2p
Optimista jóslattal indította az évet a nemzetgazdasági miniszter.

Varga Mihály az előzetes adatok alapján arra számít, hogy 2017-ben a magyar gazdaság éves növekedési üteme 4,1 százalékos volt, idén pedig 4,3 százalékos lehet.

Mi hajtotta a gazdaságot?

A miniszter a tavalyi növekedés egyik legfontosabb hajtóerejének a beruházások több mint 20 százalékos bővülését nevezte, ebben jelentős szerepe volt a lakásépítési programnak, amelyet 2015 végén fogadott el a kormány. Eddig 63 500 igénylést fogadtak be a pénzintézetek, és 177 milliárd forintot helyeztek ki a lakásépítési program keretében.

A fogyasztás több mint 5 százalékkal nőtt tavaly. A nemzetgazdasági miniszter arra számít, hogy ez a növekedési ütem 2018-ben is megmarad. Az infláció mértéke 3 százalék körül alakul idén, továbbra is mérsékelt lesz az árdrágulás üteme.

Szerényebb jóslatok

Magyar Nemzeti Bank

Az MNB korábbi előrejelezésében 2017-re 2,3 százalékos, erre az évre pedig 2,5 százalékos inflációt vár, a jegybank szerint 2017-ben és jövőre is 3,9 százalékkal bővül a GDP

GKI Gazdaságkutató Zrt.

A GKI előrejelzése 2016-os 2,2 százalékos növekedés után 2017-ben és 2018-ban egyaránt 3,8 százalékra taksálják a bővülés ütemét. Az infláció a vártnak megfelelően gyorsul majd, de így sem éri el az MNB célsávját.

Gazdasági Együttműködési és Fejlesztési Szervezet

Az OECD tavaly júniusban kiadott tanulmányban jelzetthez képest 0,1 százalékponttal, 3,8 százalékról 3,9 százalékra emelte 2017-es magyar GDP-növekedési előrejelzését, a 2018-as növekedési előrejelzést pedig 0,2 százalékponttal, 3,4 százalékról 3,6 százalékra emelte. Arra számítanak, hogy 2019-ben 2,8 százalékra lassul a GDP bővülésének üteme.

Európai Újjáépítési és Fejlesztési Bank

2017-re 3,8 százalékos, idén 3,4 százalékos növekedést jósoltak még az őszi helyzetértékelésükben, 0,8, illetve 0,4 százalékkal gyorsabbat az előző előrejelzésnél.

A rovat támogatója a 4iG

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság Máris a Tisza-kormány köré gyűlnek a kegyetlen ítéletmondók
Privátbankár.hu | 2026. május 17. 15:34
A három nagy szereplő megkezdi az idei minősítéseket Magyarországgal szemben.  
Makro / Külgazdaság Fertőzés: máris ráment Izrael gazdasága az öldöklésre
Privátbankár.hu | 2026. május 17. 14:39
Bezuhant a közel-keleti ország GDP-je az Irán ellen indított háború kezdete óta. 
Makro / Külgazdaság Csak a gyors átállás menthet meg az évszázad energiaválságától?
Szirmai S. Péter | 2026. május 16. 17:01
Az évszázad eddigi legnagyobb energiaválságával néz szembe Európa, ezért fel kell gyorsítani az áttérést a saját megújuló energiákra, figyelmeztet az Európai Akadémiák Tudományos Tanácsadó Testülete (EASAC).
Makro / Külgazdaság Szalay-Berzeviczy Attila: Az orosz imperializmus nemcsak Ukrajnára, hanem egész Európára veszélyes
Izsó Márton - Csabai Károly | 2026. május 16. 11:51
A közgazdász, a Budapesti Értéktőzsde egykori elnöke a május 14-ei élő műsorunk vendége volt. A 6. évfolyamában járó Klasszis Klub Live 97. adását most a Klasszis YouTube-csatornán megnézheti, vagy a Klasszis Podcast-csatornán meghallgathatja.
Makro / Külgazdaság Különleges tárlatvezetést tartott Magyar Péter
Privátbankár.hu | 2026. május 16. 11:08
Személyesen vezette körbe a sajtó munkatársait Magyar Péter kormányfő a Miniszterelnökség volt épületében, a Karmelita kolostorban szombat délelőtt.
Makro / Külgazdaság Erre nem lehet büszke Románia
Privátbankár.hu | 2026. május 16. 09:59
Soron kívül újból megerősítette negatív kilátással keleti szomszédaink államadós-besorolásait az S&P.
Makro / Külgazdaság Kubában megduplázták az üzemanyagok árát
Privátbankár.hu | 2026. május 16. 08:37
Kubában csaknem a duplájára emelték a benzin és a gázolaj árát pénteken, ennek ellenére Havannában csaknem az összes benzinkút zárva volt, mert nem volt mit eladni, ami jól tükrözi az amerikai olajblokád hatékonyságát.
Makro / Külgazdaság Tapasztalt segítőt kaphat maga mellé Kapitány István
Privátbankár.hu | 2026. május 15. 15:50
Az MVM korábbi vezérigazgató-helyettese, Tótth András lehet az energetikai államtitkár a Portfolio szerint. Korábban az EON-nál is szerzett tapasztalatot, most pedig Paks II. ügyével is foglalkoznia kell, ha valóban ő lesz a pozícióban.
Makro / Külgazdaság Beindult a tőzsdén a Mol, már a 4000 forintot közelíti az árfolyam
Privátbankár.hu | 2026. május 15. 14:43
Több mint 2,5 százalékos erősödés után 3968 forinton áll péntek délután a Mol árfolyama. A vezető részvényeknél azonban vegyes a kép: a Richter több mint 1,5 százalékot gyengült. 
Makro / Külgazdaság Jelentős a külföldi „hot money” jelenléte a forintpiacon
Privátbankár.hu | 2026. május 15. 14:13
Barlai Róbert támogatja az euró bevezetését Magyarországon, de az edigi árfolyammozgás okait szerinte nem lehet figyelmen kívül hagyni. Az új kormány részéről hiányolja a megtakarítási intézkedéseket, és arról beszélt: az uniós források hazahozatala önmagában nem megoldás.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG