4p
A 2008 őszén kirobbant válság óta nem látott mértékű csökkenéssel zárt részvényindexek ma még lejjebb mentek, de vannak pozitív jelek is.

A sokkoló múlt heti szereplés után ma reggel Ázsiában a tőzsdék már masszívan emelkedtek. Különösen a sanghaji (plusz 3 százalék), miután a piac abban bízik, hogy a vártnál is sokkal gyengébb feldolgozóipari beszerzésimenedzser-index miatt a pekingi kormány erőteljes fiskális stimulust foganatosít. Európa viszont változatlanul rosszul teljesít, délelőtt még emelkedett a londoni börzebarométer, de a delet elütve csatlakozott a csökkenő frankfurti és párizsi társához. A határidős jegyzések viszont az Egyesült Államokban egyelőre még pluszos nyitást jeleznek előre.

Nagy zuhanásokat korrigálnak az olajárfolyamok. A múlt héten a csaknem 44 dollárt is megjárt észak-amerikai könnyűfajta (WTI) hétfőn dél körül 45,5 dolláron cserélt gazdát, az északi-tengeri Brent típusú 49,4 dollárról jött vissza 50,7-re. A hazai üzemanyagok jegyzése azonban még a visszakapaszkodás előtti szintekhez igazodik, ennek megfelelően lehet szerdától – mint azt megírtuk – jóval, 9 forinttal olcsóbban tankolni, mind a benzinnel, mind a gázolajjal hajtott gépkocsikba.

Némi meglepetésre a válságos helyzetekben menedékeszköz arany sem teljesít jól, múlt hét pénteken 3 százalékos napon belüli esést szenvedett el, amivel az árfolyama 1600 dollár környékére süllyedt. S bár ma pozitívan korrigált, változatlanul messze van az alig egy hete még az 1700 dollárt közelítő kurzusától.

Múlt pénteki újabb mélypontja után a forint viszonylagos nyugalomban poroszkált, az euróval szemben például a 338-as szint alatt. Ma délután érdemes lesz figyelni a Magyar Nemzeti Bank (MNB) devizaswap (forintot euróért cserébe biztosító) állományának változására. Nagy Márton MNB-alelnök szerint ugyanis a jegybank már ezt az eszközt is aktívan fogja használni, hogy így is szabályozza a forintlikviditást – hívta fel a figyelmet az Equilor Befektetési Zrt. elemzése.

Kamatot vághat a Fed

Egyre valószínűbb a monetáris lazítás a nagyobb gazdasági lassulás iránti félelem miatt, s az amerikai jegybank szerepét betöltő Fed elnöke, Jerome Powell utalt is arra pénteken, hogy ha szükségesnek érzik, akkor készek csökkenteni a most 1,5-1,75 százalékos irányadó rátán. A legközelebbi kamatdöntő ülés március 17-18-án esedékes, amelyen a Goldman Sachs elemzői 50 bázispontos csökkentést várnak.

Fontos makrogazdasági adatok

Ma az Eurózónában és az Egyesült Államokban is a februári beszerzési menedzser indexre, valamint a tengerentúlon a szolgáltatóipari indexekre érdemes figyelni. Pénteken az előzetes német februári inflációs számok jelennek meg, a piac 1,7 százalékos – az előző havival azonos – szintre számít.

Pénteken látott napvilágot a végleges 2019-es hazai GDP is, amely ez előzetes adat szerint 4,5 százalékkal bővült. Az idén már lassulás jöhet, a GKI legfrissebb előrejelzése szerint 3,2 százalékkal nőhet 2020-ban a magyar gazdaság, Varga Mihály pénzügyminiszter azonban korábban 3,5 százalékos prognózist adott.

Kártérítést fizet a Volkswagen

Peren kívüli megegyezéssel ért véget a német autógyár ellen több mint negyedmillió olyan németországi vásárló képviseletében indított per, akik a Volkswagen dízelbotrányban érintett modelljeiből vásároltak. A pénteken ismertetett részletek szerint a gyártó mintegy 830 millió euró (jelenlegi árfolyamon mintegy 280 milliárd forint) kártérítést hajlandó fizetni a vásárlóinak. A cég részvényei a pénteki záróárukhoz képest ma 1,5 százalékkal magasabban forognak, ami alapvetően a kártérítési bejelentésnek tudható be, tekintve, hogy a frankfurti tőzsdeindex a negatív tartományban tartózkodik. Szintén az autógyártóhoz kapcsolódó hír, hogy napirendre került a konszernhez tartozó Audi és a MAN tőzsdei kivezetése.

Csúszhat az INA Mol-ajánlata

A horvát energiaminiszter szerint ugyanis további időre van szükségük ahhoz, hogy felmérjék, milyen ajánlatot tegyenek a Mol valamivel több, mint 49 százalékos INA-részesedésére. Ezzel szemben Azerbajdzsánban minden a tervek szerint halad, legalábbis az állami nyilatkozatok szerint az ottani hatóság áldását adta, hogy a Mol 1,57 milliárd dollár értékben vásárol olajmezőt.

Átmenetileg leállt a budapesti tőzsde

Nem sokkal a nyitást követően kaptuk a hírt, hogy a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) kereskedési rendszere – a származékos szekció határidős és opciós devizapiac kivételével – meghibásodott, ezért az leállt. Emiatt a BÉT az általános üzletszabályzata alapján úgynevezett technikai szünetet rendelt el, amelyet fél 11-kor oldott fel, miután elhárította a hibát. A leállást a Trend FM értesülése szerint a Xetra nemzetközi rendszer problémája okozta. Nem csak a magyar tőzsde állt azonban le, a térség több börzéjén is gondok adódtak.

Részvényárfolyamok

részvény ár min max változás vétel eladás forgalom deviza dátum idő
OTP 26980 26710 27200 -0,07% 0 0 18 758 307 280 HUF 2025-05-30 17:12:34
MOL 3076 3076 3140 -1,79% 0 0 8 341 493 072 HUF 2025-05-30 17:05:27
MTELEKOM 1768 1730 1768 +1,03% 0 0 1 818 292 660 HUF 2025-05-30 17:05:24
RICHTER 10350 10330 10500 -0,96% 0 0 12 819 161 400 HUF 2025-05-30 17:06:02
OPUS 568 565 572 -0,35% 0 0 120 315 978 HUF 2025-05-30 17:05:48
A fentiek 15 perccel késleltetett adatok, melyeket a Portfolio TeleTrader Kft., a Budapesti Értéktőzsde hivatalos adatszolgáltatója biztosít számunkra.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Részvény / Deviza / Áru A forint pénteki hangulatba került – nézze meg, mit művelt!
Privátbankár.hu | 2025. május 30. 18:59
Pénteken alig változott a forint árfolyama a bankközi piacon a főbb devizákkal szemben a kora reggeli jegyzéséhez és a heti kezdéshez képest.
Részvény / Deviza / Áru Nem sikerült jól zárni a hetet Budapesten
Privátbankár.hu | 2025. május 30. 18:03
A Budapesti Értéktőzsde (BÉT) részvényindexe, a BUX 473,63 pontos, 0,49 százalékos csökkenéssel 95 698,30 ponton zárt pénteken.
Részvény / Deviza / Áru Terítéken Magyarország, este jön a válasz – közben csak az instabilitás látszik stabilnak
Csernátony Csaba | 2025. május 30. 12:23
Az amerikai tőzsdék kissé erősödtek, ázsiai társaik azonban már gyengültek a Donald Trump vámjai körüli jogi tiki-taki miatt, miközben Kínában rontott a helyzeten a vámtárgyalások elakadása.
Részvény / Deviza / Áru Tágra zárt szemekkel figyelhetjük, mennyit ér egy forint
Privátbankár.hu | 2025. május 30. 07:44
Péntek reggeli árfolyamok.
Részvény / Deviza / Áru Jól döntött, aki ma euró helyett dollárt vett
Privátbankár.hu | 2025. május 29. 18:17
A forint árfolyama az euróval és a svájci frankkal szemben szinte nem változott a kora reggeli jegyzéséhez képest, a dollár ellenében viszont közel egy százalékos erősödést ért el csütörtökön a bankközi piacon.
Részvény / Deviza / Áru Csak a Richter állta a sarat a magyar börzén
Privátbankár.hu | 2025. május 29. 18:01
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 680,73 pontos, 0,7 százalékos csökkenéssel, 96 171,93 ponton zárt csütörtökön.
Részvény / Deviza / Áru Lesz itt még tűzijáték délután
Eidenpenz József | 2025. május 29. 12:26
Az amerikai tőzsdék várhatóan nagyon jól fognak nyitni délután, mivel az Nvidia gyorsjelentése inkább pozitív meglepetést okozott. Donald Trump vámjainak elmeszelése egy bíróságon viszont várhatóan nem fog érdemi fordulatot hozni az elnök politikájában. A forint érezhetően gyengült, pénteken ismét minősítenek bennünket.
Részvény / Deviza / Áru Szinte hihetetlen, hogy mennyibe kerül egy euró
Privátbankár.hu | 2025. május 29. 07:41
Vegyesen alakult a forint árfolyama a főbb devizákkal szemben csütörtök reggel az előző esti jegyzéséhez képest a nemzetközi devizakereskedelemben.
Részvény / Deviza / Áru Az OTP húzta a BUX-ot szerdán
Privátbankár.hu | 2025. május 28. 19:38
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 828,89 pontos, 0,86 százalékos emelkedéssel, 96 852,66 ponton zárt szerdán.
Részvény / Deviza / Áru Szerdán is harmatgyengén zárt a forint
Privátbankár.hu | 2025. május 28. 18:46
Vegyesen alakult a forint árfolyama a főbb devizákkal szemben szerda estére a reggeli szintekhez képest a nemzetközi devizakereskedelemben.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG