekről van szó, Kalinak pedig tud erről. Hozzátette: a férfi részeg, leesett a lépcsőn, ezért jobb, ha nem kerül a vietnámi miniszter szeme elé.    

A találkozó után az autókonvoj közvetlenül a repülőtér kifutópályájára vitte az utasokat, akik nem estek át biztonsági ellenőrzésen. Trinh Xuan Thanh utolsóként lépett a szlovák állami gép fedélzetére, szemtanúk szerint támogatni kellett.

Hatalmas botrány

A volt szlovák belügyminiszter azt állítja, hogy nem tudott az emberrablásról. A FAZ viszont azt írja: a szlovák rendőrök beszámolói szerint nyilvánvaló, hogy személyesen is részese volt ennek.

A berlini Kerületi Bűnügyi Hivatal szintén csaknem biztos abban, hogy az elrabolt férfit szlovák kormánygéppel vitték haza, a  vietnámi és a szlovák belügyminiszter találkozójának valódi célja pedig Trinh Xuan Thanh hazacsempészése volt.

Az ügy már korábban hatalmas botrányt keltett Németországban, a német hatóságok nyomozást is indítottak. Egy vietnámi férfit már el is ítélt egy berlini bíróság az emberrablásban való bűnrészesség miatt.

A rovat támogatója a 4iG

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság Robert Ficóék meglépték, amire a Magyar-kormánytól is várunk
Privátbankár.hu | 2026. október 14. 20:10
Jóváhagyta a pozsonyi törvényhozás Szlovákia 2027. évi költségvetését szerdán. A jövő évi büdzsé az idénre tervezettnél magasabb, 4,94 százalékos GDP-arányos hiánycélt vetít előre. Idehaza Kármán András pénzügyminiszter október 12-én arról írt közösségi oldalán, hogy a jövő héten mutatják be a 2027-es magyar költségvetés részleteit.
Makro / Külgazdaság Nehéz télre készül Európa, jött is egy rendkívüli javaslat Ursula von der Leyenéktől
Privátbankár.hu | 2026. október 14. 19:45
Rugalmasságot javasol a metánt érintő szabályok terén az Európai Bizottság.
Makro / Külgazdaság Reagált a Pénzügyminisztérium az IMF magyarországi látogatására
Privátbankár.hu | 2026. október 14. 17:59
A Pénzügyminisztérium írásban válaszolt azzal kapcsolatos megkeresésünkre, hogy a Nemzetközi Valutaalap (IMF) delegációja közel két hétig Magyarországon tartózkodott és részletes elemzést tett közzé a magyar gazdaság kilátásaival kapcsolatban.
Makro / Külgazdaság A parlament előtt szólalt fel Varga Mihály
Privátbankár.hu | 2026. október 14. 17:10
A Magyar Nemzeti Bank (MNB) elnöke az Országgyűlésnek számolt be a jegybank 2025-ös évéről.
Makro / Külgazdaság Ön mit szólna egy ilyen nyugdíjjavaslathoz?
Privátbankár.hu | 2026. október 14. 16:52
Azonos mértékű helyett azonos összegű, az átlagnyugdíjra számított emelést kapna minden idős honfitársunk.
Makro / Külgazdaság Ez a nap Kapitány István körül forog: nagy bejelentést tett, örülhetnek a cégek
Privátbankár.hu | 2026. október 14. 14:58
A magyar kis- és középvállalkozásokra 270 milliárd forint uniós hitelforrás vár kamatmentesen a Ganz Ábrahám programban – jelentette be Kapitány István gazdasági és energiaügyi miniszter szerdán a Facebook-oldalán közzétett videóüzenetében.
Makro / Külgazdaság Magyar Péter: „Sem Kapitány miniszter úr, sem én nem fontolgatjuk a lemondásunkat”
Privátbankár.hu | 2026. október 14. 13:52
Magyar Péter, Kapitány István és a Fidesz is megszólalt azt követően, hogy a sajtóban megjelent információk szerint felvetődött a gazdasági és energetikai miniszter távozása a tárca éléről.
Makro / Külgazdaság Megjöttek a friss üzemanyagárak: vihar előtti csend borulhatott a benzinkutakra
Privátbankár.hu | 2026. október 14. 13:20
Szerdán sem változtak a hazai üzemanyagárak: a 95-ös benzin és a gázolaj országos átlagára továbbra is az előző napi szinten maradt.
Makro / Külgazdaság Ez volt Kapitány István örömének oka
Privátbankár.hu | 2026. október 14. 08:30
2026 augusztusában az ipari termelés volumene 8,7 százalékkal bővült az egy évvel korábbihoz viszonyítva. A munkanaphatástól megtisztított index megegyezik a kiigazítatlannal. A növekedés elsősorban a járműgyártásnak, valamint a számítógép, elektronikai, optikai termék gyártásának köszönhető, miközben a feldolgozóipari alágak többségében visszaesett a termelés. A szezonálisan és munkanappal kiigazított adatok alapján az ipari kibocsátás 1,0 százalékkal nagyobb volt a 2026. júliusinál.
Makro / Külgazdaság Most Ön is kérdezhet Oszkó Pétertől, például a kockázati és magántőke-befektetésekről – ma délután a Klasszis Klub Live-ban
Privátbankár.hu | 2026. október 14. 08:23
A Bajnai-kormány 2009-2010 közötti pénzügyminisztere fél 4-től lesz a vendégünk. Az egyórás élő adást a Klasszis Média YouTube-csatornáján és lapunk Facebook-oldalán közvetítjük.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG