3p
Úgy tűnik, a sokadik nap már nem tart ki a 20 százalékos emelkedés a hazai sztárpapírban. Közben új részvénnyel is indul a kereskedés az Xtend piacon. A német és a francia börzék lejtmenetbe váltottak.

Bár a világban drámai események zajlanak, mint az amerikai kormányzat szektor leállása, a brit EU-kilépés körüli teljes káosz vagy éppen a Kínát sújtó kereskedelmi háború, a nemzetközi tőzsdék megtették a már régóta érlelődő és szükséges korrekciót, miközben itthon a befektetőket a meglehetősen érdekes, mondhatnánk szokatlan helyzetű Plotinus köti le.

A cég érdekessége, hogy saját részvényeinek közel kétharmadát birtokolja, így értelemszerűen ha a tőzsdei árfolyam emelkedik, akkor ennek kétharmados arányában a cég fundamentális értéke is nő, és természetesen csökken, ha az ár esik. Ezen kívül más nem is ad érdemi fundamentális értéket a cégnek, tevékenység hiányában, igaz, hogy mostanában a nem tevékenykedő tőzsdei cégeket misztikus érdeklődés övezi.

Ennek megfelelően a Plotinus a bejelentett tulajdonosi változás óta naponta az engedélyezett limittel, 20 százalékot emelkedett, és elgondolkoztunk azon, hogy a cég meghatározó tulajdonosai vagy a menedzsment részéről teljesen ésszerű lenne a saját részvényekből az eszementté vált árakon eladni, így a cég zsebre tehetné az ajándékként jött spekulatív nyereség egy részét, és máris tartósan nőne a fundamentális érték.

Nem tudni, hogy történik-e ilyesmi, a forgalom ma sem nagy, viszont jól láthatóan megjelentek az eladási ajánlatok, a kereskedés nehezen is megy, a nagy árelmozdulások miatt állandóan aukciót tartanak. A maximális 20 százalékos emelkedés után, ahol 25 ezer forint volt az ár, most 13 százalékot esik a papír, 18 200 az árfolyam.

Plotinus. A pöttyök a limites napok, a mai fordulatot hosszú kék gyertya jelöli


A nagyok közül a Mol egy százalékkal csökken 3180 forintig, az OTP 0,7 százalékkal 11 620 forintig, a Richter fél százalékkal 5750 forintig. Ma indul a BÉT Xtend platformján a második új részvény, a CyBERG kereskedése.

Ugyancsak közel egy százalékkal van lejjebb ma a francia index 4770 ponton, a német DAX is járt hasonló mélységben, de ebből valamit ledolgozott: 0,8 százalékkal 10 800 pontig esik.

Tegnap az amerikai indexek sok napos emelkedés után lényegében elérték az ideális korrekció szintjét, már nem túladottak, kérdés, hogy újra lefordulnak-e, és folytatódik az október óta érvényes eső trend, vagy további erősödéssel célba veszik a 200 napos mozgóátlagot. Az emelkedő trend kiújulásáról csak ennek felülmúlása esetén beszélhetnénk.

Az S&P 500 elérte a 2600 pontot, bár 2585-ön zárt, így visszatesztelte az előző, októberi és novemberi mélypontokat, és közel került a 2630 pont körül lévő korábbi támasz-zónához, ami most ellenállásként funkcionál.

S&P 500, megszűnt a túladottság

A Nasdaq Composit már el is érte ezt a szintet kevéssel 7000 pont alatt, és eljutott az 50 napos mozgóátlag közelébe, elsőre az lesz döntő, hogy mit kezd ezzel a szinttel.

Nasdaq Composite


Az olajárban is megvolt a hatalmas 3 hónapos zuhanás elvárt és indokolt korrekciója: a 87-ről 50 pontig zuhanó Brent visszakapaszkodott 60 dollárig, a WTI a 77-ről 41 dollárig történő szakadás után 52 dollárig jött fel.

Részvényárfolyamok

részvény ár min max változás vétel eladás forgalom deviza dátum idő
OTP 39100 38830 39900 +3,93% 39090 39100 15 723 484 930 HUF 2026-04-08 11:52:38
MOL 3990 3880 3996 -0,75% 3990 3996 894 592 058 HUF 2026-04-08 11:50:37
MTELEKOM 2234 2212 2246 +2,01% 2230 2234 637 922 406 HUF 2026-04-08 11:46:41
RICHTER 12430 12350 12550 +1,80% 12410 12430 1 160 937 930 HUF 2026-04-08 11:49:40
OPUS 463 458 468 +1,76% 461 463 123 255 665 HUF 2026-04-08 11:40:08
A fentiek 15 perccel késleltetett adatok, melyeket a Portfolio TeleTrader Kft., a Budapesti Értéktőzsde hivatalos adatszolgáltatója biztosít számunkra.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Részvény / Deviza / Áru A Mol kivételével mindenki erősödik a tőzsdén
Privátbankár.hu | 2026. április 8. 12:05
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe a mínusz 21,06 pontos nyitás után emelkedett szerdán délelőtt.
Részvény / Deviza / Áru A budapesti tőzsdén is örülnek az iráni tűzszünetnek?
Privátbankár.hu | 2026. április 8. 09:50
Erőteljes optimizmus látható a részvénypiacokon.
Részvény / Deviza / Áru Nem hiszi el, hogy milyen erős lett a forint
Privátbankár.hu | 2026. április 8. 07:35
A dollár jegyzése 321,72 forintra süllyedt 330,02 forintról.
Részvény / Deviza / Áru Kiderült, hogy mi történt a New York-i tőzsdén
Privátbankár.hu | 2026. április 8. 06:46
Vegyesen zártak kedden a New York-i értéktőzsde irányadó mutatói.
Részvény / Deviza / Áru Nem csak a tőzsdét, a forintot is felhúzta J. D. Vance?
Privátbankár.hu | 2026. április 7. 18:47
Merthogy erősödött a főbb devizákkal szemben kedden kora estére a bankközi devizapiacon reggelhez képest.
Részvény / Deviza / Áru J. D. Vance látogatása még a Budapesti Értéktőzsdére is rányomta a bélyegét
Privátbankár.hu | 2026. április 7. 17:52
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 1965,57 pontos, 1,59 százalékos emelkedéssel, 125 961,98 ponton zárt kedden.
Részvény / Deviza / Áru Harmatgyenge tőzsdenyitás a tengerentúlon
Privátbankár.hu | 2026. április 7. 16:54
Indexcsökkenéssel nyitottak kedden az amerikai tőzsdeindexek, az olajárak emelkedtek, az arany ára stagnált.
Részvény / Deviza / Áru Eddig remek napja van a BÉT-nek
Privátbankár.hu | 2026. április 7. 14:45
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe a mínusz 6,67 pontos nyitás után emelkedett kedden kora délutánig.
Részvény / Deviza / Áru Száguld a BUX, rakétaként lőtt ki az OTP, az állampapírok is szépen elfogytak
Privátbankár.hu | 2026. április 7. 12:34
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe a mínusz 6,67 pontos nyitás után emelkedett kedden délelőtt.
Részvény / Deviza / Áru A forint és a magyar részvények piacán még csak nem is pukkant a Szerbiában talált bomba
Privátbankár.hu | 2026. április 7. 10:43
Vaskos pluszban állnak a hazai részvények kedd délelőtt a Budapesti Értéktőzsdén. A forint árfolyamán sem látszik, hogy Magyarországot bárki komolyan fenyegetné. 
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG