1p
Az esztergomi önkormányzat számláját 400 millió forintos inkasszóval terhelte meg az állam az általa átvett intézmények költségeinek fedezésére, ezzel a város fizetésképtelené vált, mert az inkasszó kifizetéséig semmiféle önkormányzati feladatra nem lehet pénzt fordítani.

Szerdától az érintettek nem kaphatják meg az átmeneti segélyeket, nincs fedezet a kiskorú gyermeket nevelők részére a gyerekek étkezetési díjára. Az önkormányzati bérlakások egy részében a város fizeti a közüzemi költségeket, a fizetésképtelenség miatt előfordulhat, hogy télen nem lesz fűtés, víz és áram ezekben az ingatlanokban - mondta Tétényi Éva, Esztergom polgármestere.

Tétényi Éva, Esztergom polgármestere

 


Az intézmények működése és a bérek december végéig biztosítottak, a többi feladat ellátásra azonban a város kasszájában nincs fedezet, és nagyobb bevételekre csak márciusban számíthatnak. Tétényi Éva szerint minden esztergomit érint, hogy a város nem tudja fizetni a közvilágítást, a szemétszállítást és a téli útüzemeltetést. Az önkormányzat nem tudja elvégeztetni az óvodák fűtési rendszerének karbantartását sem, amely az 1.175 óvodás korú gyermek felét érinti.

"A kormányon múlik, hogy hagyja-e továbbra is a város romba döntését, avagy azonnali segítséget nyújtva szakmai és pénzügyi megállapodásokat köt a bajba jutott esztergomi önkormányzattal" - mondta Tétényi Éva. A polgármester korábban többször előterjesztette, hogy a képviselők éljenek felterjesztési jogukkal és kezdeményezzenek tárgyalást a kormányzattal, azonban erre a fideszes többség nem volt hajlandó. Mint ahogy arra sem, hogy egy újabb adósságrendezési eljárás kezdeményezését támogassák - mondta.

Zoltai Dániel, fideszes képviselő, a pénzügyi bizottság tagja elmondta, hogy a Fidesz-képviselőcsoportja a város hitelezőivel korábban megegyezett, hogy 580 millió forintnyi adósság kifizetését decemberre halasztják, így az állami inkasszó után is lenne a városnak 180 millió forintja. A képviselő szerint, a polgármester szeptember végén a fizetési határidő előtt hét nappal 880 millió forintot utalt el a hitelezőknek, értelmetlenné téve ezzel a Fidesz-frakció tárgyalásait és kezdeményezését.

Ha a kincstár nem kapja meg az inkasszó összegét, hatvan napon belül hivatalból új adósságrendezést kell indítani a város ellen. "A Fidesz képviselői remélik, hogy erre nem kerül sor" - mondta a pénzügyi bizottság tagja.

Az első adósságrendezést a polgármester néhány hónappal az önkormányzati választások után indította el, mert az Esztergomot tíz évig vezető Meggyes Tamás leváltása után a város kasszáját 26 milliárd forint adóssággal vette át. A város anyagi gondjai miatt az állam 2011 decemberében átvette az esztergomi intézményeket, azonban az önkormányzattól inkasszóval leemeli az átvett intézmények működtetési költségét, s ezért a város költségvetését 1,1 milliárd forintos fedezetlen hiánnyal fogadták el. Erre azonban az önkormányzati törvény szerint nincs lehetőség.

A megyei kormányhivatal törvényességi felhívásban figyelmeztette erre a testületet, amely ezután sem hozta meg a törvényes állapotok helyreállítására szolgáló döntéseket, ezért a kormányhivatal a Kúriához fordult jogorvoslatért. A képviselő-testület korábban egyhangúlag megszavazta, hogy a nemzetgazdasági miniszterhez fordulnak a város elleni állami inkasszó felfüggesztéséért. A minisztérium válaszában közölte; a tárca vezetőjének nem áll jogában az inkasszót felfüggeszteni.

Tétényi Éva erre reagálva azt mondta, hogy jogilag egyetért a miniszterrel. Szerinte a kérdést megnyugtatóan az rendezhetné, ha a testület élne felterjesztési jogával, amelynek hatására az Esztergom számára hátrányos törvényt módosítanák és az inkasszót eltörölnék.

 

A rovat támogatója a 4iG

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság Élőben kapcsoljuk Mellár Tamást – a Klasszis Klub Live stúdiójában
Privátbankár.hu | 2026. február 4. 15:15
A közgazdász, a KSH volt elnöke fél 4-től a Klasszis Média YouTube-csatornáján válaszol a mi és olvasóink, nézőink kérdéseire.
Makro / Külgazdaság Jó hír jött az euróövezetből
Privátbankár.hu | 2026. február 4. 14:39
Az euróövezetben és az Európai Unióban éves és havi szinten egyaránt csökkentek az ipari termelői árak decemberben az Európai Unió statisztikai hivatala, az Eurostat szerdán közzétett adatai szerint.
Makro / Külgazdaság A szebbik arcát vette elő az olasz infláció
Privátbankár.hu | 2026. február 4. 13:22
Olaszországban az elemzők által vártnak megfelelő mértékben, 1,0 százalékkal, 2024 októbere óta a leglassabb ütemben nőttek a fogyasztói árak januárban éves összevetésben – derült ki az olasz statisztikai hivatal, az Istat szerdán közzétett előzetes adataiból.
Makro / Külgazdaság Több mint 4 milliárd forintba kerültek a magán CT/MR berendezések az államnak
Privátbankár.hu | 2026. február 4. 13:03
Az utolsó képalkotó berendezéseket is megvette az állam a magánegészségügyi cégektől. Hiszen 2025. november 1-jétől csak állami intézményben végezhetőek ezek a vizsgálatok. 
Makro / Külgazdaság Van ok az örömre az euróövezetben, ha az inflációra néznek
Privátbankár.hu | 2026. február 4. 12:23
Javult az adat.
Makro / Külgazdaság Fontos találkozót rendeznek pénteken, az olaj árfolyama gyorsan megindulhat
Privátbankár.hu | 2026. február 4. 09:28
Pénteken tárgyalhat az Egyesült Államok Iránnal.
Makro / Külgazdaság Kérdezzen Ön is Mellár Tamástól – ma délután, a Klasszis Klub Live-ban
Privátbankár.hu | 2026. február 4. 08:41
A Klasszis Média immár 6. évfolyamában járó egyórás élő adásának mai vendége a közgazdász, a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) volt elnöke lesz. Amelyben szokás szerint nemcsak mi kérdezünk, hanem ezt olvasóink is megtehetik, akár előzetesen, akár a Klasszis Média YouTube-csatornáján, illetve az Mfor és a Privátbankár Facebook-oldalán közvetített adás során.
Makro / Külgazdaság Az orosz-ukrán háború dönti el, hogy mi lesz Trumpék indiai megállapodásából hosszabb távon
Imre Lőrinc | 2026. február 4. 05:44
Hosszú várakozás után végre kereskedelmi megállapodást kötött egymással az Egyesült Államok és India, ami Oroszország számára lehet a legrosszabb hír. Bár hosszabb távon nem valószínű, hogy India teljesen lemondana az orosz kőolajról, az egyezmény fontos jelzés lehet Vlagyimir Putyinnak, hogy átgondolja az orosz-ukrán háború folytatásával kapcsolatos álláspontját.
Makro / Külgazdaság Zuhan az orosz energiaexport, de Putyin egyelőre nem lassít Ukrajnában
Wéber Balázs | 2026. február 3. 18:40
Mimimum két évtizede nem volt olyan alacsony az olaj- és gázexportból származó bevételek aránya az orosz költségvetésen belül, mint tavaly. Ennek ellenére Putyinnak esze ágában sincs visszafogni a háborút, inkább adót emel és hozzányúl a Nemzeti Vagyonalap tartalékaihoz. Nagyító alatt ezúttal az orosz háborús költségvetés.
Makro / Külgazdaság Hogyan lesz ebből magyar gazdasági növekedés?
Privátbankár.hu | 2026. február 3. 14:01
Miközben a magyar gazdaság stagnált, más régiós országokban szárnyalt a GDP. Úgy tűnik, a magyar gazdaság irányítói nem találják a megfelelő irányt. Többek között ezekről beszélt kollégánk, Király Béla az ATV Start műsorában.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG