1p
Az Erste Bank legkorábban 2014-ben, „normalizált körülmények között” vár nyereséget Magyarországon - mondta a nemzetközi bankcsoport vezérigazgatója szerdán egy bécsi sajtótájékoztatón. Andreas Treichl elmondta azt is, hogy a tőkemegfelelési mutatókat mindenhol teljesíteni tudja a bank.

"Magyarországon a gazdasági, politikai helyzet alapján sem 2012-ben, sem 2013-ban nem várunk többletet, hanem úgy építjük fel az ottani bankot, hogy 2014-ben, normalizált körülmények között ismét nyereséget remélhessünk" - fogalmazott Andreas Treichl a 2011-es mérleget ismertetve az osztrák rádió tudósítása szerint.

Teljesíteni tudja a kilenc százalékos tőkemegfelelési mutatót

Treichl kizárta, hogy a 2009-es osztrák bankmentő csomag után további osztrák állami forrásra legyen szüksége a banknak. Az Erste Ausztriában és külföldön is "messze túlteljesíti" a jelenlegi tőkekövetelményeket és teljesíteni tudja majd az év közepétől előírt kilenc százalékos tőkemegfelelési mutatót is - mondta.

Közölte, elfogadja az osztrák kormány előző nap bejelentett döntését a bankadó megemeléséről, ugyanakkor kételkedik abban, hogy az helyes-e az osztrák gazdaság hosszú távú versenyképessége és a hitelkibocsátás szempontjából. Az adóemelés olyan időszakban történik, amikor a banknak sajáttőkét kell emelniük, magasabb kvótáknak kell megfelelniük - érvelt. Felidézte, hogy Ausztriában és Magyarországon együttesen több mint 160 millió euró bankadót fizetett az Erste.

A magyar részleg vitte az euró-százmilliókat

Az Erste Bank szerdán Bécsben kiadott beszámolójában 718,9 millió euró veszteséget jelentett tavalyról kisebbségi részesedések nélkül, 2010-ben 878,7 millió euró volt az eredménye adó után. Magyarországon a csoport vesztesége kisebbségi részesedések nélkül 566,6 millió euró volt tavaly. Előzőleg, 2010-ben 21,8 millió euró volt a veszteség. A magyar részlegben a kockázati tartalékolást 244,3 millióról 812 millió euróra növelték.

Az osztrák kormány kedden jelentette be az osztrák Volksbank (ÖVAG) részbeni államosítását. Az így az államra háruló egymilliárd eurós teher egy részét a bankadó 25 százalékos, 2017-ig szóló megemelésével akarják fedezni. A kormány azzal érvel, hogy az államosítás a bankszektor stabilitását is szolgálja, ezért annak részt kell vállalnia a terhekből. Az adóemeléstől évi 125 millió euró többletbevételt várnak.Az ÖVAG megmentéséhez a jelenlegi résztulajdonosoknak és részvényeseknek is hozzá kell járulniuk. A kormány emellett kezdeményezte a vállalati nyugdíjpénztárak adózási szabályainak módosítását is, hogy abból 2012-ben többletbevételhez jusson. Mindhárom javaslat célja, hogy a GDP-arányosan számított deficit ne lépje túl a tervezett 2,99 százalékos értéket 2012-ben.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Pénzügyi szektor A különadók sem ártottak a CIG Pannóniának
Privátbankár.hu | 2026. február 28. 08:28
Kiemelkedő nyereséggel zárta 2025-öt a cég. 
Pénzügyi szektor Megszedték magukat az amerikai bankok
Privátbankár.hu | 2026. február 26. 09:57
Az amerikai bankok együttes nyeresége tavaly 295,6 milliárd dollár volt, 27,5 milliárd dollárral (10,2 százalékkal) nagyobb az előző évinél – áll az amerikai szövetségi betétbiztosítási társaság (FDIC) honlapján.  
Pénzügyi szektor Kiváló évet zárt az Erste csoport
Privátbankár.hu | 2026. február 26. 09:45
Sikeres volt a 2025-ös év – jelentette be az orsztrák bankcsoport. 
Pénzügyi szektor Már a harmadik éve szárnyal ez a megtakarítási forma
Privátbankár.hu | 2026. február 25. 11:15
Az önkéntes nyugdíjpénztárak tavaly – vagyonnal súlyozva – átlagosan 9 százalék feletti nettó hozamot értek el. Ráadásul a pénztári portfoliók harmadának hozamrátái kétszámjegyűek lettek.
Pénzügyi szektor Régóta várt lépésre szánhatják el magukat Varga Mihályék
Privátbankár.hu | 2026. február 24. 06:31
Kamatdöntő ülést tart ma a Magyar Nemzeti Bank (MNB) Monetáris Tanácsa, elemzői várakozások szerint közel másfél éve először 25 bázispontos kamatvágás jöhet.
Pénzügyi szektor Nagy Márton szerint túl sok a bank Magyarországon
Privátbankár.hu | 2026. február 17. 12:51
A miniszter csak öt nagy bankot szeretne látni az országban.
Pénzügyi szektor Izmos eredmények – nagyot ment az NGM alá tartozó cég
Privátbankár.hu | 2026. február 16. 11:51
Kedvezőtlen környezetről számoltak be, ennek ellenére dinamikus növekedést mutattak 2025-ben.
Pénzügyi szektor Az Európai Központi Bank ezzel kilép a globális piacra
Privátbankár.hu | 2026. február 15. 09:01
Az Európai Központi Bank szombaton terveket mutatott be az euró likviditási védőhálójához való hozzáférés kiszélesítésére, globálisan elérhetővé és állandóvá téve azt, hogy megerősítse az egységes valuta nemzetközi szerepét.
Pénzügyi szektor Nőnek, de még nem túl sokáig tartanak ki a nyugdíjpénztári megtakarításaink
Privátbankár.hu | 2026. február 11. 08:55
Az elmúlt évben tovább nőtt az egy tagra jutó szolgáltatási kiadás átlagos összege az önkéntes nyugdíjpénztáraknál, és megközelítette a négymillió forintot. Ez az összeg ugyanakkor még mindig csak nem egészen 16 havi átlagnyugdíjnak felel meg.
Pénzügyi szektor Győr Tamás: A beruházások és az ipar elérte lokális mélypontját
PR | 2026. február 10. 13:41
A CIB Bank kkv üzletágigazgatója az elmúlt és az elkövetkező öt év legnagyobb támogatási és ezzel beruházási hullámát várja az élelmiszeriparban és a mezőgazdaságban. Interjú Győr Tamással.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG