1p
2012 II. negyedévében a nemzetgazdasági beruházások volumene 5,9%-kal volt alacsonyabb, mint az előző év azonos időszakában; az első félévben összességében 7,1 százalékos a mínusz.

Évek óta tart a visszaesés

A KSH friss jelentése szerint a több éve tartó csökkenő trend 2012 II. negyedévét is jellemezte. Az előző évben erőteljesen emelkedő feldolgozóipari beruházások a tárgynegyedévben csökkentek, ezért az ipar nem tudta ellensúlyozni a nemzetgazdasági szinten bekövetkezett visszaesést.

A nemzetgazdasági beruházások második negyedévi, az előző év azonos negyedévéhez viszonyított
5,9%-os csökkenésén belül az építési beruházások számottevően, 8,3%-kal maradtak el az egy évvel korábbitól. A gép- és berendezés beruházások – a mezőgazdaságban és az információ, kommunikáció területén bekövetkezett növekedés hatására – 2,6%-kal mérséklődtek. A nemzetgazdasági beruházások volumene 2012 első félévében 7,1%-kal elmaradt az egy évvel korábbitól.

Zuhanás az energiaiparban, a vendéglátásban, az oktatásban, az egészségügyben

A nemzetgazdasági ágak többségében 2012 II. negyedévében továbbra is csökkenést tapasztalt a KSH.

A tárgynegyedévben az energiaipar beruházásainak volumene közel felére esett vissza az előző év azonos időszakához viszonyítva, amit egy erőmű-építési nagyprojekt befejeződése és a hálózatbővítések, -fejlesztések csökkenése idézett elő. Nagymértékben, közel egyharmadával esett vissza a beruházási volumen a szálláshely-szolgáltatás, vendéglátás ágban, amit főleg egy gyógyszálló-felújítási projekt lezárulása okozott. Hasonló mértékű visszaesés következett be az oktatás nemzetgazdasági ágban és a humán-egészségügyi, szociális ellátás területén, ugyanis a beruházási teljesítmények egyharmadával estek vissza az uniós forrásból megvalósult felsőoktatási és egészségügyi intézményfejlesztések mérséklődése miatt.

A feldolgozóipar beruházásai az előző negyedévi stagnálás után a tárgynegyedévben csökkentek, ugyanakkor az alágak több mint felénél volumennövekedést regisztráltunk. A nagyobb súlyt képviselő alágak közül számottevően nőttek a beruházások a villamosberendezés-gyártásban, a gép-, gépi berendezés gyártásban, valamint a járműgyártásban. A kisebb súlyú alágak közül a kőolaj-feldolgozásban következett be dinamikus bővülés.

A mobilosok árnyalják a képet

A beruházások csökkenő tendenciája ellenére hat nemzetgazdasági ágban bővülést, illetve stagnálást tapasztalt a KSH. Kiugró mértékű emelkedés (70,5%) következett be az információ, kommunikáció nemzetgazdasági ágban, amelyet egy új frekvenciák vásárlásával és jelentős hálózatbővítéssel kapcsolatos nagyberuházás eredményezett. A földgázkitermelés alág nagyberuházásai hozzájárultak ahhoz, hogy a bányászat, kőfejtés nemzetgazdasági ág beruházásai nagymértékben, 38,8%-kal nőttek a bázisidőszakhoz képest.

A legnagyobb súlyú nemzetgazdasági ágak közül a szállítás, raktározás nemzetgazdasági ág és a mezőgazdaság, erdőgazdálkodás beruházásainak volumene az előző évi szinten maradt, miközben a kereskedelem, gépjárműjavításban a dinamikus áruházlánc-bővítések és -fejlesztések révén a beruházások 6,4%-kal emelkedtek.

A rovat támogatója a 4iG

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság Hideg zuhany év végén: visszaesett a bolti forgalom Európában
Privátbankár.hu | 2026. február 5. 13:41
Havi összevetésben az elemzők által vártnál nagyobb mértékben csökkent a kiskereskedelmi forgalom az euróövezetben decemberben, míg éves szinten a vártnál lassabb növekedést regisztráltak.
Makro / Külgazdaság 300 milliárdot várt a kormány, 92 lett eddig belőle
Privátbankár.hu | 2026. február 5. 13:12
Nem jöttek be az önkéntes nyugdíjpénztári pénzek lakáscélú felhasználásával kapcsolatos várakozások.
Makro / Külgazdaság Hivatalosan is épül Paks II
Privátbankár.hu | 2026. február 5. 12:56
Elindul az igazi kivitelezés, Szijjártó Péternek néhány év múlva igaza lesz?
Makro / Külgazdaság Újabb 165 milliárd forintot gyűjtött be a magyar kormány
Privátbankár.hu | 2026. február 5. 12:22
És még sokkal többet is ajánlottak a befektetők. A kamatok csökkentek.
Makro / Külgazdaság Kilenc éve nem volt ilyen alacsony az infláció Csehországban
Privátbankár.hu | 2026. február 5. 11:11
Az energiaárak közel 10 százalékkal csökkentek, ez is fontos szerepet játszott a 2016 decembere óta nem látott értékben.
Makro / Külgazdaság Mellár Tamás: 2012 óta kéthavi nyugdíjnak megfelelő összeggel lettek szegényebbek a nyugdíjasok
Izsó Márton - Csabai Károly | 2026. február 5. 10:11
A Központi Statisztikai Hivatal (KSH) volt elnöke, közgazdász  a február 4-ei élő műsorunk vendége volt. A 6. évfolyamában járó Klasszis Klub Live 91. adását most a Klasszis YouTube-csatornán megnézheti, vagy a Klasszis Podcast-csatornán meghallgathatja.
Makro / Külgazdaság Mellélőttek az elemzők: meglepetés Németországban
Privátbankár.hu | 2026. február 5. 09:17
Csökkenés helyett jelentős növekedés.
Makro / Külgazdaság 34 év, 34 millió forint – mihez kapcsolódnak ezek a számok?
Privátbankár.hu | 2026. február 5. 08:58
Már 750 milliárdot helyeztek ki a programban.
Makro / Külgazdaság Valami megmozdult a kiskereskedelemben?
Privátbankár.hu | 2026. február 5. 08:30
Itt vannak a tavaly decemberi adatok.
Makro / Külgazdaság Beröffentenék a román gazdaságot, de a gázárplafon marad
Privátbankár.hu | 2026. február 5. 07:36
A kiigazítás után gazdaságélénkítést tervez a román kormány.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG