3p
Theresa May ma megtette várva várt nyilatkozatát a Brexittel kapcsolatban, és minden nagyjából a várakozások szerint alakult, bár arra nagyon ügyelt a miniszterelnök, hogy feltételes módot használjon, ne legyen még a kocka elvetve. A font szárnyal: a pletykára adtak, a hírre vesznek, klasszikus reakció.

Az Egyesült Királyságnak May szerint el kell hagynia az európai egységes piacot, különben a gyakorlatban ki sem lépne az EU-ból, mivel nem lehet elválasztani az áruk és szolgáltatások szabad mozgását a munkaerő szabad mozgásától, ami neki már belügyminiszter kora óta nagy fájdalma. Hozzátette azonban, hogy ennek ellenére a lehető legnagyobb hozzáférést szeretné elérni az egységes piachoz.

A célok és eszközök

Mindazonáltal a parlament szavazni fog az Európai Unióval kötendő végső egyezségről, persze kérdés, hogy mekkora mozgástér lesz addigra, hisz ha a parlament esetleg nemet mondana, rendkívül nehéz lenne mindent újratárgyalni. Amit May lényegesnek tartott még: megszűnnek az ország méretes befizetései az EU kasszába. Ezt nagy eredménynek tekinti, feltehetően nem is annyira az összeg nagysága miatt, mint inkább a szavazók megnyugtatása okán, hisz ez volt az egyik fő kampánytéma.

A tárgyalásokra a brit kormány 12 kiemelt szempont figyelembe vételével készül. Ezek közül az egyik, hogy az Ír Köztársasággal megmaradjon a saját „kis schengeni övezetük”, vagyis a két ország között nem lenne újra határ. Ez nagy könnyebbség lehet az északírek szempontjából. Emellett fontos szempont a kereskedelmi vámtarifa-mentesség (szóval mégiscsak kéne az a fránya egységes piac), a hírszerzési információk megosztásának fenntartása, és ami a legfontosabb, a bevándorlás korlátozása mindkét irányban, vagyis ez a brit polgárokra is vonatkozna az EU irányában (a gyakorlatban feltehetőleg senki nem fogja útját állni, ha egy brit az EU-ban akar letelepedni, ha másért nem, példamutatás gyanánt).

Fenyegetés

May megfenyegette az EU-t, hogy ne lépjen fel büntető jelleggel a Brexit miatt, mert ez károkat okozna Európa országainak (úgy gondoljuk, inkább a kiváló országnak okozna kárt), majd hangsúlyozta, hogy az áruk és szolgáltatások mozgásának lehető legszabadabb formájára van szükség, de ez a javaslat mégsem az egységes piaci tagságot jelenti.  Vagyis elméletben nem, a gyakorlatban mégiscsak kell az egységes piac, mégiscsak szeretnének mazsolázni, avagy cseresznyézni, ahogy Merkel mondaná.

Nesze semmi, fogd meg jól

Mindent összefoglalva azt mondhatjuk, hogy nem vagyunk sokkal előrébb, mint a beszéd előtt. Jól láthatóan a brit miniszterelnök továbbra is azzal próbálkozik, hogy a gyakorlatban megmaradjon számára az áruk és szolgáltatások szabad mozgása, de az emberekét, pontosabban a munkaerőét korlátozhassa. Ez Európa számára nyilván továbbra sem lesz így elfogadható, a kérdés az, hogy létrejön-e valamiféle kompromisszumkeresés. Az is lehet, hogy a brit miniszterelnök kénytelen lesz a kompromisszumokra, de most kilépéspárti politikustársai előtt határozottságot kellett mutatnia.

Angol font/euró

Ami az egészben a legérdekesebb, az a font mozgása. May beszéde előtt már hétfőn reggel meredeken esett, de most egy óriásit ugrott, amint ez a grafikonon is látszik. Ennek két magyarázata van: az egyik az, hogy a kemény Brexit bejelentésére számítva mindenki előre eladott, így most miután további meglepetés már nem volt, visszaveszik, amit eladtak, zárják pozícióikat. A másik lehetőség, hogy sokan a sorok között azt olvasták, hogy ténylegesen nem hagyják el az egységes piacot, a miniszterelnök csak játszik a szavakkal.

A rovat támogatója a 4iG

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság Új vezető számolja át az ország pénzét
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 25. 17:22
Demkó-Szekeres Zsolt helyett Slánicz Béla lesz a Magyar Államkincstár elnöke, akinek a feladatait is megnevezte a pénzügyminiszter.
Makro / Külgazdaság Magyarország közölte, mennyi hitelt kér a SAFE-programból
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 25. 15:40
Olaszország 8 milliárd, Magyarország pedig az eredetileg tervezett 16 milliárd helyett csak 5,4 milliárd eurós hitelt venne igénybe a SAFE-program keretében. A fennmaradó összeget az Európai Bizottság Ukrajnával közös vagy őket támogató védelmi projektekre fogja fordítani.
Makro / Külgazdaság Nem ettől az adattól fog megemelkedni az Ön pulzusa!
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 25. 13:25
Nyugalom uralkodik az üzemanyagpiacon.
Makro / Külgazdaság Irán hétnapos tervvel nyitná újra a Hormuzi-szorost
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 25. 09:52
Irán olyan hétnapos tervet terjesztett az Egyesült Államok elé, amelynek végén Teherán újranyitná a Hormuzi-szorost, és ismét tárgyalóasztalhoz ülne Washingtonnal – közölte Abbász Aragcsi iráni külügyminiszter New Yorkban, amiről az MTI adott hírt. A javaslat életbe lépését Teherán bizonyos amerikai lépésekhez köti.
Makro / Külgazdaság Hszi Csin-ping arra kérte Trumpot, hogy ellenezze Tajvan függetlenségét
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 25. 08:52
Hszi Csin-ping arra kérte Donald Trump amerikai elnököt, hogy Washington „ellenezze Tajvan függetlenségét”, és óvatosan kezelje a sziget ügyét. A kínai államfő a csütörtöki washingtoni csúcstalálkozón az amerikai–iráni konfliktus rendezésére is a tárgyalásokhoz való visszatérést sürgette – írta meg az Index.
Makro / Külgazdaság Augusztusban is több lett a munkanélküli magyar
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 25. 08:30
A munkanélküliek száma 229 ezer fő a KSH augusztusi adata szerint.
Makro / Külgazdaság Újra fellángolt a Brexit-vita: tízéves tervet javasol Tony Blair intézete
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 25. 07:33
Nagy-Britanniának azt a célt kellene kitűznie, hogy tíz éven belül ismét csatlakozik az Európai Unióhoz – erre tett javaslatot a Tony Blair Institute for Global Change. Az MTI információi szerint az egykori brit miniszterelnök által alapított elemzőintézet szerint ehhez azonban nemcsak Londonnak kell változtatnia Brexit utáni politikáján, hanem az EU-nak is jelentős reformokat kellene végrehajtania.
Makro / Külgazdaság Az akkugyáraknak üzent Gajdos László: „Szükségünk van az iparra, de nem minden áron”
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 24. 19:15
Önálló akkumulátoripari igazgatóság alakul a januárban létrejövő Országos Élőkörnyezet-felügyeleti Főhatóságon belül – közölte Gajdos László élő környezetért felelős miniszter a Facebook-oldalán csütörtökön.
Makro / Külgazdaság Egyéves haladékot kapott Magyarország az Európai Bizottságtól
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 24. 17:16
Jóváhagyta az Európai Bizottság a Magyar Energetikai és Közmű-szabályozási Hivatal (MEKH) kérelmét, így Magyarországnak átmenetileg nem kell alkalmaznia egy uniós gázpiaci szabályt a szerb határon – közölte a hivatal. A haladék nagyjából egy évre szól: a szabály a 2027/2028-as gázévtől lép teljeskörűen életbe.
Makro / Külgazdaság Tizenötmillió eurós szerződést írt alá a prémium kategóriás cég, a Mol is érintett benne
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 24. 13:58
Az Alteo Energiaszolgáltató Nyrt. mintegy 15 millió eurós fővállalkozói szerződést kötött a TVK-ERŐMŰ Termelő és Szolgáltató Kft.-vel. Az energiaszolgáltató vállalat végzi el a Mol Petrolkémia tiszaújvárosi telephelyén a kombinált ciklusú erőmű gázturbinájának cseréjét, valamint a gázturbina segédrendszereinek felújítását – tette közzé az Alteo a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) honlapján csütörtökön.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG