1p
A visszaeső kamatbevételek miatt csökkent az OTP profitja a második negyedévben. A végtörlesztés jelentős hitelező állományt vont el. A kockázatok csökkentek, a külföldi leányvállalatok többsége jól teljesített. Bár a gyenge forint miatt nagyobbnak is tűnik a leányok profitja.

Bencsik László, az OTP Bank vezérigazgató-helyettese a gyorsjelentés közzététele utáni sajtótájékoztatón elmondta, hogy az OTP a második negyedévben 41,1 milliárd forint adózás utáni nyereséget ért el. A vezérigazgató-helyettes formabontónak nevezte az első negyedévhez képest  kiugró eredményt, aminek az oka, hogy a bankadót az első negyedévben számolták el. Leírásra kényszerült a bank a fenti időszakban a montenegrói és a szerb leánycégeknél. Szerbiában brutális, 57 százalékos a nem fizető hitelek aránya, ugyanakkor ezzel kapcsolatban Bencsik azt mondta: jó hír, hogy ez már csökkenést jelez a korábbi, még magasabb arányról. Bár a bankadót az negyedben számolták el, egy 76 millió forintos tétel mégis van ezen a soron, ugyanis Szlovákiában kellett fizetni bankadót.

Bencsik László, az OTP vezérigazgató-helyettese

 

Az OTP Csoport első félévi adózott eredménye 53,9 milliárd forint, speciális tételek nélkül pedig 80,8 milliárd forint volt. Utóbbi 9%-kal marad el a bázisidőszak teljesítményétől. A második negyedéves számviteli eredmény 41,1 milliárd forint volt, ami lényegesen nagyobb, mint az előző negyedév eredménye. Részletek>>>

Bencsik László emlékeztetett, hogy folyamatosan romlik a portfólió. A nem teljesítő hitelek száma drasztikusan nőtt, a rossz hitelállomány 80 milliárd forintra emelkedett. Az összkép nem rózsás, de a komolyabb aggodalom sem indokolt. A beruházások csökkennek, a hitelezés nem pörög. A forint gyengülése miatt a külföldi leánycégek eredménye nagyobbnak tűnik, ugyanis ezt átváltják forintra. Rossz hír volt, hogy ebben az időszakban emelkedett a kockázat a romló hitelportfólió miatt, így emelkedett a kockázati költség is. Bencsik László elmondta, hogy a hitelállományok továbbra sem nőttek, a korábbi várakozásaikat is alulmúlta a hitelezés. Ez egyenes összefüggésben van a válság miatt lassuló gazdasági tevékenységgel, a csökkenő vállalati aktivitással.

Az OTP részvények határozott pluszban és magas forgalommal fogadták reggel a gyorsjelentést. Az elmúlt évek azonban már többször megtépázták a bankrészvényt. Korábbi cikkünkben elemzői esélylatolgatást találnak a papírok jövőjéről.

Bencsik László kiemelte, hogy az orosz bank tevékenysége szezonális, ott az első félévben nem szokott pörögni a hitelezés, hagyományosan a másodikra várják a pörgést.  A külföldi csoporttagok egyébként az összteljesítmény 42 százalékát adják, most már több negyedéve stabilan. Oroszországban a fent említett szezonális ok miatt volt stagnálás, Bulgáriában kicsit visszaesett az eredmény, Montenegró és Szerbia volt kicsit negatív. A nettó kamateredmény csökkent a banknál a második negyedévben 6 százalékkal, a betéti marzsok is csökkenésnek indultak. A végtörlesztés hatására az OTP jelentős kamatozó állományt veszített tavalyhoz képest. Jó hír volt ugyanakkor, hogy csökkentek a működési költségek.

Bencsik László az euróövezet perifériáját érintő átfogó válsággal kapcsolatban azt mondta, hogy az OTP-nek nincsen kitettsége egyáltalán az érintett országokban, így a pénzintézetet nem érintik az ottani leírások és aggodalmak. Az IMF-tárgyalásokkal kapcsolatban bizakodó volt az illetékes és szükségesnek nevezte a sikert annak érdekében, hogy beinduljon a hitelezés és ismét felpörögjenek a beruházások az országban.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Pénzügyi szektor Hackerek támadtak meg egy bankot, 100 millió eurós a kár
Privátbankár.hu | 2026. november 5. 14:24
Kibertámadás áldozata lett a Crédit Mutuel Arkéa francia bank, a kár összege mintegy 100 millió euróra rúg az előzetes becslések szerint, de a pénzintézet megpróbálja visszaszerezni.
Pénzügyi szektor Eldördült a startpisztoly: indulhat a politikusok vagyonosodási vizsgálata
Privátbankár.hu | 2026. november 3. 13:45
Döntött a parlament. Az Országgyűlés 145 igen szavazattal, 48 tartózkodás mellett elfogadta a vagyonosodási eljárásról szóló törvényjavaslatot kedd délelőtt.
Pénzügyi szektor Visszavonta a jegybank a Vucichoz közeli bank engedélyét
Privátbankár.hu | 2026. október 31. 12:34
A szerb jegybank visszavonta egy Vucic pártjához közeli üzletember bankjának működési engedélyét.
Pénzügyi szektor A Magyar Nemzeti Bank folytatja a korábbi vezetéshez kapcsolódó visszaélések feltárását
Privátbankár.hu | 2026. október 30. 11:42
A sajtóban megjelent, a korábbi jegybanki vezetéshez köthető üzleti érdekeltségek támadása ellenére a jegybank új vezetése folytatja a visszaélések feltárását és a jogszerű működés helyreállítását – közölte a Magyar Nemzeti Bank sajtóosztálya.
Pénzügyi szektor Tartotta a kamatot a japán jegybank
Privátbankár.hu | 2026. október 30. 08:36
1,25 százalékon tartották az irányadó rátát, a döntés megfelelt az elemzői várakozásoknak.
Pénzügyi szektor 20 százakkal növelte nyereségét az Erste-csoport
Privátbankár.hu | 2026. október 30. 08:05
A magyarországi Erste anyavállalata, az Erste Group 3 milliárd 95 millió euró nettó nyereséget ért el, miközben növelni tudta hitel- és betétállományát is.
Pénzügyi szektor Lépett az MNB: felügyeleti biztos érkezik a Matolcsy-körhöz köthető alapkezelőhöz
Privátbankár.hu | 2026. október 29. 16:19
Felügyeleti biztost rendeltek ki a Matolcsy Ádám üzleti köréhez kapcsolódó Quartz Alapkezelőhöz.
Pénzügyi szektor Kármán András aláírta az EGT és a Norvég Alappal való együttműködést
Privátbankár.hu | 2026. október 26. 16:38
A kormány számára a nemzeti érdek nem jelszó, hanem mérce, minden forintnak és minden eurónak ott a helye, ahol a magyar embereknek a legtöbb hasznot hozza – mondta Kármán András pénzügyminiszter hétfőn Budapesten, az EGT Alapról és a Norvég Alapról szóló együttműködési megállapodások aláírásakor.
Pénzügyi szektor Nem jött jó hír az euróövezeti hangulatindexről
Privátbankár.hu | 2026. október 22. 16:50
Az euróövezetben sorban a második hónapban csökkent a fogyasztói hangulatindex októberben az Európai Bizottság Gazdasági és Pénzügyi Főigazgatóságának (DG ECFIN) csütörtökön közzétett előzetes adatokon alapuló jelentése szerint.
Pénzügyi szektor Egyre több az internetes csalás, így védekezzen!
Herman Bernadett | 2026. október 19. 16:21
A folyamatosan terjedő internetes csalásokról is beszélgetett Herman Bernadett, az Mfor és a Privátbankár vezető szerkesztője a Trend FM hétfői adásában. A bűnözők egyre rafináltabbak, újabban már a mesterséges intelligenciát is gátlástalanul használják. 
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG