1p

125 éve mérjük az időjárást. Az év első kilenc hónapjában még soha nem hullott olyan kevés csapadék Magyarországon, mint 2026-ban.
Van vízstratégiánk a következő évtizedekre?

Ne csak olvasson a problémáról – legyen ott, ahol a megoldásokról beszélünk!

Klasszis Fenntarthatóság 2026 Konferencia
2026. november 5.

Jelentkezzen most >>

A szocpol mellett egyéb lakáscélú állami támogatások is léteznek: az állam bizonyos feltételek mellett támogatja a lakásfelújítást, az új lakás vásárlását, vagy építését is. Fontos azonban, hogy az elképzelésünknek megfelelően válasszunk terméket.

A lakáscélú állami támogatások közül a legismertebb a szocpol, mellyel egy korábbi cikkünkben foglalkoztunk részletesen. Emellett azonban vannak további lehetőségek, támogatások, amelyekkel az otthonteremtést segítené elő az állam, ilyen például a fiatalok, többgyermekes családok lakáscélú kölcsöneinek állami támogatása és az otthonteremtési kamattámogatott lakáshitelek.

Fiatalok, többgyermekes családok lakáscélú kölcsöneinek állami támogatása

Ez a támogatási forma felhasználható új lakás építésére és vásárlására, ebben az esetben számít az igénylő kora, illetve a nevelt gyermekek száma. Ha a támogatást lakásfelújításra használják fel, akkor az életkortól függetlenül igényelhető.

A kamattámogatás mértéke 35 év alatti fiatalok számára, akiknek legfeljebb egy gyerekük van 50 százalékos, a 45 év alattiaknak 2 gyermek esetén 52, 3 gyermek esetén 55, 4 gyerek esetén 59, 5 gyerek esetén 64, 6 vagy több gyerek esetén 70 százalék - mondta Szabó Ákos, a PÁTRIA Takarék lakossági hitelüzletág vezetője a Privátbankárnak.

A beruházás maximum értéke a fővárosban és a megyei jogú városokban 25 millió, míg az egyéb településeken 20 millió forint lehet.

Az igényelhető kamattámogatott hitel nagysága a fővárosban és a megyei jogú városokban maximum 12,5 millió, egyéb településen maximum 10 millió forint. A korszerűsítési hitel esetén pedig az igényelhető hitel nagysága maximum 5 millió forint lehet - mondta Szabó Ákos.

A kölcsön kamatainak megfizetéséhez az állam a kölcsön futamidejének lejártáig, de legfeljebb húsz évig nyújt támogatást.

Otthonteremtési kamattámogatott lakáshitelek

Azon hitelekre jár ez a kamattámogatási forma, amelyek lakásépítésére, új vagy használt lakás vásárlására, vagy lakáskorszerűsítésre vesznek fel.

A beruházás költsége új lakásvásárlás vagy építkezés esetén maximum 30, használt lakásvásárlás és korszerűsítés esetén pedig 15 millió forint lehet. Az igényelhető kamattámogatott hitel nagysága pedig új lakásvásárlás vagy építés esetén maximum 10, használt lakásvásárlás, korszerűsítés esetén maximum 6 millió forint. Az otthonteremtési kamattámogatott lakáshitelekre állami támogatás 5 évig jár.

Új lakás vagy használt lakás? Nem mindegy

Szabó Ákos, a PÁTRIA Takarék
lakossági hitelüzletág vezetője

A Privátbankár kérdésére a PÁTRIA Takarék szakembere azt válaszolta, hogy azoknak az ügyfeleknek, akik új lakás építésében vagy vásárlásban gondolkoznak a Fiatalok, valamint többgyermekes családok lakáscélú kölcsönét ajánlják. Itt az állami támogatás 20 évig jár és a gyermekek számának növekedésével a kamattámogatás mértéke is nő. Fontos, hogy figyelembe vegye a kérelmező az építés esetén maximális bekerülési költséget vagy vásárlás esetén a maximális vételárat, továbbá a felvehető hitel nagyságát - mondta a szakértő.

Használt lakás vásárlása, valamint korszerűsítési munkák finanszírozása esetén az otthonteremtési kamattámogatott lakáshitelek ajánlottak, kiemelten azon ügyfelek esetén, ahol rövidebb (maximum 60 hónap) futamidőben gondolkoznak – mondta Szabó Ákos.

Az otthonteremtési kamattámogatott lakáshitelek kamattámogatása az 5. év után megszűnik, ezért érdemes arra is időben odafigyelni, hogy az 5. év után a hitel kiváltásával egy versenyképes piaci kamatozású lakáscélú hitelt válasszunk.

A PÁTRIA Takarékszövetkezetnél például a törlesztőrészletek havonta azonos mértékben, annuitásos módszerrel fizethetők vissza, melynek köszönhetően a teljes futamidőre visszafizetendő kamat mértéke alacsonyabb, mint az eltérő (lineáris, vagy egyenlő tőketörlesztéses módszerrel kalkulált) módon, de azonos kamatkondícióval árazott hitelek esetében - mondta a szakember.

A támogatás megválasztásakor azonban fontos, hogy felmérjük a pontos célt. Az ügyfél céljának ismeretében tudjuk bővíteni vagy adott esetben szűkíteni az adható támogatások körét - mondta a PÁTRIA szakértője. Mivel egy-egy célra akár több fajta támogatás is adható, így elengedhetetlen az ügyfél elképzelésének részletes ismerete.

Bankokon keresztül lehet a támogatást igényelni

Mivel minden esetben pénzintézeten keresztül történik a kamattámogatott hitel vagy a vissza nem térítendő támogatás igénylése, érdemes először ott érdeklődni arról, hogy foglalkoznak-e a fenti támogatásokkal, ahol az igénylő bankszámlát vezet - mondta Szabó Ákos.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Pénzügyi szektor Visszavonta a jegybank a Vucichoz közeli bank engedélyét
Privátbankár.hu | 2026. október 31. 12:34
A szerb jegybank visszavonta egy Vucic pártjához közeli üzletember bankjának működési engedélyét.
Pénzügyi szektor A Magyar Nemzeti Bank folytatja a korábbi vezetéshez kapcsolódó visszaélések feltárását
Privátbankár.hu | 2026. október 30. 11:42
A sajtóban megjelent, a korábbi jegybanki vezetéshez köthető üzleti érdekeltségek támadása ellenére a jegybank új vezetése folytatja a visszaélések feltárását és a jogszerű működés helyreállítását – közölte a Magyar Nemzeti Bank sajtóosztálya.
Pénzügyi szektor Tartotta a kamatot a japán jegybank
Privátbankár.hu | 2026. október 30. 08:36
1,25 százalékon tartották az irányadó rátát, a döntés megfelelt az elemzői várakozásoknak.
Pénzügyi szektor 20 százakkal növelte nyereségét az Erste-csoport
Privátbankár.hu | 2026. október 30. 08:05
A magyarországi Erste anyavállalata, az Erste Group 3 milliárd 95 millió euró nettó nyereséget ért el, miközben növelni tudta hitel- és betétállományát is.
Pénzügyi szektor Lépett az MNB: felügyeleti biztos érkezik a Matolcsy-körhöz köthető alapkezelőhöz
Privátbankár.hu | 2026. október 29. 16:19
Felügyeleti biztost rendeltek ki a Matolcsy Ádám üzleti köréhez kapcsolódó Quartz Alapkezelőhöz.
Pénzügyi szektor Kármán András aláírta az EGT és a Norvég Alappal való együttműködést
Privátbankár.hu | 2026. október 26. 16:38
A kormány számára a nemzeti érdek nem jelszó, hanem mérce, minden forintnak és minden eurónak ott a helye, ahol a magyar embereknek a legtöbb hasznot hozza – mondta Kármán András pénzügyminiszter hétfőn Budapesten, az EGT Alapról és a Norvég Alapról szóló együttműködési megállapodások aláírásakor.
Pénzügyi szektor Nem jött jó hír az euróövezeti hangulatindexről
Privátbankár.hu | 2026. október 22. 16:50
Az euróövezetben sorban a második hónapban csökkent a fogyasztói hangulatindex októberben az Európai Bizottság Gazdasági és Pénzügyi Főigazgatóságának (DG ECFIN) csütörtökön közzétett előzetes adatokon alapuló jelentése szerint.
Pénzügyi szektor Egyre több az internetes csalás, így védekezzen!
Herman Bernadett | 2026. október 19. 16:21
A folyamatosan terjedő internetes csalásokról is beszélgetett Herman Bernadett, az Mfor és a Privátbankár vezető szerkesztője a Trend FM hétfői adásában. A bűnözők egyre rafináltabbak, újabban már a mesterséges intelligenciát is gátlástalanul használják. 
Pénzügyi szektor Milliárdos ostrom alatt a magyar bankszámlák: mesterséges intelligenciával és 21 szál rózsával támadnak a csalók
Herman Bernadett | 2026. október 15. 14:28
Egyetlen félév alatt közel 21 ezer esetben próbálták megkárosítani az Erste Bank ügyfeleit, a bűnözők összesen csaknem 7 milliárd forintra pályáztak. Bár a pénzintézet védelmi rendszerei a csalási kísérletek mintegy 80 százalékát sikeresen blokkolták, és ezzel közel 6 milliárd forintot mentettek meg, a nemzetközi csalóhálózatok egyre gátlástalanabb és kifinomultabb módszereket vetnek be.
Pénzügyi szektor Az OTP Bank visszautasítja a Revolut vádjait (frissítés)
Privátbankár.hu | 2026. október 10. 12:51
Délelőtti cikkünkre reagálva az OTP is megszólalt a Revolut október 8-i furcsa tranzakcióival kapcsolatban. 
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG