2p
Egy évvel meghosszabbítják a növekedési hitelprogramot: nagy az érdeklődés, jók az eredmények és még csak most jönnek az uniós pályázatok.

A Magyar Nemzeti Bank Monetáris Tanácsa kedden a növekedési hitelprogram egyéves, 2015 év végéig történő meghosszabbításáról döntött - mondta Nagy Márton, az MNB ügyvezető igazgatója egy konferencián szerdán Budapesten. Így 2015 végéig lehet szerződést kötni, a többi feltétel változatlan marad - mondta. Ahogy jelenleg is, a teljes hitelösszeg lehívására egyes hitelcélok esetében további fél év áll majd rendelkezésre, így a folyósítások 2016. június végéig kezdeményezhetők.

Nagy Márton a Privátbankár.hu egy korábbi
konferenciáján

Hozzátette: a program finomhangolása folyamatos, a vállalkozások kérésének megfelelően módosítják.

Ismertetése szerint az nhp két szakaszában több mint 16 ezer vállalkozás jutott hitelhez mintegy 1140 milliárd forint összegben, ami a kis- és középvállatok hitelállományának egyötöde. Az nhp két szakasza 1 százalékkal emelte a GDP-t.

Korábban már a keretösszeget is megduplázták

A Monetáris Tanács a program tavaly október 1-jén induló második szakaszának keretösszegét 500 milliárd forintban határozta meg azzal, hogy az szükség esetén maximum 2000 milliárd forintig megemelhető. Idén szeptemberben a tanács az nhp második szakasza keretösszegének 500 milliárd forinttal, 1000 milliárd forintra történő megemelése mellett döntött. A szerződéskötési időszak 2014. december 31-éig tartott volna, ezt terjesztette most ki az MNB.

Még most jönnek az uniós pályázatok

A jegybank közleményt is kiadott, ebben az áll: indokolt a program meghosszabbítása az EU-s források lehívásában rejlő lehetőségek maximális kihasználása érdekében is. Az EU-s pályázatok jelentős része ugyanis várhatóan jövő év folyamán kerül majd meghirdetésre. A pályázatok kiírása jelentős keresletet támaszthat mind az EU-s támogatások előfinanszírozására nyújtott hitelek, mind az ezekhez kapcsolódó beruházási hitelek iránt.

Címkék: Pénzügyi szektor

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Pénzügyi szektor Ismeretlenek már csak néhány milliárddal finanszírozták meg az Orbán-kormányt
Privátbankár.hu | 2026. április 8. 12:40
Hozamcsökkenés mellett értékesített 6 hónapos diszkont kincstárjegyet szerdai aukcióján az Államadósság Kezelő Központ (ÁKK).
Pénzügyi szektor Megérkezett az új állampapír, mutatjuk, hogy megéri-e a befektetés
Privátbankár.hu | 2026. április 1. 06:55
Nőtt az új lakossági állampapírvásárlások volumene az elmúlt héten. Április 1-től pedig egy új Magyar Állampapír Plusz sorozat érkezik.
Pénzügyi szektor Fontos döntést hozott az MNB
Privátbankár.hu | 2026. március 31. 12:53
Nem változtatnak a bankok tőkeelőírásán.
Pénzügyi szektor GKI: Magas alapkamat, alacsony infláció?
Privátbankár.hu | 2026. március 24. 18:15
A Monetáris Tanács keddi kamatdöntő ülésén – az elemzői várakozásoknak megfelelően – 6,25 százalékon tartotta az alapkamatot. Az inflációs adatokra pillantva mindez meglepő lehet: a 2022-2023-as drasztikus áremelkedés kora leáldozott, még ha a fogyasztók inflációs érzékelése továbbra is magas. 
Pénzügyi szektor Bóvliba kerülhet Magyarország április 12. után
Privátbankár.hu | 2026. március 24. 17:29
Rossz hírt közölt a hitelminősítő: bóvliba kerülhetünk a válsztások után. 
Pénzügyi szektor Tovább erősödtek a bevételi várakozások a hazai nagyvállalatok körében
Privátbankár.hu | 2026. március 18. 11:43
Kijöttek a K&H nagyvállalati növekedési index legfrissebb adatai.
Pénzügyi szektor Teljesen megváltoztak a fizetések Magyarországon
Herman Bernadett | 2026. március 17. 06:11
A bankkártyát már szinte csak vásárlásra használják a magyarok, 26 vásárlásra jut egy készpénzfelvétel. Egyre többen digitalizálják a bankkártyát a mobiltelefonba, és terjed az ATM-es készpénzbefizetés is. A kiberbűnözők támadásait is sikerült valamelyest visszaszorítani. 
Pénzügyi szektor Új agrár hiteltermékkel bővül a Széchenyi Kártya Program portfoliója
Privátbankár.hu | 2026. március 12. 10:56
A hitelkérelmek benyújtására 2026. március 11-ét követően van lehetőség.
Pénzügyi szektor Olvad a bankszektor nyeresége, viszi a pénzt a sok adó
Privátbankár.hu | 2026. március 12. 08:27
Az 1500 milliárdos profitból csaknem 500 milliárd volt az osztalék, ami nagyrészt külföldről jött. A maradék 1000 milliárdos idehaza megtermelet nyereséghez hasonló nagyságrendű összeget fizettek be a bankok mindenféle különadó címén az államkasszába – írja az Mfor.hu. 
Pénzügyi szektor Budapest Mészáros Lőrinc bankjától is vesz fel hitelt
Privátbankár.hu | 2026. március 11. 17:37
15 milliárd forintot ad márciusban.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG