2p

Kíváncsi rá, hogyan befolyásolják a világpolitikai viharok az Ön pénztárcáját?
Csatlakozzon azokhoz, akik nemcsak figyelik,
hanem értik is, mi történik a világban - és a tőkepiacokon!

Klasszis Befektetői Klub

2025. május 27. 17:00, Budapest

Részletek és jelentkezés

Meggondolta magát Sobotka.
Wolfgang Sobotka (forrás: Karl Gruber/Wikipedia Commons)

Bohuslav Sobotka cseh miniszterelnök pénteken bejelentette, hogy korábbi nyilatkozatával ellentétben mégsem mond le hivataláról.

A pénteki nap folyamán azonban levélben javasolni fogja az államfőnek, hogy mentse fel tisztségéből Andrej Babis kormányfőhelyettest és pénzügyminisztert. Sobotka az általa vezetett Cseh Szociáldemokrata Párt (CSSD) szűkebb vezetésének péntek reggeli ülése után nyilatkozott a sajtónak.

Nem sietik el a dolgot

Jirí Ovcácek elnöki szóvivő a kormányfő nyilatkozatára reagálva közölte, hogy az államfő nem kívánja elsietni a dolgot, megvárja, amíg az új helyzet valamelyest megnyugszik és tisztázódik. "A kormányfő óránként változtatgatja véleményét. Nem akarunk semmit elsietni" - mondta.

Újabb lépését, miszerint mégsem mond le a kormányfői posztról, Sobotka pénteken azzal magyarázta, hogy Milos Zeman államfő alkotmányértelmezése a kormányfő lemondásával kapcsolatban eltér az eddigi szokásoktól, s ez nem kínál megoldást a kormányválság okára, amelyet ő Andrej Babis botrányaiban lát.

Komédia vagy dráma?

Három nappal ezelőtt váratlanul érkezett Sobotka bejelentése, amely szerint a teljes cseh kormány még a héten lemond. Ez azonban úgy tűnik, mégsem valósul meg, a miniszterelnök ugyanis időpontot kért Milos Zemantól, az államelnöki hivatal fejétől. Így legkorábban május második felében történhet meg a tényleges lemondás.

Helyi megfigyelők szerint a nehezen értelmezhető megjegyzés azt jelzi, hogy a szociáldemokraták valószínűleg időt akarnak nyerni, hogy gyors forgatókönyvet dolgozzanak ki a helyzetre. Sobotka ugyanis a bejelentés előtt még a pártot sem tájékoztatta a döntésről – ez nem is csoda, több politikus ugyanis ellenezte a miniszterelnök döntését. Bővebben. >>>

Csütörtökön pedig nyilvánosan tévékamerák és újságírók előtt élesen összeszólalkozott a cseh miniszterelnök és az államfő csütörtökön délután a prágai Hradzsinban. A konfliktust az okozta, hogy míg Milos Zeman a kormányfő lemondását várta, és protokollárisan ennek megfelelően volt előkészítve a Hradzsin egyik fogadóterme is, Bohuslav Sobotka azonban a leköszönését rögzítő dokumentum nélkül érkezett a találkozóra. Részletek >>>>

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság Azért van egy dolog, amiben jót tett Trump a kínaiakkal
Privátbankár.hu | 2025. május 10. 12:40
Áprilisban folytatódott a fogyasztói és termelői árak csökkenése Kínában a nemzeti statisztikai hivatal szombati jelentése alapján, ami a vámháborúnak is betudható.
Makro / Külgazdaság László Csaba: Meglepődnék, ha nem kattana bilincs az MNB-alapítványok miatt valakinek a csuklóján
Izsó Márton - Csabai Károly | 2025. május 10. 10:43
A volt pénzügyminiszter, közgazdász, egyetemi tanár a május 7-ei élő műsorunk vendége volt. A Klasszis Klub Live 5. évfolyamának 75. adását most a Klasszis YouTube-csatornán megnézheti, vagy a Klasszis Podcast-csatornán meghallgathatja.
Makro / Külgazdaság Csak remélhetjük, velünk is azt teszik az amerikaik, mint a németekkel
Privátbankár.hu | 2025. május 10. 10:20
Megerősítette Németország lehetséges legjobb osztályzatát a Moody's, amely május végén dönt Magyarország hitelminősítéséről.
Makro / Külgazdaság Elképesztő, mi történik a hazai benzinkutakon
Privátbankár.hu | 2025. május 10. 08:13
A közép- és kelet-európai régión belül a gázolaj már csak Ausztriában drágább, mint nálunk – derül ki a szintén a Klasszis Médiához tartozó laptársunk friss Mfor Üzermanyagár-figyelőjéből.
Makro / Külgazdaság Bődületes nagyságúra nőtt Kína devizatartaléka
Privátbankár.hu | 2025. május 9. 17:41
Kína devizatartaléka, amely a legnagyobb a világon, áprilisban tavaly szeptember óta a legmagasabbra szintre, 3282 milliárd dollárra nőtt a márciusi 3241 milliárd dollárról – közölte az ország devizafelügyelete (SAFE).
Makro / Külgazdaság Az árrésstop ugyanúgy visszaüthet, mint tette azt az árstop?
Privátbankár.hu | 2025. május 9. 15:21
A vártnál magasabb áprilisi inflációs adatra a Nemzetgazdasági Minisztérium és az Országos Kereskedelmi Szövetség mellett reagáltak az elemzők. 
Makro / Külgazdaság Csak nem rólunk vesznek példát az olaszok?
Privátbankár.hu | 2025. május 9. 12:47
Nemcsak nálunk mérséklődött az ipari termelés csökkenése márciusban, hanem a dél-európaiaiknál is.
Makro / Külgazdaság Jó hírt fújt be a szél a magyar gazdaság legfontosabb exportpiacáról
Privátbankár.hu | 2025. május 9. 11:46
Márciusban hosszú idő után nőttek a német elektromos-digitális ágazat megrendelései.
Makro / Külgazdaság Itt a bejelentés: ennyiért tankolhatunk a hétvégén
Privátbankár.hu | 2025. május 9. 10:04
A nagykereskedelmi árak nem változnak, így a benzinkutakon múlik, elmozdítják-e a 95-ös oktánszámú benzin és a gázolaj árát.
Makro / Külgazdaság Bod Péter Ákos: Ez zsákutcás irány
Privátbankár.hu | 2025. május 9. 09:47
Bod Péter Ákos szerint a 2025-ös visszaesés nem meglepő, a „150 gyár” program pedig nem oldja meg a gazdaság strukturális gondjait.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG