2p
A magyar kormány határozott álláspontja, hogy a Paks II. projekt nem tartalmaz állami támogatást és a beruházást egy racionális befektető is megvalósítaná - közölte a Miniszterelnökség.
(Fotó: Wikipedia)

A kormány azonban elkötelezett amellett, hogy a paksi atomerőmű állami tulajdonban maradjon, mivel csak így garantálható Magyarország energiabiztonsága, valamint a lakosság részére az olcsó és a vállalkozások számára a versenyképes árú áram - írja közleményében a Miniszterelnökség.

Újabb vizsgálat indult

Az Európai Bizottság hétfőn közölte, úgynevezett mélyreható vizsgálatot indít annak kiderítésére, hogy a Paks II. nukleáris erőmű beruházásának finanszírozása megfelel-e az uniós szabályozásnak. A vizsgálat azt kívánja feltárni, vajon a magánbefektető hasonló feltételekkel finanszírozta volna-e az építkezést vagy a magyarországi befektetés állami segélynek minősül.

Amennyiben úgy találják, hogy a beruházáshoz az állam támogatást nyújt, a bizottság megvizsgálja, hogy mennyiben vezethetett ez a verseny torzulásához a magyar energiapiacon - áll a közleményben.

Állnak a vizsgálat elé

A Miniszterelnökség kiemelte, a csaknem kétéves egyeztetés során és a jelenlegi döntésben sem merült fel tiltott állami támogatás gyanúja, a magyar állásponttal ellentétes állítást az Európai Bizottság sem fogalmazott meg.

Azonban, mint ahogy azt Margrethe Vestager biztos asszony is kiemelte, "tekintettel a paksi projekt nagyságrendjére és jelentőségére", átfogó vizsgálatot folytatnak le - hangsúlyozta a Miniszterelnökség.

A kormány áll a vizsgálat elé, bizonyítani fogja, hogy a beruházás nem tartalmaz tiltott állami támogatást. A kormány rögzíti, hogy az orosz hitelt nem hívták le - közölte a Miniszterelnökség.

A tájékoztatás szerint a kormány meggyőződése, hogy a Paks II beruházás szerződéses keretrendszere kereskedelmi értelemben rendkívül előnyös, illetve a kapacitás-fenntartási beruházásnak ellátás-biztonsági, versenyképességi és klímavédelmi szempontból nincs alternatívája.

A rovat támogatója a 4iG

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság Trump autóvámja miatt még távolabbra került a magyar kilábalás
Sasvári Péter | 2025. június 1. 06:01
Szinte kibírhatatlannak nevezte a Donald Trump által kivetett autóvámokat a Külgazdasági és Külügyminisztérium államtitkára. Magyar Levente szerint ugyanis az Egyesült Államok által az európai autóimportra kivetett vámok Magyarországot is határozottan rosszul érintenék. De miért nem tud különalkut kötni a „dealeket” kedvelő Trumppal a számára legszimpatikusabb magyar kormány? És merre van előre az érintett magyar iparágaknak, egyáltalán, a magyar-amerikai gazdasági kapcsolatok számára?     
Makro / Külgazdaság Szörnyű örökséget hagyott hátra Matolcsy György
Privátbankár.hu | 2025. május 31. 12:41
Közel 800 milliárd forintos veszteséggel zárta a 2024-es évet a Magyar Nemzeti Bank (MNB) – derül ki a jegybank pénteken közzétett éves jelentéséből. Ennek ellenére a tőkehelyzet javult valamelyest a forint év végi gyengülése miatt, így „csak” közel 1700 milliárd forint mínuszban van a saját tőke.
Makro / Külgazdaság Meghalt az abortusztabletta feltalálója
Privátbankár.hu | 2025. május 31. 10:46
98 éves korában elhunyt a francia tudós, aki feltalálta az abortusztablettát.
Makro / Külgazdaság Friss jelentés: 1 milliárd eurónál is több uniós forrás ment el diszkriminatív projektekre
Privátbankár.hu | 2025. május 31. 09:59
Hat ország példái közé tartozik a romák szegregált lakhatása és a menedékkérők számára fenntartott befogadóközpontok létesítése is.
Makro / Külgazdaság 250 millió méh szabadult ki egy felborult kamionból
Privátbankár.hu | 2025. május 31. 09:29
Az amerikai Washington államban a hatóságok arra figyelmeztetik a lakosságot, hogy vigyázzanak a méhrajokkal. 
Makro / Külgazdaság Jöhet a fordulat a benzinkutakon
Privátbankár.hu | 2025. május 31. 09:06
Egy kisebb árcsökkenést láthattunk a hazai benzinkutakon, és a következő napokban is csak minimális változás várható az Mfor Üzemanyagár-figyelő előrejelzése szerint.
Makro / Külgazdaság Bukásra áll a Moody's-nál Magyarország
Privátbankár.hu | 2025. május 31. 08:20
A Moody’s nemzetközi hitelminősítő szerint Magyarország végleg eleshet a zárolt uniós források nagy részétől. Félő, hogy a kormány választási osztogatásba kezd, miközben a gazdaság idén mindössze egy százalékkal nő. A hitelbesoroláson ezzel együtt nem rontottak, de az ahhoz kapcsolt, leminősítésre utaló negatív kilátás sem változott.
Makro / Külgazdaság Újra berobban a vámháború? Trump elővette a fegyvereket
Privátbankár.hu | 2025. május 30. 18:39
Az amerikai elnök szerint Kína megsértette az egyezményt.
Makro / Külgazdaság Csalódást keltő hírt kaptak a németek
Privátbankár.hu | 2025. május 30. 17:22
Nem csökkent az infláció tovább.
Makro / Külgazdaság Megakadtak a kínai-amerikai tárgyalások
Privátbankár.hu | 2025. május 30. 12:57
Az amerikai pénzügyminiszter szerint Trumpnak és Hszi Csin-pingnek személyesen kell majd kimozdítani a megbeszéléseket a holtpontról.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG