6p
3-4 százalék közötti zuhanásokkal nyitották a hetet az európai börzék arra a hírre, hogy a Kínából indult járványban már négyen az életüket veszítették Itáliában, és péntek óta több mint 150 esetet regisztráltak. Az ázsiai tőzsdéket pedig az újabb kínai halálozások mellett az iráni és koreai érintettség tette padlóra, s a határidős árfolyamok Amerikában is nagy esést jeleznek előre.

Megfordulni látszik a koronavírussal szembeni eddigi tőzsdei rezignáltság. Annak hatására, hogy a koronavírussal diagnosztizált betegek számának növekedése egyre valószínűbbé teszi a világgazdaság lassulását – a hétvégén a Nemzeti Valutaalap már rontott is az idei évi prognózisán. Bár Németországban a legfrissebb feldolgozóipari beszerzési menedzser index pozitív lett, az összességében még mindig csökkenést jelez. A francia és az amerikai viszont rosszabb lett a vártnál, az Egyesült Államokban az üzleti aktivitás 2013 óta nem látott mélypontra süllyedt. Ázsiában a kereskedelem szinte mindenhol jelentősen visszaesett, s a szállítói láncban is fennakadások tapasztalhatók, márpedig ez sok globális céget is érint.

Az amerikai börzeindexek már pénteken is estek – a Dow Jones 0,8, az S&P 1,1, míg a Nasdaq Composite 1,8 százalékot –, s a hétvégén Olaszországból érkező hírek ma még nagyobb zuhanást valószínűsítenek. A világ más tájain már kinyitott tőzsdéken szinte kivétel nélkül csökkennek a részvényárfolyamok, értelemszerűen a legjobban, átlagban 4 százalékkal az olaszok, amelyek ugyanakkor magukkal rántják a többi, német, brit és francia papírt is. Mindenütt az autóipar képviselői állnak a legrosszabbul.

Menekülés az aranyba és az olajtól

A befektetők a részvényekből kivett pénzeiket próbálják biztonságba helyezni. Sokan aranyba, mely kereslet a sárga nemesfém árát újabb és újabb csúcsok felé repíti, unciája (1 uncia=31,1035 gramm) a mai 2 százalékos drágulást követően már közelíti az 1700 dollárt.

A gazdaság jelentős lassulásától való félelem miatt esik újra az olaj jegyzése, a befektetők ugyanis –logikusan – arra számítanak, hogy emiatt a folyékony arany iránti kereslet jelentősen alábbhagyhat. A hazai üzemanyagárak meghatározásánál irányadó északi-tengeri, Brent típus hordója 3,5 százalékos olcsóbbodást követően 56,5 dollár alá ment, míg az észak-amerikai könnyűolajé (WTI) hasonló mértékű zuhanást követően 51,6 dollárra. Így nem kizárt, hogy a hazai üzemanyagtöltő-állomásokon is újra fordul az alig másfél hete élő áremelkedési trend és a január közepétől február közepéig tartó időszakhoz hasonlóan péntektől ismét olcsóbban lehet tankolni a hazai kutakon (ma további benzináremelést jelentettek be, amelynek következtében a 95-ös üzemanyag ára szerdától átlagban 3 forinttal lesz magasabb, 385 forint. A gázolajé marad 395 forint).

MNB-s dilemmák

A külső körülmények jelentős romlása miatt a forint ismét gyengült, az euróval szembeni árfolyama már a 338-as szint felett jár, ami azt jelenti, hogy alig két egységre van a másfél hete elért történelmi mélypontjától. Emiatt, valamint a 4,7 százalékos januári infláció okán is nagy figyelem irányul a Magyar Nemzeti Bank (MNB) monetáris tanácsának keddi ülésére. A piac ugyan nagyobb változást csak az egy hónappal későbbi, márciusi végi szeánszon vár, amikor egyúttal a jegybank a legfrissebb inflációs jelentését is közzéteszi. Ám azért holnap is érdemes lesz figyelni, milyen hangnemet üt meg a kamatdöntő ülést követően kiadandó közlemény: tovább viszi-e azt a szigorító tónust, amit a 340-es euróárfolyam és 4,7 százalékos januári infláció kombinációját követően Nagy Márton MNB-alelnök megütött, amely verbális intervenció hatására a forint egészen a 335,5-ös szintig húzódott vissza.

Nem könnyítik meg az MNB helyzetét a hazai gazdasággal kapcsolatban ma napvilágot látott keserű adatok. Nevezetesen a GKI februári bizalmi indexeinek romlása. Ezek közül az üzleti 0,7 százalékkal esett az előző hónap 1-es értékével szemben, ami hatéves mélypont. A fogyasztói bizalmi index is csökkent, az értéke mínusz 12,1.

Ráadásul a piac, ha enyhén, de a munkanélküliségi rátában is növekedést vár, a csütörtökön publikálandó adat a közvélekedés szerint 3,4 százalék lehet az előző hónap 3,3 százalékos mutatója után.

Fontos makrogazdasági adatok

A héten másutt is fontos makrogazdasági adatok jelennek meg. Ma például az Európai Unió legnagyobb gazdaságában, Németországban az IFO hangulatindex, amely az előzetes várakozások szerint ismét csökkenhet, pénteken pedig az előzetes inflációs adatok is, amely a piac szerint a januári 1,6 százalékos szinten maradhat.

Az Egyesült Államokban a hét közepén érkező lakáspiaci, a második olvasatú GDP és inflációs adatok, valamint a szokásos heti munkaerőpiaci statisztikák lehetnek irányadók a jövőre nézve.

De érdemes figyelni a kötvényhozamokat is, az amerikaiak például a mélypontjaikra csökkentek, a 10 éves hozam 1,32 százalék, ami jelzi a befektetők pesszimizmusát. Egyúttal szűkíti a jegybankok amúgy sem tág mozgásterét. Bár az amerikai jegybank szerepét betöltő Fed még vághat az 1,5-1,75 százalékos alapkamatán, az Európai Központi Bank eszközei a negatív kamatok és a folytatódó eszközvásárlás miatt szűkösek.

Végéhez közeledik a gyorsjelentési szezon

Az S&P 500-as indexet alkotó félezer cég közül már 440 közzétette a 2019 negyedik negyedéves számait. Az eddigiek alapján a bevételek átlagban 3,6 százalékkal nőttek, míg az egy részvényre jutó nyereségek 1,2 százalékkal, mindkét esetben megverve az elemzői várakozásokat – emeli ki a KBC Equitas elemzése. A legjobban az egészségipar mutatói javultak, ezzel szemben az energiaszektoré romlottak.

E héten a nagyobb vállalatok közül az Egyesült Államokban még a HP, a Home Depot, a Macy’s, a Salesforce, a Marriott és a Best Buy, míg Németországban a BASF és a Münchener Rückversicherung tavaly október-december közötti eredményei lehetnek érdekesek, a többi európai cég közül pedig az AB InBevé, a Danoné és a Safrané.

Idehaza a blue chipek közül a Mol, a Magyar Telekom és a Richter már jelentett, az OTP Bank pedig március 6-án rukkol elő a főbb adataival.

Részvényárfolyamok

részvény ár min max változás vétel eladás forgalom deviza dátum idő
OTP 41840 41510 42100 +0,48% 41830 41840 3 189 689 370 HUF 2026-10-16 12:50:21
MOL 5040 5010 5080 -0,20% 5035 5040 1 094 300 750 HUF 2026-10-16 12:50:33
MTELEKOM 2694 2656 2718 +1,28% 2692 2694 1 106 948 454 HUF 2026-10-16 12:48:46
RICHTER 12740 12680 12810 +0,24% 12740 12750 435 136 000 HUF 2026-10-16 12:50:29
OPUS 222 214 226 +2,78% 218 220 30 095 043 HUF 2026-10-16 12:18:13
A fentiek 15 perccel késleltetett adatok, melyeket a Portfolio TeleTrader Kft., a Budapesti Értéktőzsde hivatalos adatszolgáltatója biztosít számunkra.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Részvény / Deviza / Áru Enyhe pluszban a hazai tőzsde
Privátbankár.hu | 2026. október 16. 11:47
Minimális emelkedéssel áll a BUX-index. A blue chipek között továbbra is vegyes a kép.
Részvény / Deviza / Áru Felemás hangulat alakult ki a kereskedés első perceiben
Privátbankár.hu | 2026. október 16. 09:43
Vegyesen indult a nap mind a hazai, mint az európai tőzsdei kereskedésben. Itthon csak az OTP indult pluszban.
Részvény / Deviza / Áru Jó hír érkezett az olajról
Privátbankár.hu | 2026. október 16. 08:57
Enyhe csökkenésbe kezdett az olaj a nemezetközi kereskedésben.
Részvény / Deviza / Áru Eddig ez nem a forint napja
Privátbankár.hu | 2026. október 16. 08:03
Egyedül csak a dollárral szemben tudott erősödni a hazai deviza.
Részvény / Deviza / Áru Stabil napon van túl Amerika
Privátbankár.hu | 2026. október 16. 06:12
A vezető indexek pluszban zárták a csütörtöki kereskedést. A Dow Jones nagyobbat, míg az S&P 500 és a Nasdaq kisebbet emelkedett.
Részvény / Deviza / Áru Nem alakult jól a nap a forintnak
Privátbankár.hu | 2026. október 15. 18:33
Drágult a dollár és a svájci frank.
Részvény / Deviza / Áru Nem hagyta magát a pesti börze
Privátbankár.hu | 2026. október 15. 17:51
Mind a négy vezető részvény erősödött. 
Részvény / Deviza / Áru Kettészakadt az amerikai tőzsde
Privátbankár.hu | 2026. október 15. 16:21
Vegyesen nyitottak az amerikai értékpapírpiacok csütörtökön.
Részvény / Deviza / Áru Pluszba fordult a magyar tőzsde
Privátbankár.hu | 2026. október 15. 15:04
Az OTP és a Richter erősödésével kapaszkodik feljebb a pesti börze.
Részvény / Deviza / Áru Itt az új rend: apró elektronikai csoda köré gyűltek a világ legértékesebb vállalatai
Czwick Dávid | 2026. október 15. 10:36
Megfékezhetetlenül törnek előre a világ nagyágyúi. A legértékesebb vállalatok közül a Microsoft már visszatornázta magát a 4 ezer milliárd dolláros álomhatárt jelentő piaci kapitalizáció fölé, miközben a jelenleg legértékesebb, csak zöld óriásnak hívott vállalat, az Nvidia piaci értéke már az 5,5 ezer milliárdos, nehezen emészthető csúcsot ostromolja. Az elitklubban a techóriások uralkodnak, teljesen kiszorítva a hagyományos iparágakat. És van egy apróság, ami összeköti ezeket a nagyhalakat.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG