3p

125 éve mérjük az időjárást. Az év első kilenc hónapjában még soha nem hullott olyan kevés csapadék Magyarországon, mint 2026-ban.
Van vízstratégiánk a következő évtizedekre?

Ne csak olvasson a problémáról – legyen ott, ahol a megoldásokról beszélünk!

Klasszis Fenntarthatóság 2026 Konferencia
2026. november 5.

Jelentkezzen most >>

A magyarok többsége úgy gondolja, hogy a nyugdíjkorhatár elérése után is dolgoznia kell majd a megélhetésért. A Randstad globális kutatása alapján mi tesszük félre a legkevesebbet a nyugdíjas éveinkre, mert meggyőződésünk, hogy az időskori megélhetést a járulékok rendszerén keresztül a munkáltatónak és az államnak kellene garantálnia.

A Randstad 2015. évi első negyedéves Workmonitor kutatása szerint a magyarok 77 százaléka arra számít, hogy a nyugdíjkorhatár elérése után is dolgoznia kell majd. Minden hatodik válaszadó úgy látja, hogy valószínűleg csak 70 éves kora után hagyhatja abba a munkát, mindössze a megkérdezettek 41 százaléka mondta, hogy 65 éves korára végleg visszavonul.

A magyarok nem szívesen dolgoznak ilyen sokáig: hazánkban a munkavállalók véleménye alapján az ideális nyugdíjkorhatár 57 év lenne – tette hozzá Baja Sándor, a Randstad Hungary ügyvezető igazgatója.

Senki sem tesz félre olyan keveset, mint a magyarok

A felmérés szerint a magyarok nagy többsége a bevételei mintegy 5 százalékát teszi félre a nyugdíjas éveire, miközben a globális kutatásban részt vevő 34 országban mindenhol nagyobb a megtakarítások aránya - ahogy az alábbi grafikonon látszik, nem is kicsivel. A szomszédos országok közül Ausztriában 54, Csehországban 59, Szlovákiában pedig 62 százalék mondta, hogy a jövedelmük legalább 10 százalékát nyugdíj-előtakarékosságra fordítják.

A jövedelem mekkora részét tesszük félre a nyugdíjasévekre?

A többség ugyanis nálunk a munkáltatóktól és az államtól várja a nyugdíjat. Miközben globálisan a válaszadók 64 százaléka értett egyet azzal, hogy a saját felelőssége az időskori megélhetés biztosítása, nálunk a többség elutasítja ezt a gondolatot. A Randstad kutatása szerint hazánkban a többség hasonlóan gondolkodik a munkaképesség megőrzéséről is, elsősorban a munkáltatót hibáztatjuk, ha idő előtt alkalmatlanná válunk arra, hogy dolgozzunk.

Friss tudás kell az időskori munkavégzéshez

A magyar nyugdíjbiztosítások piacán eközben kitört a tabletháború - erről itt írtunk >>

A magyarok többsége szerint az 55 évnél idősebb kollégák is ugyanolyan hatékonyan tudják végezni a munkájukat, mint a fiatalok, és betegszabadságot sem vesznek ki gyakrabban, mint a 35 év alatti munkatársak. Ugyanakkor a megkérdezettek nagy része egyetértett abban, hogy az idősebbeknek már nehéz új ismereteket szerezniük, ami kihathat a munkavégzésre is – tette hozzá Baja Sándor.

A Randstad Workmonitor szerint Magyarországon a munkáltatók 39 százalékánál van az 55 év felettiek hosszú távú foglalkoztatását célzó program, ami kicsit alacsonyabb a globális átlagnál.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Személyes pénzügyek Csalók megszerezték a banki adatait? Ezt teheti
Privátbankár.hu | 2026. november 2. 14:39
Egy lengyel ügyben hozott európai bírósági döntés lehet irányadó Magyarországon is.
Személyes pénzügyek Négy alig ismert lehetőség, amivel pótolható a kieső jövedelem az egészségpénztárból
Simondán Eszter | 2026. november 1. 06:04
Az egészségpénztárakban gyűjtött megtakarítás sokkal több mindenre használható, mint azt a legtöbben gondolják. Vannak már ugyan népszerűvé vált önsegélyező szolgáltatások, sokat viszont egyáltalán nem ismernek a tagok. A BiztosDöntés.hu szakértője négy olyan lehetőséget mutat be, amellyel az ideiglenesen kieső jövedelem pótolható.
Személyes pénzügyek Utolsó roham jöhet az Otthon Startért, az egyik bank nagy dobással készül
Privátbankár.hu | 2026. október 29. 15:36
Rálicitált a korábbi ajánlatra az MBH Bank.
Személyes pénzügyek Komoly veszélyt is jelenthet a Wekerle Plusz
Privátbankár.hu | 2026. október 28. 07:36
A jogosultság elvesztése nagyon sokba kerülhet. Megjelent a rendelet, itt vannak az új lakáshitel-program pontos feltételei.
Személyes pénzügyek Egymásra licitálnak a bankok a lekötött betétek kamataival
Privátbankár.hu | 2026. október 27. 09:59
Ezen a héten két pénzintézet is új akciót indított, miközben a számlákon lévő pénz 14 százalékát sem tartja lekötve a magyar lakosság.
Személyes pénzügyek A Tisza-kormány kiszélesíti a családi pótlék megkétszerezését a jogosultaknál
Privátbankár.hu | 2026. október 26. 19:35
Magyar Péter miniszterelnök hétfőn este bejelentette, hogy 2027-től a fogyatékossággal élő gyermekek után járó emelt összegű, valamint a saját jogon nevelési ellátásra jogosult felnőttek családi pótlékát is megduplázzák.
Személyes pénzügyek Drágításra kényszerítheti a bankokat a kormány?
Privátbankár.hu | 2026. október 26. 15:45
A kormány hozzányúlt a banki átutalások után fizetendő tranzakciós illetékekhez. Nem törölte el azokat – ahogyan azt a bankok még az Orbán-kabinettől kérték –, így kérdés, hogyan hathat e változás az ügyfelekre. Ezt is körbejárta lapunk főszerkesztője, Csabai Károly együttműködő partnerünk, a Trend FM hétfő délelőtti adásában.
Személyes pénzügyek Közel ezer csapat vágott bele az ősz legizgalmasabb pénzügyi versenyébe
Privátbankár.hu | 2026. október 26. 12:09
Lezajlott a Privátbankár.hu pénzügyi tudatossági versenyének első fordulója. Az őszi, technikumoknak és szakképző iskoláknak szóló megmérettetésre közel ezer csapat nevezett. 
Személyes pénzügyek Wekerle Plusz: most még kedvező az 5 százalékos fix hitel, de mi lesz később?
Privátbankár.hu | 2026. október 26. 08:26
Néhány év alatt eltűnhet a használt lakások vásárlására felvehető Wekerle Plusz hitel kamatelőnye a piaci feltételű lakáskölcsönökhöz képest. A jelenleg 6-7 százalékos éves kamattal igényelhető piaci hiteleknél vonzóbb ugyan az 5 százalékos fix kamata, ha viszont megvalósulnak a kormány gazdasági célkitűzései, akkor néhány éven belül már ez alá csökkenhet a nem támogatott lakáshitelek ára.
Személyes pénzügyek Hiába száguld a hitelpiac, a kamatmentes kölcsönöket mégsem viszik a fiatalok
Barát Mihály Tamás | 2026. október 25. 16:50
Miközben a lakossági hiteleknél egymást érik az idén a rekordok, a kamatmentes támogatott kölcsönökért nem állnak sorban az ügyfelek – hívja fel a figyelmet a BiztosDöntés.hu. A babaváró kölcsön stagnál, a munkáshitel iránti kereslet pedig majdnem megfeleződött.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG