4p
Több devizahitel perben született meg a döntés szerda délután: elutasították a Sopron Bank és a Raiffeisen Lízing keresetét.

Elutasította a Sopron Bank Burgenland Zrt. és a Raiffeisen Lízing Zrt. magyar állam ellen indított devizahitelekkel kapcsolatos keresetét a Fővárosi Törvényszék szerdán kihirdetett elsőfokú, nem jogerős ítéletében. Később a Raiffeisen bank is így járt, a KDB Bank ügyében elhalasztották a döntést.

Ami törvényes nem biztos, hogy tisztességes?

A Sopron Bank Burgenland Zrt.-re vonatkozó ítélet szóbeli indoklása szerint a bíróság úgy ítélte meg, hogy a felperes keveri a jogszabálynak való megfelelés és a tisztességesség fogalmát. A törvényszék álláspontja szerint a szerződés kikötéseinek jogszabály szerinti megfogalmazása nem elegendő, csupán egy keret, amelyet a bank köteles tartalommal megtölteni, hogy tisztességes legyen.

A felperes jogi képviselője ismét azt kérte, hogy a bíróság függessze fel az eljárást és forduljon az Alkotmánybírósághoz, azonban ezt a kérelmet a bíróság elutasította és a pénzintézetet 2,54 millió forint perköltség megfizetésére kötelezte.

A tanács meglátása szerint a közelmúltban elfogadott devizahiteles törvény deklaratív jellegű. A bíró rámutatott, hogy már a 90-es években is voltak a szerződéses kikötések tisztességességét vitató perek, így a bírói gyakorlat már korábban alkalmazta a most vizsgálandó hét elvet, csak nem volt hatályos szakkifejezés.

Raiffeisen Lízing: elutasítva

A szóbeli indoklás szerint különösen az átláthatóság, érthetőség törvényben rögzített követelményének nem feleltek meg a pénzügyi intézmény általános szerződési feltételeinek egyoldalú szerződésmódosítást lehetővé tevő pontjai, ezért azok tisztességtelenek és érvénytelenek. 

A Raiffeisen Lízing Zrt. keresetét első fokon elutasító szerdai döntés szóbeli indoklásában a bíró kiemelte, hogy az egyoldalú szerződésmódosítás tisztességességéhez olyan "józan ész diktálta evidenciákat kellett betartani", melyek 10 éve is olyanok voltak mint ma, például, hogy legyenek érthetőek az egyoldalú szerződésmódosítást lehetővé tevő kikötések, illetve, hogy a bank saját hibás üzletpolitikájának következményeit ne hárítsa át a fogyasztókra.

A bíró szerint az átlagfogyasztó számára kiszámíthatatlanok voltak a szerződések következményei.

Raiffeisen Bank: elutasítva

Elutasította a Raiffeisen Bank Zrt. hitelszerződései egyoldalú módosításának tisztességességével kapcsolatos keresetét a Fővárosi Törvényszék szerdán kihirdetett elsőfokú, nem jogerős ítéletében. A szóbeli indoklás szerint az átlagfogyasztó számára kiszámíthatatlanok voltak a szerződések következményei.

A döntés szóbeli indoklásában a bíró hangsúlyozta, hogy a nyáron elfogadott törvényben rögzített elvek a polgári jogban korántsem újak, 2004-ben ugyanúgy alkalmazni kellett azokat, mint ma. Vonatkozik ez az átláthatóság elvére is, melynek a Raiffeisen Bank szerződési feltételei egyetlen vizsgált időszakban sem feleltek meg, holott 2004-ben sem lehetett homályos, átláthatatlan szerződéseket alkalmazni.

3+1 kivétel

A nyáron elfogadott törvényben rögzített vélelem szerint a fogyasztói kölcsönszerződések 2004 és 2014 közötti egyoldalú módosítását - kamat-, költség-, illetve díjemelését - megengedő általános szerződési feltételek tisztességtelenek, ám ezt a vélelmet a pénzintézetek az állam ellen indított perekben megdönthetik, ha bizonyítják, hogy általános szerződési feltételeik megfelelnek a törvényben rögzített hét elvnek, melyek közé tartozik az átláthatóság, egyértelműség, objektivitás, tételesség, arányosság, szimmetria.

Az augusztus vége óta indult több tucatnyi perben a törvényszék első fokon elutasította a legtöbb a pénzintézet keresetét, egy ügyben az eljáró bíró az Alkotmánybírsághoz fordult, három esetben pedig részlegesen nyerte meg a pert a pénzintézet.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Pénzügyi szektor Ismeretlenek megint milliárdokat adtak az Orbán-kormánynak
Privátbankár.hu | 2025. augusztus 21. 12:31
74,5 milliárd a kasszában.
Pénzügyi szektor Csökkent a három hónapos állampapír hozama
Privátbankár.hu | 2025. augusztus 19. 12:23
Hozamcsökkenés mellett értékesített 3 hónapos diszkont kincstárjegyet keddi aukcióján az Államadósság Kezelő Központ (ÁKK).  
Pénzügyi szektor Meglepetés az Allianznál
Privátbankár.hu | 2025. augusztus 7. 16:03
A német Allianz SE biztosítótársaság a vártnál nagyobb profittal és rekordmagas működési eredménnyel zárta az idei második negyedévet.
Pénzügyi szektor Robbanni fog az Otthon Start: jövőre a lakáshitelek 60 százaléka támogatott lehet
Herman Bernadett | 2025. augusztus 6. 12:34
Az ATM-ek telepítése visszaveti a versenyképességet, a lakáshitelpiacot pedig eláraszthatják a támogatott hitelek – hangzott el az Erste Bank féléves eredményeit ismertető sajtótájékoztatón.
Pénzügyi szektor Gigantikus terhek alatt nyög az OTP, mégis fut a szekere
Herman Bernadett | 2025. augusztus 5. 13:28
Fél év alatt már 199 milliárd forintnyi kormányzati tehet sújtotta az OTP-t, de a hitelfelvétel pörög, ezért jól megy a banknak. És persze a külföldi leányok is hozzák a pénzt. A magyar gazdasággal kapcsolatban viszont egyre borúlátóbbak a bank elemzői. 
Pénzügyi szektor Megszólalt a gigabank is a Kúria devizahiteles döntéséről
Privátbankár.hu | 2025. július 16. 17:15
A MBH Bank elkötelezett a tisztességes és átlátható szerződéskötési gyakorlat, a fogyasztókat védő jogi kötelezettségek betartása mellett, minden esetben tiszteletben tartja a magyar bíróságok jogerős döntését, és a jogelőd bankok szerződéskötési gyakorlatát korábban több bírósági döntés is alátámasztotta – hangsúlyozta a pénzintézet a Kúria jogegységi határozatára reagálva az MTI-hez szerdán eljuttatott közleményében.
Pénzügyi szektor Pluszban indítottak az amerikai tőzsdék
Privátbankár.hu | 2025. július 16. 16:37
Emelkedéssel nyitottak az amerikai értékpapírpiacok szerdán.
Pénzügyi szektor Több, mint két éve nem fordult elő ilyen az ukrán inflációval
Privátbankár.hu | 2025. július 9. 17:14
Ukrajnában az előző havi több mint kétéves csúcsot követően lassult a fogyasztói árak éves szintű emelkedésének üteme júniusban.
Pénzügyi szektor Jókedvűen indult a nap az amerikai tőzsdéken
Privátbankár.hu | 2025. július 9. 16:51
Emelkedéssel nyitottak az amerikai értékpapírpiacok szerdán.
Pénzügyi szektor Vihar: tömegével zúdulnak a kárbejelentések a biztosítókra
Privátbankár.hu | 2025. július 9. 11:25
Az Alfa a tízezret is meghaladó bejelentésre számít.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG