3p
Szeptemberben szavaznak az MNB és a PSZÁF összevonásáról. Az EKB szerint kevés az idő az átállásra.

Az Európai Központi Bank 2013. június 7-én kapott felkérést a magyar Nemzetgazdasági Minisztériumtól arra, hogy alkosson véleményt a Magyar Nemzeti Bankról (MNB) szóló törvényjavaslatról. Az EKB egyaránt írt "hideget és meleget".

A dicséret

Az EKB üdvözli a Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyelete (PSZÁF) integrálását a Magyar Nemzeti Bankba, mivel ez az integrált intézményi felépítés fokozni fogja az MNB hozzájárulását a pénzügyi stabilitás megóvásához és a rendszerszintű kockázatok megelőzéséhez, illetve kezeléséhez - írja az EKB az új integrált magyar felügyeleti keretrendszerről közzétett véleményében.

Az EKB indoklásában úgy fogalmaz: "a Magyarországéhoz hasonló, viszonylag kis pénzügyi piaccal rendelkező tagállamok esetében erős érvek szólnak a felügyeleti és makroprudenciális feladatoknak egyetlen hatóságnál történő koncentrálása mellett".

A kritika

Ugyanakkor felhívják a figyelmet arra, hogy az átalakítás következtében nem sérülhet az MNB meglévő feladatainak független végrehajtása. Kifogásolják a jegybank törvény gyakori módosítását is, emlékeztetnek arra, hogy az EKB már korábban is kritizálta a törvénymódosításokat, mert azok gyakorisága instabillá teszi a jegybank működését. Mario Draghi azt írja: "a központi banki függetlenség vonatkozásában a központi banki működéséhez a szilárd jogi keret alapvetően szükséges."

Az EKB véleményében arra is figyelmeztet: 2013. október 1-jén a PSZÁF valamennyi alkalmazottja az MNB alkalmazottjává válik. Ez a rendelkezés - az Európai Központi Bank szerint - sérti az MNB-nek az alkalmazottak kiválasztásához fűzött autonómiájára vonatkozó jogát.

Ezenkívül úgy látják: a felügyeleti feladatok átvétele "jelentősen összetett feladat", amely az MNB részéről komoly szervezeti átalakítást követel meg. Az EKB szerint elképzelhető, hogy a törvényjavaslat elfogadása és hatályba lépése között rendelkezésre álló idő nem lesz elég az MNB számára, hogy 2013. október 1-jétől kezdve biztosítsa a teljes pénzügyi piac hatékony felügyeletét. Azt írják: a felügyelet folytatólagossága szükséges a pénzügyi stabilitás biztosítása érdekében, és alapvető fontosságú az, hogy a felügyeleti szerkezet újjászervezése következtében semmilyen időtartamban ne szüneteljen a felügyelet ellátása. Erre tekintettel az EKB azt javasolja a konzultáló hatóságnak, hogy határozzon meg egy, a 2013. október 1-jét követő időpontot az MNB új feladatokkal történő megbízására.

A törvényjavaslatot a tervek szerint 2013. szeptember végén fogadják el a képviselők.

A Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter által jegyzett törvényjavaslat értelmében a PSZÁF pénz-, tőke- és biztosítási piac felügyeletével kapcsolatos funkcióit, továbbá a fogyasztóvédelmi és piacfelügyeleti funkcióit a jegybank látja el. Az MNB szerveinek korábbi köre, azaz a monetáris tanács, az igazgatóság és a felügyelőbizottság így kiegészül az eltérő működésű és feladatkörű Pénzügyi Stabilitási Tanáccsal. Részletek>>

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Pénzügyi szektor Hackerek támadtak meg egy bankot, 100 millió eurós a kár
Privátbankár.hu | 2026. november 5. 14:24
Kibertámadás áldozata lett a Crédit Mutuel Arkéa francia bank, a kár összege mintegy 100 millió euróra rúg az előzetes becslések szerint, de a pénzintézet megpróbálja visszaszerezni.
Pénzügyi szektor Eldördült a startpisztoly: indulhat a politikusok vagyonosodási vizsgálata
Privátbankár.hu | 2026. november 3. 13:45
Döntött a parlament. Az Országgyűlés 145 igen szavazattal, 48 tartózkodás mellett elfogadta a vagyonosodási eljárásról szóló törvényjavaslatot kedd délelőtt.
Pénzügyi szektor Visszavonta a jegybank a Vucichoz közeli bank engedélyét
Privátbankár.hu | 2026. október 31. 12:34
A szerb jegybank visszavonta egy Vucic pártjához közeli üzletember bankjának működési engedélyét.
Pénzügyi szektor A Magyar Nemzeti Bank folytatja a korábbi vezetéshez kapcsolódó visszaélések feltárását
Privátbankár.hu | 2026. október 30. 11:42
A sajtóban megjelent, a korábbi jegybanki vezetéshez köthető üzleti érdekeltségek támadása ellenére a jegybank új vezetése folytatja a visszaélések feltárását és a jogszerű működés helyreállítását – közölte a Magyar Nemzeti Bank sajtóosztálya.
Pénzügyi szektor Tartotta a kamatot a japán jegybank
Privátbankár.hu | 2026. október 30. 08:36
1,25 százalékon tartották az irányadó rátát, a döntés megfelelt az elemzői várakozásoknak.
Pénzügyi szektor 20 százakkal növelte nyereségét az Erste-csoport
Privátbankár.hu | 2026. október 30. 08:05
A magyarországi Erste anyavállalata, az Erste Group 3 milliárd 95 millió euró nettó nyereséget ért el, miközben növelni tudta hitel- és betétállományát is.
Pénzügyi szektor Lépett az MNB: felügyeleti biztos érkezik a Matolcsy-körhöz köthető alapkezelőhöz
Privátbankár.hu | 2026. október 29. 16:19
Felügyeleti biztost rendeltek ki a Matolcsy Ádám üzleti köréhez kapcsolódó Quartz Alapkezelőhöz.
Pénzügyi szektor Kármán András aláírta az EGT és a Norvég Alappal való együttműködést
Privátbankár.hu | 2026. október 26. 16:38
A kormány számára a nemzeti érdek nem jelszó, hanem mérce, minden forintnak és minden eurónak ott a helye, ahol a magyar embereknek a legtöbb hasznot hozza – mondta Kármán András pénzügyminiszter hétfőn Budapesten, az EGT Alapról és a Norvég Alapról szóló együttműködési megállapodások aláírásakor.
Pénzügyi szektor Nem jött jó hír az euróövezeti hangulatindexről
Privátbankár.hu | 2026. október 22. 16:50
Az euróövezetben sorban a második hónapban csökkent a fogyasztói hangulatindex októberben az Európai Bizottság Gazdasági és Pénzügyi Főigazgatóságának (DG ECFIN) csütörtökön közzétett előzetes adatokon alapuló jelentése szerint.
Pénzügyi szektor Egyre több az internetes csalás, így védekezzen!
Herman Bernadett | 2026. október 19. 16:21
A folyamatosan terjedő internetes csalásokról is beszélgetett Herman Bernadett, az Mfor és a Privátbankár vezető szerkesztője a Trend FM hétfői adásában. A bűnözők egyre rafináltabbak, újabban már a mesterséges intelligenciát is gátlástalanul használják. 
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG