6p

Klasszis Egészséggazdaság és Longevity Konferencia 2026

A platform, ahol az egészségügyi ökoszisztéma kulcsszereplői – gyártók, szolgáltatók, biztosítók, döntéshozók – közösen gondolkodnak az iparág jövőjéről.

Vegyen részt Ön is!

Részletek >>

Miközben a hivatalos kínai adatok azt jelzik, hogy a koronavírus járvány túl van a csúcson, egyre több esetben szembesülhetünk azzal, hogy komoly gazdasági következményei vannak a betegségnek. Hétfőn este jelentette be például az Apple, hogy a koronavírus miatt nem fogja tudni tartani az első negyedéves terveit.
Védőmaszkot viselő biztonsági őr egy zárva tartó Apple-üzletben, Pekingben. (Fotó: MTI/EPA/Vu Hong)

Hétfőn kisebb mértékű emelkedés volt a nagy európai tőzsdéken, míg a BUX ezt felülteljesítve egy százalékkal ugrott meg. A hazai piacon az összes bluechip erősödni tudott. Az Egyesült Államokban ünnep miatt szünetelt a kereskedés, hajnalban viszont a fontos ázsiai tőzsdéken már mínuszokra ébredhettünk. A japán tőzsde Nikkei mutatója 1,40 százalékos, az ausztráliai S&P/ASX 200 0,16 százalékos, a dél-koreai Kospi pedig 1,48 százalékos mínuszban zárt. Ez pedig az európai piacokon is megadta az alaphangot, így az első fél órát követően 0,5 és 1 százalékos veszteséget mutattak a fontos börzék indexei. A magyar tőzsde ismét felülteljesítőnek látszik, hiszen csak 0,3 százalékos mínusszal indult a nap.

A piacbefolyásoló információk között van optimizmusra és aggodalomra okot adó hír is.

1; Enyhülni látszik a járvány
A múlt hét óta, amikor hirtelen sokkal több beteget vallottak be a kínai illetékesek mindenki óvatosabban kezeli a hivatalos adatokat, azok most mégis reményre adnak okot. Általánosan ugyanis úgy tűnik lecsengőben van az új típusú koronavírus-járvány Kínában a napi adatok alapján, de az Egészségügyi Világszervezet (WHO) szerint még korai lenne a járvány tartós csillapodását kiolvasni a számokból.

A kínai Nemzeti Egészségügyi Bizottság kedden közölt adatai szerint 1886 új esettel 72 436-ra nőtt a fertőzöttek száma Kína szárazföldi részén hétfő éjfélig. Ugyaneddig 98 új halálozást jelentettek, a vírus ezzel immár 1868 életet követelt a szárazföldi Kínában. A napi új fertőzöttek száma országosan 162-vel csökkent az egy nappal korábban közölt adathoz képest, míg a napi halálozások számában szintén enyhülés mutatkozott. A mérséklődés különösen a vírus gócpontjának számító közép-kínai Hupej tartományon kívül szembetűnő, Kína többi részén ugyanis már tizennegyedik napja fokozatosan csökken a napi új megbetegedések száma - a február 3-án közölt 890 új esettel szemben kedden 84 újonnan diagnosztizált fertőzöttről számoltak be a több mint három hete lezárt tartományon kívülről.

2; Hidegzuhany az Apple-től
Eddig is lehetett tudni, hogy a járvány komoly gazdasági hatásokkal jár, a befektetők mégis szemet hunytak efölött, és az amerikai tőzsdeindexek a veszélyek ellenére is újabb és újabb rekordokat állítottak fel. Most viszont az iPhone-ok gyártójának bejelentése kicsit kijózanította a befektetőket.

Az Apple arra figyelmeztetett, nem tudja teljesíteni az első negyedévre kitűzött 63-67 milliárd dolláros árbevételi célt, mert a Kínában dúló járvány lassította a termelést és visszavetette a keresletet Kínában. A tőzsdén jegyzett legértékesebb amerikai vállalat figyelmeztetése lehűtötte a befektetők bizakodását, miszerint Kína és más országok gazdaságélénkítő lépései megvédik a világgazdaságot a járvány negatív hatásaitól. Az Apple számára a kínai helyzet keresleti és kínálati oldalról is kedvezőtlen, a gyárakban ugyanis a vártnál lassabban indulhat újra a termelés, ez átmeneti készlethiányt okozhat. Az is kellemetlen, hogy valószínűleg Kínában erőteljesen visszaeshettek az eladások, már csak azért is, mert a társaság hetekre bezárta számos helyi üzletét.

Várhatóan nem az Apple az egyetlen cég, amelynek sérülnek a tervei a koronajárvány miatt, a mostani nagyon optimista tőzsdei hangulatban viszont kiszámíthatatlan, hogy ez csak átmeneti visszaeséssel jár, és az alacsonyabb árakat a befektetők azonnal vételi jelzésnek vélik, vagy jön egy (egyébként sokak által régóta várt) piaci korrekció.

3; Az MNB lépései támogatják a forintot
A magyar fizetőeszköz ugyan hétfő óta egy viszonylag szűk sávban 335-336-os szintek között mozog, az utóbbi időszak jelentős gyengülése miatt viszont már a stabilabb árfolyamot is érdemes értékelni. A háttérben az MNB fellépése állhat, a jegybank ugyanis ismét csökkentette a likviditást, miközben a bankközi kamatok is fentebb kúsztak. Ezek pedig visszaszorítják a forintra nehezedő spekulációs nyomást, az úgynevezett carry trading (amikor forint hitelt vesznek fel a befektetők, majd a magyar devizát eladják és magasabb kamatot kínáló devizába, például cseh koronába vagy lengyel zlotyba fektetik a pénzüket) lehetősége megdrágult.

Hétfői bejelentése szerint az MNB mind a négy lejáraton 14,7 milliárd forint értékű ajánlatot fogadott el a hétfői forintlikviditást nyújtó devizaswap-tenderen (devizacsere-tender). Az MNB által biztosított bankrendszeri többletlikviditás mintegy 50 milliárd forinttal, 1942 milliárd forintra csökkent.

4; Feléledhet a kereskedelmi konfliktus
Újabb kereskedelmi korlátozásokat vezethet be az Egyesült Államok Kínával szemben. Egy az ügyben jól értesült informátor szerint ezúttal a chipgyártáshoz elengedhetetlen elemek kereskedelmi szigorítása kerülhet terítékre, írta reggeli hírlevelében az Equilor. A lépés célja Kína technológiai fejlődésének lassítása, különösen az 5G hálózatok építésében előretörő Huaweié. Ugyanakkor ez kockázatot jelenthet a félvezetők globális ellátási láncára és így közvetve több amerikai céget és szektort is negatívan érinthet. A félvezető technológia olyan kulcsfontosságú terület Kína számára, amiben nem tudott érdemi vetélytársat felmutatni az amerikai versenytársakkal szemben az elmúlt évek erőlködései ellenére. A kínai ipar továbbra is az amerikai beszállítóira hagyatkozik ezen a területen, többet között a Huawei is ide sorolható.

A Trump-adminisztráció emellett azt is fontolgatja, hogy a sugárhajtóművek értékesítése is kereskedelmi korlátozások célpontját képezhetik. Ez a technológia is egy olyan terület, amivel Peking évek óta jelentősebb siker nélkül küzd és az amerikai és európai beszállítóira támaszkodik.

5; Kiszállt a szlovák piacról az OTP
A magyar bank racionális döntést hozott a szakértők szerint, ezt az egységét ugyanis az elmúlt években nem tudta megerősíteni. Eközben a piaci részesedése nagyon alacsony volt, így az eredményes operációra nem volt esély. Ezért dönthetett úgy az OTP, hogy eladja az OTP Banka Slovensko a.s.-ban fennálló 99,44 százalékos részesedését a KBC Banknak.

Az OTP Bank Nyrt. 2002-ben vált a szlovák leányvállalat többségi tulajdonosává. Az OTP Banka Slovensko 58 fiókból álló hálózata, megközelítőleg 176 000 lakossági ügyfelet és 14 400 vállalati/KKV-ügyfelet szolgált ki.

A tranzakció kapcsán kiadott közleményben Csányi Sándor, az OTP Bank elnök-vezérigazgatója  elmondta:

Az OTP Csoport az organikus növekedés és felvásárlások révén folyamatosan növelni kívánja piaci részesedését a közép-kelet-európai régióban. A csoport, közel húsz éves szlovákiai jelenléte során is ezt a stratégiát követte, de mivel ez alatt az idő alatt sem sikerült optimális piacrészt elérnünk, a vezetőség úgy döntött, hogy értékesíti ezt a csoporttagot. Ez lehetővé teszi a cégcsoport számára, hogy olyan piacokra összpontosítson, ahol a jövőben jelentősebb piaci részesedést tud elérni.

Részvényárfolyamok

részvény ár min max változás vétel eladás forgalom deviza dátum idő
OTP 36460 36390 37490 +0,25% 0 0 10 712 150 650 HUF 2026-03-18 17:05:07
MOL 3762 3744 3840 -1,26% 0 0 4 311 078 342 HUF 2026-03-18 17:11:29
MTELEKOM 2025 2020 2090 -1,22% 0 0 965 543 030 HUF 2026-03-18 17:05:50
RICHTER 11880 11720 12000 +0,34% 0 0 1 994 202 770 HUF 2026-03-18 17:07:45
OPUS 500 500 510 +0,20% 0 0 71 362 936 HUF 2026-03-18 17:05:28
A fentiek 15 perccel késleltetett adatok, melyeket a Portfolio TeleTrader Kft., a Budapesti Értéktőzsde hivatalos adatszolgáltatója biztosít számunkra.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Részvény / Deviza / Áru Jócskán veszített erejéből a forint
Privátbankár.hu | 2026. március 18. 18:40
Gyengült a forint a főbb devizákkal szemben szerdán kora estére a bankközi devizapiacon reggelhez képest.
Részvény / Deviza / Áru Ez az oka, hogy az OTP húzórészvény volt szerdán
Privátbankár.hu | 2026. március 18. 18:17
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 281,34 pontos, 0,23 százalékos csökkenéssel, 122 255,73 ponton zárt szerdán.
Részvény / Deviza / Áru Bal lábbal keltek a tengerentúli börzék
Privátbankár.hu | 2026. március 18. 15:27
Csökkenéssel indítottak a New York-i tőzsdeindexek. 
Részvény / Deviza / Áru Vészjósló időket idéz az amerikaiak bejelentése
Privátbankár.hu | 2026. március 18. 13:29
Az Egyesült Államokban december óta a legmagasabbra emelkedett a 30 éves jelzáloghitelek kamata.
Részvény / Deviza / Áru Csak a Mol részvényei nem erősödtek eddig
Privátbankár.hu | 2026. március 18. 12:45
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe a mínusz 1,99 pontos nyitás után emelkedett szerdán délelőtt.
Részvény / Deviza / Áru Olyan ítélet közeleg, ami padlóra küldheti a fémpiaci reményeket
Czwick Dávid | 2026. március 18. 10:21
Újabb meghatározó hír borzolhatja a pénzpiaci kedélyeket néhány óra múlva, kivált a nemesfémek vonatkozásában. A korábbi nagyarányú várakozás helyett most már szinte 0 százalékot áraz a piac a közelgő nagy bejelentéssel összefüggésben. Nem elég az olajárrobbanás és az iráni válság? Úgy tűnik nem: most már az inflációs félelemmel és az új monetáris fejleményekkel is foglalkozniuk kell a befektetőknek. 
Részvény / Deviza / Áru Mi történik ma az OTP és a Mol részvényeivel?
Privátbankár.hu | 2026. március 18. 08:58
A javuló nemzetközi környezet miatt pozitív hangulatban indulhat a kereskedés a Budapesti Értéktőzsdén (BÉT) szerdán az Equilor Befektetési Zrt. szenior elemzője szerint.
Részvény / Deviza / Áru Úgy kigyúrta magát a forint, hogy nyugodtan mehet a strandra
Privátbankár.hu | 2026. március 18. 08:27
Tovább erősödött a forint a főbb devizákkal szemben szerda reggelre a bankközi devizapiacon kedd estéhez képest.
Részvény / Deviza / Áru Kiderült, mi történt a New York-i tőzsdén
Privátbankár.hu | 2026. március 18. 06:17
Emelkedéssel zártak hétfőn a New York-i értéktőzsde irányadó mutatói.
Részvény / Deviza / Áru A tarkóján érezte a hideg szelet a forint, összeszedte magát
Privátbankár.hu | 2026. március 17. 18:40
A magyar fizetőeszköz a keddi napon erősödni tudott a bankközi kereskedésben.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG