4p
A Volkswagen reputációja a részvényárfolyammal együtt zuhant. Egyes adatok szerint olcsón lehet majd hozzájutni a társaság egyes modelljeihez a használtautó-piacon. A részvények vásárlása igen kockázatos, de szintén lehet kifizetődő, figyelni kell arra, hogy kétféle sorozat létezik.
Orosz dízelmozdony (fotó: Wikimedia Commons)

A vásárlók attól tartanak, hogy ha a Volkswagen korrigálja is a turbódízel (TDI) verziójú Beetle, Golf, Jetta és Passat modellek szoftverét, a károsanyag-kibocsátás csökkentése a járművek teljesítményének rovására megy – írja a Yahoo Finance. De lehet, hogy ez boldog időket jelent azoknak, akik vásárolni szeretnének a Volkswagen járműveiből, ennek már vannak jelei.

Ha elmaradnak a vevők, lehetnek leárazások a kereskedőknél levő készletekből. A YouGovBrandIndex nevű piackutató cég szerint hat éve nem volt ilyen rossz a Volkswagen reputációja.

Csökkent a használt autók ára?

A TrueCar online autókereskedő szerint négy százalékkal csökkent a VW-autókra való keresések száma, 29 százalékkal pedig a dízeljei iránti érdeklődés, bár ez utóbbiakat jelenleg persze nem is árulják. A Concorde Trading blog úgy tudja, máris 20 százalékkal csökkent a használt VW-dízelek ára.

A VW részvényeinek ára a botrány első két napja alatt mintegy 32 százalékkal zuhant, de az utóbbi két napban már emelkedni tudott. Ez a törzsrészvényekre vonatkozik (kód: VOW vagy VOW.DE), az úgynevezett elsőbbségi részvények (VOW3) ára jobban, 35 százalékkal ment le. (Az elsőbbségi részvényeket németül általában a Vz. /Vorzug/, angolul a p. /preference/ rövidítéssel látják el.)

90 eurót sem ér?

Jelenleg nagyon sok szakértő szkeptikus a részvényekkel szemben, leminősítik, leárazzák a céget, van, aki szerint 90 eurót sem ér. (Jelenleg, csütörtök délben 123, illetve 115 eurót ér a két sorozat.)

Latolgatják, mekkora büntetéseket kell majd fizetnie a vállalatnak, tízmilliárd eurós nagyságrendű összegekről beszélnek. Kell-e autókat visszahívnia, nem tiltják-e ki az amerikai piacról egy időre stb., tehát jelenleg igen kockázatos dolog hozzányúlni. Mások szerint éppen ezért érdemes, mert annyira rossz az általános megítélése a cégnek.

Magasabb osztalék jár az egyikre

Ha Volkswagent részvény formájában akarunk venni, a kétféle részvénysorozatról azt kell tudni, hogy a VOW3 nem szavazó, elsőbbségi részvény. Évekkel korábban ez még a DAX indexben is felváltotta a törzsrészvényt, amikor annak túlnyomó részét felvásárolták a piacról a nagybefektetők.

Ennek ellenére az elsőbbségi részvény jelenleg olcsóbb, mint a törzs. A törzsrészvényekkel szemben az elsőbbségi sorozat valamivel magasabb osztalékra jogosít, még ha ez csak pár cent is.

Magas lehetne az osztalékhozam

Érdemes-e Volkswagen-részvényt osztalékért venni? Ezt sem tudni, lehet, hogy fél évtizedig is nyögi majd a cég a jelenlegi botrány következményeit, és nem fizet majd semmi osztalékot. Az elsőbbségi részvény egyébként legutóbb 4,86 eurós osztalékot fizetett darabonként.

Ez a szerda esti 111,50 eurós árfolyammal elvileg 4,36 százalékos osztalékhozamot jelentene. A törzsrészvények osztaléka 4,80 euró volt. Ám ezeknek az osztalékoknak a megismétlése jelenleg valószínűtlennek látszik. Hacsak nem vágja ki magát a cég valahogy nagyon ügyesen a slamasztikából.

Nyílt a platina és palládium közti olló

Egy másik árucikk, aminek esett az ára a Volkswagen-ügy miatt, az a platina, amelyet főleg dízeles katalizátorokban használnak. Egy hét alatt négy százalékal lett olcsóbb. A palládium viszont, amely inkább a benzines autókhoz való ritka fém, alaposan felment, egy hét alatt nyolc százalékkal.

Volkswagent és más európai részvényeket itthon több brókercégnél is lehet vásárolni. Nagy a választék a részvényekre szóló certifikátokból is, amelyek tőkeáttétellel növelik a nyereséget és a bukást, ezekkel főleg Frankfurtban kereskednek euróért. Certifikát van platinára és palládiumra is.

Részvényárfolyamok

részvény ár min max változás vétel eladás forgalom deviza dátum idő
OTP 45870 45320 46140 +1,26% 0 0 10 570 998 730 HUF 2026-09-25 17:08:37
MOL 5150 5150 5260 -1,90% 0 0 2 245 141 420 HUF 2026-09-25 17:05:19
MTELEKOM 2540 2536 2558 -0,16% 0 0 653 994 800 HUF 2026-09-25 17:05:21
RICHTER 12480 12460 12690 -1,34% 0 0 2 127 025 090 HUF 2026-09-25 17:05:23
OPUS 282 275 284 +0,89% 0 0 19 227 815 HUF 2026-09-25 17:05:21
A fentiek 15 perccel késleltetett adatok, melyeket a Portfolio TeleTrader Kft., a Budapesti Értéktőzsde hivatalos adatszolgáltatója biztosít számunkra.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Részvény / Deviza / Áru Mosolyoghat, ha meglátja, mennyibe kerül az euró!
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 25. 18:45
Erősödött a forint a főbb devizákkal szemben pénteken kora estére a bankközi devizapiacon reggelhez képest.
Részvény / Deviza / Áru Szomorúan vonulhatnak víkendezni a pesti brókerek
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 25. 17:42
A medve uralkodott a hazai tőzsdén a hét utolsó kereskedési napján.
Részvény / Deviza / Áru Jó hír érkezett New Yorkból
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 25. 16:17
Kinyitott a tengerentúli tőzsde, friss olaj- és gázárak érkeztek.
Részvény / Deviza / Áru Valami fontos zajlik a pesti parketten
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 25. 14:44
Mínusszal indult a nap, aztán pluszba fordult.
Részvény / Deviza / Áru Magához tért a reggeli kómából a hazai tőzsde
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 25. 11:42
A reggeli mínuszok után már kisebb emelkedés látható a hazai tőzsdén. A blue chipek a Mol kivételével pluszban vannak.
Részvény / Deviza / Áru Kriptoparadicsom lehetnénk a szektor fidesztelenítése után?
Eidenpenz József | 2026. szeptember 25. 10:21
Sorra jönnek vissza a korábban elüldözött cégek a magyar kriptópiacra, de még egy kézen meg lehet őket számolni. Sok magyar kriptós külföldre költözött, például Máltára vagy Paraguayba a szabályozás és az adózás miatt, miközben a hazai adókulcs a környező országokhoz képest magasnak számít az ágazatban.
Részvény / Deviza / Áru Nem volt erős a kezdés a tőzsdéken itthon
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 25. 09:19
Elindult a pénteki kereskedés. A BUX pár pontos csökkenéssel kezdte a reggelt, míg Európában vegyes a kép. Emelkedik az arany és az olaj ára is, a gáz ára viszont lejjebb ment.
Részvény / Deviza / Áru Nem bírtak a részvényekkel amerikában
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 25. 06:46
Bár a Nasdaq minimális pluszban zárt, összességében nem jó hangulatú kereskedés jellemezte az amerikai tőzsdét csütörtökön.
Részvény / Deviza / Áru Befutott a forintzárás, ennyiért adják az eurót
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 24. 18:20
Vegyesen alakult a forint árfolyama a főbb devizákkal szemben csütörtökön estére a reggeli szintekhez képest a nemzetközi devizakereskedelemben.
Részvény / Deviza / Áru Ma semmi sem menthette meg a magyar piacot
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 24. 17:42
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 494,39 pontos, 0,33 százalékos csökkenéssel, 151 507,86 ponton zárt csütörtökön.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG