4p
Szerdán hat devizahiteles-pert tartanak a Fővárosi Törvényszéken.

A Fővárosi Törvényszék a Lakiteleki Takarékszövetkezet tárgyalását szeptember 30-ra halasztotta szerdán.

Mi lesz ma még?

Az állam ellen indított polgári perekben a Fővárosi Törvényszék Gazdasági Kollégiuma elé az FHB Kereskedelmi Bank Zrt. és a Lakiteleki Takarékszövetkezet keresete kerül még.

A Fővárosi Törvényszék az elsőfokú, nem jogerős ítéletében a Santander Consumer Finance Pénzügyi Vállalkozás Zrt., a Summit Pénzügyi Zrt., a Hypo Alpe-Adria Leasing Zrt. és az az FHB Kereskedelmi Bank Zrt. magyar állam ellen indított devizahitelekkel kapcsolatos kereseteit utasította el szerdán.

A bíróság 1 millió 905 ezer forint perköltség megfizetésére kötelezte a Santander Pénzügyi Vállalkozás Zrt-t. A bíró az indoklásban rámutatott: a pénzügyi intézmény által alkalmazott legtöbb szerződéses feltétel nem felelt meg szimmetria elvének. Nem elég ugyanis, ha a fogyasztó számára pozitív körülmény változás esetén a szerződéses rendelkezés nem zárja ki az egyoldalú módosítást, ezt kifejezett kötelezettségként kell rögzíteni a szerződésben.

Az átláthatóságnak sem felelet meg a hitelintézet mindegyik kikötése, az objektivitás, tételes meghatározás és a felmondhatóság elvének azonban majdnem teljes mértékben - tette hozzá.

A Summit Pénzügyi Zrt. esetében a bíróság elutasította a felperes pénzintézet azon kérelmét, hogy a törvényszék forduljon az Alkotmánybírósághoz és az Európai Bírósághoz, és 381 ezer forint perköltség megfizetésére kötelezte a felperest. Az ítélet indoklásában a bíró kiemelte: a pénzügyi intézmény által alkalmazott szerződéses feltételek nem feleltek meg mindegyik, a törvényben meghatározott elvnek. Kiemelte az egyértelmű megfogalmazás, a ténylegesség és az arányosság kritériumait.

A Hypo Alpe-Adria Leasing Zrt.-nél ugyancsak elutasította a bíróság a felperes pénzintézet indítványát az Alkotmánybírósági normakontrollról, és 15 napon belül 1 millió 270 ezer ezer forint perköltség megfizetésére kötelezte a felperest. 

Az FHB Kereskedelmi Bank Zrt. ügyében a bíróság a visszamenőleges jogalkotással kapcsolatban megjegyezte: egy korábbi Ab határozat szerint a jogszabály kivételesen megváltoztathatja a hatályba lépése előtt megkötött szerződések tartalmát.

A bíró szóbeli indoklása szerint a felperes hitelintézet egyoldalú szerződésmódosítást - kamat-, díj-, illetve költségemelést - lehetővé tevő általános szerződési feltételeinek tisztességessége és érvényessége nem volt megállapítható. Elutasította a bíróság a felperes részleges érvénytelenség megállapítására vonatkozó kérelmét is. Az FHB a kérelmet egyben az Allianz Bank jogutódjaként nyújtotta be.

Az AXA Bank ügye

Itt a törvényszék kiegészítő ítéletet hoz majd szeptember 25-én. A párizsi székhelyű pénzügyi csoport magyarországi leánybankjának keresetét ugyanis első fokon elutasította a bíróság már augusztus 27-én. Az AXA azonban a fellebbezésében kérte az első fokú ítélet kiegészítését.

Mint azt a pénzintézet jogi képviselője a szerdai tárgyaláson kifejtette: az ítéletben a bíróság nem döntött egyes egyedi szerződésekben alkalmazott - egyedileg meg nem tárgyalt - kikötések tisztességességéről, vagyis az első fokú ítélet nem terjedt ki minden olyan kikötésre, amellyel kapcsolatban a tisztességesség megállapítását kérte az AXA. A kiegészítés azért indokolt a felperes pénzintézet szerint, mert eltérő jogi megítélést eredményezhet.

Az AXA jogi képviselője kifejtette: az egyedi szerződések (ellentétben a bank üzletszabályzatával) közjegyző által hitelesített okiratok; a közjegyzőnek föl kellett olvasnia őket, el kellett magyaráznia a tartalmukat, és az ügyfélnek nyilatkoznia kellett róla, hogy megértette, és elfogadta a feltételeket.

Egyebek közt kifejezetten szerepelt benne, hogy a törlesztőrészlet akár drasztikusan is megemelkedhet. Vagyis ezekben az esetekben minden hitelfelvevő részletes és alapos tájékoztatást kapott többek között az egyoldalú hiteldíjmódosítás feltételeiről.

Az eddigi mérleg: 42-ből 39-et első fokon az állam nyert

Kedden 13-ból 12 pénzintézet keresetét elutasította, egy ítélethirdetést pedig elhalasztott a bíróság -részletek >>

A mai ítéleteket nem számolva eddig a bíróság összesen 42 ítéletet hozott, ebből 39 felperesi keresetet utasítottak el teljesen, 3 esetben részben helyt adtak a keresetnek. Egy pénzintézet visszalépett, három pert pedig felfüggesztettek azért, mert a bíró az Alkotmánybírósághoz fordult.

A visszalépő a Banco Primus Fióktelep Magyarország volt, részlegesen pedig a K&H Bank Zrt., az UCB Ingatlanhitel Zrt. és a Magyar Cetelem Bank keresetét hagyták jóvá. Az Alkotmánybírósághoz az Eger és Vidéke Takarékszövetkezet, az OTP Bank és az OTP Jelzálogbank összevont perében, valamint az OTP Ingatlanlízing ügyében fordul a Fővárosi Törvényszék.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Pénzügyi szektor Ismeretlenek megint milliárdokat adtak az Orbán-kormánynak
Privátbankár.hu | 2025. augusztus 21. 12:31
74,5 milliárd a kasszában.
Pénzügyi szektor Csökkent a három hónapos állampapír hozama
Privátbankár.hu | 2025. augusztus 19. 12:23
Hozamcsökkenés mellett értékesített 3 hónapos diszkont kincstárjegyet keddi aukcióján az Államadósság Kezelő Központ (ÁKK).  
Pénzügyi szektor Meglepetés az Allianznál
Privátbankár.hu | 2025. augusztus 7. 16:03
A német Allianz SE biztosítótársaság a vártnál nagyobb profittal és rekordmagas működési eredménnyel zárta az idei második negyedévet.
Pénzügyi szektor Robbanni fog az Otthon Start: jövőre a lakáshitelek 60 százaléka támogatott lehet
Herman Bernadett | 2025. augusztus 6. 12:34
Az ATM-ek telepítése visszaveti a versenyképességet, a lakáshitelpiacot pedig eláraszthatják a támogatott hitelek – hangzott el az Erste Bank féléves eredményeit ismertető sajtótájékoztatón.
Pénzügyi szektor Gigantikus terhek alatt nyög az OTP, mégis fut a szekere
Herman Bernadett | 2025. augusztus 5. 13:28
Fél év alatt már 199 milliárd forintnyi kormányzati tehet sújtotta az OTP-t, de a hitelfelvétel pörög, ezért jól megy a banknak. És persze a külföldi leányok is hozzák a pénzt. A magyar gazdasággal kapcsolatban viszont egyre borúlátóbbak a bank elemzői. 
Pénzügyi szektor Megszólalt a gigabank is a Kúria devizahiteles döntéséről
Privátbankár.hu | 2025. július 16. 17:15
A MBH Bank elkötelezett a tisztességes és átlátható szerződéskötési gyakorlat, a fogyasztókat védő jogi kötelezettségek betartása mellett, minden esetben tiszteletben tartja a magyar bíróságok jogerős döntését, és a jogelőd bankok szerződéskötési gyakorlatát korábban több bírósági döntés is alátámasztotta – hangsúlyozta a pénzintézet a Kúria jogegységi határozatára reagálva az MTI-hez szerdán eljuttatott közleményében.
Pénzügyi szektor Pluszban indítottak az amerikai tőzsdék
Privátbankár.hu | 2025. július 16. 16:37
Emelkedéssel nyitottak az amerikai értékpapírpiacok szerdán.
Pénzügyi szektor Több, mint két éve nem fordult elő ilyen az ukrán inflációval
Privátbankár.hu | 2025. július 9. 17:14
Ukrajnában az előző havi több mint kétéves csúcsot követően lassult a fogyasztói árak éves szintű emelkedésének üteme júniusban.
Pénzügyi szektor Jókedvűen indult a nap az amerikai tőzsdéken
Privátbankár.hu | 2025. július 9. 16:51
Emelkedéssel nyitottak az amerikai értékpapírpiacok szerdán.
Pénzügyi szektor Vihar: tömegével zúdulnak a kárbejelentések a biztosítókra
Privátbankár.hu | 2025. július 9. 11:25
Az Alfa a tízezret is meghaladó bejelentésre számít.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG