5p
A BÉT piactámogatási programjában 11 kisebb és közepes hazai részvénytársaságra készülnek elemzések, a legtöbbet vétel vagy felhalmozás ajánlással látták el. A célárak átlagosan húsz százalékkal meghaladják a jelenlegi tőzsdei árakat, ennek alapján az elemzők a papírokat alulértékeltnek tartják. De van, ahol a differencia nagyon kicsi.

A Budapesti Értéktőzsde ez év januárjától év végéig “az információellátottság növelését és a likviditás támogatását megcélzó programot” indított, melynek keretében a kisebb és közepes tőkeértékű vállalatok részvényeiről díjmentesen elérhető elemzéseket tesz fel a honlapjára. Ezen kívül a befektetési szolgáltatók (brókercégek, bankok) árjegyzéssel is támogatják ay részvények likviditását.

Az elemzések angolul készülnek, négy befektetési szolgáltató és tizenegy darab kibocsátó vesz ebben részt. A főbb adatokat most összegyűjtöttük egy táblázatban, ennek alapján egyetlen részvényt sem javasolnak eladásra.

A brókercégek módszerei, terminológiája egyébként nem egyezik meg teljesen, van, ahol felhalmozást írnak vásárlás helyett, vagy ami az egyik helyen tartás, az a másik helyen inkább a “semlegesnek” felel meg.

Heten még szépen emelkedhetnek?

A papírok többségét, szám szerint hetet vételre vagy felhalmozásra ajánlják, három semleges vagy tartás címkét kapott, és egynél éppen nincs semmilyen ajánlás, “felülvizsgálat alatt” van. A célárak, amelyeket az elemzők reálisnak tartanak, átlagosan 21 százalékkal haladják meg a szerdai záróárakat.

Kisebb és közepes tőkeértékű részvénytársaságokra adott elemzések

Részvénytársaság

Elemző cég

Elemzés

Célár/fair érték

Ajánlás

Tőzsdei ár

Árkülönbség

neve

neve

dátuma

(forint)

(2018. 9. 26., Ft)

(százalék)

Alteo

MKB

28.08.

970

Vétel

700

39

ANY

WOOD & Company

16.08.

1406

Semleges

1255

12

Appeninn

Concorde Értékpapír Zrt.

23.08.

743

Felhalmozás

584

27

BIF

MKB Bank Zrt.

24.09.

Felülvizsgálat alatt

2000

-

CIG Pannónia

Concorde Értékpapír Zrt.

23.08.

423

Felhalmozás

405

4

Duna House

Concorde Értékpapír Zrt.

27.08.

4751

Vétel

3760

26

Graphisoft Park

WOOD & Company

08.08.

3734

Semleges

3440

9

Masterplast

MKB Bank Zrt.

21.09.

789

Vétel

640

23

Pannergy

OTP Bank

04.09.

1046

Vétel

684

53

Rába

OTP Bank

29.08.

1427

Vétel

1300

10

Zwack

OTP Bank

17.09.

17046

Tartás

16 700

2

Átlag

21

(Forrás: Bet.hu)

A legkisebb mértében a Zwacknál, itt mindössze két százalék a különbség, a papír gyakorlatilag elérte célárát. Egy számjegyű az eltérés a CIG Pannónia és a Graphisoft Park esetében is. A legnagyobb a differencia a Pannergynél, itt elvileg 53 százalékos az emelkedési potenciál.

Frissebb árfolyamok itt láthatók

Több éves előrejelzések

Megfigyelhető, hogy általában gyorsjelentések után készítenek egy nagyobb felülvizsgálatot az elemzők, de ha valamilyen lényeges hír van, akkor is kiadnak egy-egy időközi kommentárt. Ennek alapján, akit érdekel valamelyik részvény, az nem árt, ha folyamatosan figyeli az adott papírt a BÉT honlapján.

Az elemzések eléggé részletgazdagnak tűnnek, a múltbeli mérlegadatokon kívül esetleg több évre előre is tartalmaznak bevétel– vagy eredmény-becsléseket. Ez az önállóan gondolkodó, döntő kisbefektetőknek nagy segítség lehet.

Az elemzőket is elemzik

Egyébként a nemzetközi porondon az elemzőket is elemzik, és az elemzéseiknél számos kisebb-nagyobb torzulást figyeltek már meg (“analyst bias”), az elemzők legjobb szándéka, igyekezete ellenére is. Az egyik például, hogy hajlamosak a meglevő trendeket előrevetíteni, tehát emelkedő piacon inkább tovább emelkedő árfolyamokat feltételeznek, optimistábbak, eső környezetben meg pesszimistábbak.

(Az árfolyamok történelmileg emelkedő trendje és a legtöbb évben megfigyelhető gazdasági növekedés is ebbe az irányba hat.)

Jobb a békesség

Egy másik ilyen jelenség, hogy az “eladás” ajánlást kerülik, mert nem akarják, hogy a kibocsátó részvénytársaságok, tulajdonosaik vagy a tőzsdék megharagudjanak rájuk. (Erre már itthon is volt példa.) Ez ugyanis információs és egyéb hátrányokat okozhat nekik.

Sokszor inkább “tartást” vagy “semlegest” mondanak ehelyett is, esetleg “alulsúlyozást”, így elkerülik a konfliktust. De ha a célár majdnem megegyezik a jelenlegi árfolyammal, akkor azt alighanem nyugodtan értékelhetjük eladási jelzésként is.

Ennél többet ér az OTP?

Nincs bombaformában az OTP sem idén, a részvény árfolyama ismét 10 000 forint alá csúszott, így már 10 százalékos mínuszban áll év eleje óta – írja a KBC Equitas “Ennél többet ér az OTP” című mai cikkében. “Ezzel együtt a fundamentumok terén továbbra is pozitívnak ítéljük meg a képet, a bank pozíciója erős a régióban, a további akvizíciók, a hitelek iránti növekvő igény és a kamatkörnyezet lassú normalizálódása pedig kedvező trendet jelentenek. Összességében így felértékelődést várunk a részvénytől frissített modellünk alapján” – foglalják össze.

A brókercég fair érték számítása alapján innét csak tíz százalékos emelkedés jöhet, de felhívják a figyelmet arra, hogy a számításaik sok helyen konzervatívak, óvatosak. (Ma 9840 forint volt a részvény zárás előtt egy órával.)

A rovat támogatója a 4iG

Részvényárfolyamok

részvény ár min max változás vétel eladás forgalom deviza dátum idő
OTP 16800 16630 16890 +1,20% 0 0 4 551 385 505 HUF 2024-03-28 17:05:47
MOL 2960 2938 2980 +1,37% 0 0 1 844 664 804 HUF 2024-03-28 17:13:02
MTELEKOM 897 890 900 +0,79% 0 0 354 788 481 HUF 2024-03-28 17:05:47
RICHTER 9260 9260 9375 -0,05% 0 0 2 543 442 235 HUF 2024-03-28 17:09:18
OPUS 403 397 403 +0,50% 0 0 59 002 521 HUF 2024-03-28 17:09:51
A fentiek 15 perccel késleltetett adatok, melyeket a Portfolio TeleTrader Kft., a Budapesti Értéktőzsde hivatalos adatszolgáltatója biztosít számunkra.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Szerkesztőségünkben mindig azon dolgozunk, hogy higgadt hangvételű, tárgyilagos és magas szakmai színvonalú írásokat nyújtsunk Olvasóink számára.
Előfizetőink máshol nem olvasott, minőségi tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Előfizetésünk egyszerre nyújt korlátlan hozzáférést az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz, a Klub csomag pedig egyebek között a Piac és Profit magazin teljes tartalmához hozzáférést és hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmaz.


Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Részvény / Deviza / Áru Lenyomta a pesti tőzsde Európát csütörtökön
Privátbankár.hu | 2024. március 28. 19:31
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 554,3 pontos, 0,86 százalékos emelkedéssel, 65 384,60 ponton zárt csütörtökön.
Részvény / Deviza / Áru Mosolyogni fog, ha meglátja ezt a forintárfolyamot
Privátbankár.hu | 2024. március 28. 19:01
Erősödött a héten a forint, ami jó hír. De pezsgőt azért ne bontson!
Részvény / Deviza / Áru Komoly céláremelés a Molra, durván shortolják a Redditet
Eidenpenz József | 2024. március 28. 12:16
Jó a hangulat a tőzsdéken, sorban dőlnek a rekordok, és végre megmozdult a BUX index is. A forint némileg gyengül, rekordot döntött az arany. Szép osztalék jöhet a Moltól jövőre is. Durván shortolják a Redditet, szuperintelligencia-óriást építenének a blokkláncon.
Részvény / Deviza / Áru Egy félmosolyra lehet elég, amit a forint csinál csütörtökön
Privátbankár.hu | 2024. március 28. 07:27
Így kezdte a napot a forint.
Részvény / Deviza / Áru Igen, jól látja! Erősödött a forint, nem is kicsit
Privátbankár.hu | 2024. március 27. 18:21
Erősödött a forint árfolyama a főbb devizákkal szemben szerda estére a reggeli szintekhez képest a nemzetközi devizakereskedelemben.
Részvény / Deviza / Áru Nem bírt megállni a lejtőn az OTP
Privátbankár.hu | 2024. március 27. 17:24
A Budapesti Értéktőzsde (BÉT) részvényindexe, a BUX 175,08 pontos, 0,27 százalékos csökkenéssel, 64 830,30 ponton zárt szerdán.
Részvény / Deviza / Áru Megnyugodott a forint, Trump újra dollármilliárdos lett
Eidenpenz József | 2024. március 27. 12:25
A keddi kamatdöntés óta lassan erősödő pályára állt a forint, már 395 alatt mozog az euró. A további kamatcsökkentések mértéke azonban bizonytalan. A BUX-ot főleg a Mol húzza, lassul a Tesla-rivális. Így lett Trumpból dollármilliárdos – papíron. Óriásit buktak a kriptószektikusok.
Részvény / Deviza / Áru Itt a meglepetés az euró árfolyamában!
Privátbankár.hu | 2024. március 27. 07:59
Szinte nem változott a forint árfolyama a főbb devizákkal szemben az előző esti jegyzéséhez képest szerda reggelre a nemzetközi devizakereskedelemben.
Részvény / Deviza / Áru Egy hangfelvétel, egy kamatdöntés: ezt nézze, mi történt a forinttal!
Privátbankár.hu | 2024. március 26. 18:16
Erősödött a forint a főbb devizákkal szemben kedden kora estére a bankközi devizapiacon reggelhez képest.
Részvény / Deviza / Áru Unalmas nap van a pesti börze mögött
Privátbankár.hu | 2024. március 26. 17:32
A kamatdöntés sem mozgatta meg a tőzsdét, átlagos volt a forgalom. 
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG