2p
Adót valamivel kevesebbet fizettek a bankok, az értékveszés és kockázati céltartalék soron viszont hatalmas, 770 milliárdos veszteség keletkezett a magyar hitelintézeti szektorban - a forintosítás és elszámoltatás intézte el a mérlegeket. A háztartások továbbra sem törlesztik a hiteleik ötödét - minden harmadik háztartási hitellel van valami probléma.

A magyarországi bankok 2014-ben összesen 446,5 milliárd forint adózott veszteséget szenvedtek el, míg 2013-ban még 31 milliárd forintot meghaladó nyereségük volt - derül ki a Magyar Nemzeti Bank előzetes adataiból.

A hitelintézetek adózott eredményének alakulása

Adót most kevesebbet kellett fizetniük - 77,5 milliárd forintot, 10 milliárd forinttal kevesebbet a 2013-asnál -, az értékvesztés és a kockázati céltartalék változása soron viszont 776,3 milliárd forint veszteséget könyveltek el a bankok a forintosítás és elszámoltatás következményeként.

Hitelintézetek adózás előtti eredményének alakulása

A kamateredmény is beragadt

A kamateredmény az MNB előzetes adati szerint árnyalatnyit csökkent tavaly: mintegy 944 milliárd forint volt a 2013-as 951 milliárdot követően. A nem kamatokból származó eredmény a megelőző évi 51 milliárd forintról 130,3 milliárd forintra emelkedett.

Nem változtak jelentősen a hitelintézetek működési költségei: a 2013-as 692 milliárd forint után 686 milliárd forintot tettek ki tavaly.

Nem indult be a hitelezés

Az összesített nettó hitelállomány 15 858 milliárd forint volt (ebből mintegy 7202 milliárd volt forinthitel, 8655 milliárd forintnyi pedig devizahitel) az előzetes számok szerint, míg 2013-ban 15 935 milliárd forint volt ez az adat.

A háztartások nem kapkodnak a törlesztéssel

A késedelmes hitelek terén javult a helyzet: míg 2013 végén a teljes hitelállomány 76 százaléka volt csak problémamentes, 2014 végén az arány 80 százalékra nőtt. A 90 napon túl késedelmes hitelek aránya 14,1 százalékról 13,2 százalékra csökkent.

 

 

A háztartási hiteleknél kevésbé javult a helyzet, itt a rossz hitelek aránya is magasabb, mint a teljes hitelállományon belül. A 90 napon túli késedelembe esett hitelek aránya 18,5-ről 18,9 százalékra nőtt 2014 végére - összességében a háztartási hitelek harmadát nem törlesztik időben.

 

Címkék: Pénzügyi szektor

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Pénzügyi szektor Erős negyedév a bankóriásnál: felvásárolta leánybankját az Erste Csoport
Privátbankár.hu | 2026. április 30. 09:45
Az Erste Csoport sikeresen lezárta az Erste Bank Polska konszolidációját, valamint rekordidő alatt végrehajtotta lengyelországi márkaváltását – derül ki a pénzintézet 2026 első negyedéves jelentéséből. A lépés jelentősen növelte a csoport mérlegfőösszegét és tovább erősítette közép-európai piaci pozícióját.
Pénzügyi szektor Hogyan döntenek ma Varga Mihályék?
Privátbankár.hu | 2026. április 28. 08:23
Kamatdöntő ülést tart ma a Magyar Nemzeti Bank (MNB) Monetáris Tanácsa, az elemzők változatlan kamatszinttel számolnak.
Pénzügyi szektor A bankok is gratuláltak Magyar Péternek
Privátbankár.hu | 2026. április 13. 12:22
A Magyar Bankszövetség is gratulált Magyar Péternek és a Tisza Pártnak a választási győzelemhez. 
Pénzügyi szektor Hogyan tovább? Lengyel útra léphetünk a választások után
Privátbankár.hu | 2026. április 13. 11:38
Ezt várja a szakember a régiós tapasztalatok fényében.
Pénzügyi szektor Ismeretlenek már csak néhány milliárddal finanszírozták meg az Orbán-kormányt
Privátbankár.hu | 2026. április 8. 12:40
Hozamcsökkenés mellett értékesített 6 hónapos diszkont kincstárjegyet szerdai aukcióján az Államadósság Kezelő Központ (ÁKK).
Pénzügyi szektor Megérkezett az új állampapír, mutatjuk, hogy megéri-e a befektetés
Privátbankár.hu | 2026. április 1. 06:55
Nőtt az új lakossági állampapírvásárlások volumene az elmúlt héten. Április 1-től pedig egy új Magyar Állampapír Plusz sorozat érkezik.
Pénzügyi szektor Fontos döntést hozott az MNB
Privátbankár.hu | 2026. március 31. 12:53
Nem változtatnak a bankok tőkeelőírásán.
Pénzügyi szektor GKI: Magas alapkamat, alacsony infláció?
Privátbankár.hu | 2026. március 24. 18:15
A Monetáris Tanács keddi kamatdöntő ülésén – az elemzői várakozásoknak megfelelően – 6,25 százalékon tartotta az alapkamatot. Az inflációs adatokra pillantva mindez meglepő lehet: a 2022-2023-as drasztikus áremelkedés kora leáldozott, még ha a fogyasztók inflációs érzékelése továbbra is magas. 
Pénzügyi szektor Bóvliba kerülhet Magyarország április 12. után
Privátbankár.hu | 2026. március 24. 17:29
Rossz hírt közölt a hitelminősítő: bóvliba kerülhetünk a válsztások után. 
Pénzügyi szektor Tovább erősödtek a bevételi várakozások a hazai nagyvállalatok körében
Privátbankár.hu | 2026. március 18. 11:43
Kijöttek a K&H nagyvállalati növekedési index legfrissebb adatai.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG