1p
Varga Mihály szerint a kormány megállapodást akar az IMF-fel és az EU-val, erre törekszik már november óta. Véleménye szerint az egykulcsos adó azonban olyan sarokpontja a gazdaságpolitikának, amelyben csak nagyon nehezen tudna engedni a magyar kormány.

Varga Mihály, az IMF-tárgyalásokért felelős tárca nélküli miniszter hétfőn az m1 Az Este című műsorában elmondta: az egykulcsos adóban én nem látok túlságosan nagy mozgásteret a magyar kormány részéről, de nyilván meghallgatjuk, hogy mi a probléma, mi a kifogás ezzel az adórendszerrel kapcsolatban. Hozzátette: hároméves átmenet után, 2013-ban lesz először tiszta formájában egykulcsos 16 százalékos arányos adó. A szuperbruttó kivezetésével pedig lehet, hogy az államnak kevesebb bevétele lesz, de az adókiesés visszajöhet a gazdasági növekedés révén, azáltal, hogy akinél több pénz marad, az többet fogyaszt vagy beruház.     

Az ingatlan- és a vagyonadóval kapcsolatban Varga Mihály elmondta: ha ezek a kérdések előkerülnének, a magyar kormány meg fogja vizsgálni, de több mint biztos abban, hogy egyelőre nemleges választ tudnak adni. A magyar gazdaság most egy olyan pályára került, ahol nem az adóemelést, hanem az adócsökkentést szeretnék megvalósítani. Továbbá, ezek az adók nincsenek előkészítve, néhány ügyben pedig alkotmánybírósági döntés született. Varga Mihály hozzátette: nem hiszem, hogy a valutaalap ne mérlegelné azt, hogy ha ilyen kérdéssel előjön, akkor erre milyen választ tud kapni.

A tranzakciós adóról szólva kifejtette, az Európai Bizottság és az IMF alapvetően a jegybanktörvény módosításától tette függővé, hogy a tárgyalások elkezdődjenek, biztos azonban abban, mivel ez igen tekintélyes részét érinti az adóbevételeknek, meg fogják kérdezni, hogy ez mi is pontosan. Varga Mihály úgy vélekedett, hogy a tranzakciós adó nem sérti a jegybank függetlenségét. A magyar kormány, amikor megtette ezt a javaslatát, mérlegelte ennek hatásait - jelentette ki a tárca nélküli miniszter.

Az elmúlt években sok olyan helyzet volt, amikor az államnak meg kellett térítenie a jegybankban keletkezett veszteséget - emlékeztetett -, ez a függetlenséget semmilyen módon nem befolyásolja. Az állam nem kívánja eldönteni a jegybank helyett, hogy milyen módon alkalmazza ezt az adót, saját maga fogja eldönteni ezt a kérdést. Ne zárjuk ki azonban azt a lehetőséget sem, hogy a jegybankban úgy döntenek, hogy mégis valamilyen köztes megoldást találnak, és valamit áthárítanak ebből.

A rovat támogatója a 4iG

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság Mexikóvárosban erőszakba torkollt a Z-generáció tiltakozása
Privátbankár.hu | 2025. november 16. 12:05
Száz rendőr sérült meg Mexikóvárosban, amikor tüntetők megtámadták a Nemzeti Palotát a drogcsempészet ellen küzdő michoacáni polgármester megölése ellen tiltakozva.
Makro / Külgazdaság Vészesen drágul a marhahús – Trump újabb mentességet adhat
Kollár Dóra | 2025. november 16. 10:26
A marhahús miatt hátrálhat meg az amerikai kormány.
Makro / Külgazdaság Magyar Péter: „Már csak az a kérdés, hogy mennyire van vége”
Privátbankár.hu | 2025. november 15. 16:52
Megérkezett a Tisza elnökének válasza a miniszterelnök délelőtti megszólalására.
Makro / Külgazdaság Orbán Viktor: „veszély van”
Privátbankár.hu | 2025. november 15. 14:59
Háborús is, pénzügyi is. Interjúszerűséget adott hívei előtt a miniszterelnök.
Makro / Külgazdaság Nincs haladék az amerikai szankcióknál – egyre nagyobb a baj Szerbiában
Privátbankár.hu | 2025. november 15. 13:34
Megelégelte az időhúzást az amerikai hivatal. A Mol is felmerült, mint lehetséges vásárló.
Makro / Külgazdaság Brutális függésben Oroszország, a Lukoil európai leánycégét is eladhatták
Imre Lőrinc | 2025. november 15. 10:28
Vészjóslóan közeledik november 21-e, amikor életbe lépnek a két vezető orosz olajvállalattal szembeni amerikai szankciók. Az izgatottság leginkább Vlagyimir Putyinon uralkodhat el, ugyanis két legnagyobb vásárlója, úgy tűnik, kihátrál Oroszország mögül. Elegendő lehet ez az orosz elnök tárgyalóasztalhoz ültetéséhez? Ennek a kérdésnek jártunk utána.
Makro / Külgazdaság Hátraarc Donald Trumptól: fontos intézkedéseket von vissza
Privátbankár.hu | 2025. november 15. 09:06
Beütött az infláció, az elnök visszavonulót fúj.
Makro / Külgazdaság Uniós GDP-rangsor: hol helyezkedik el a stagnáló Magyarország?
Privátbankár.hu | 2025. november 14. 20:26
Az uniós rangsor hátsó részében találjuk Magyarországot az Eurostat friss, harmadik negyedéves GDP-adatait bemutató listáján. A lengyel gazdaság erős bővülésben van, miközben a németek stagnálnak, sőt: éves alapon alacsonyabb a bővülés ott, mint Magyarországon.
Makro / Külgazdaság Adót vetne ki az EU az ultrafeldolgozott élelmiszerekre
Privátbankár.hu | 2025. november 14. 17:56
A szív- és érrendszeri betegségek megelőzése érdekében megadóztatná az Európai Unió a boltokban kapható alkoholos koktélokat is.
Makro / Külgazdaság Közel harmadára csökkenti a Svájccal szembeni vámokat az Egyesült Államok
Privátbankár.hu | 2025. november 14. 17:28
A Trump-adminisztráció ezúttal Svájccal állapodott meg a vámcsökkentésről, miután az elmúlt hónapokban visszaesett az ország ipari exportja. 
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG