3p
A cseh jegybank bravúrja: ugyanott a cseh korona, ahol az árfolyamgát megszüntetés előtt. A forint nem mozdul, a BÉT emelkedik, a Mol és az OTP vezetésével. Marad a Plotinus a tőzsdén, alvórészvényként. Esik a Netflix, a befektetőknek nem tetszik, hogy a cég csak nyeli a pénzt.

Amikor a cseh jegybank bejelentette, hogy nem tartja mindenáron 27-en a korona eurónkénti árfolyamát, lehetett sejteni, hogy átgondolta a stratégiát, így nem lesz ebből egy gyors felértékelődés, nem kínálnak ingyenebédet a spekulációnak. Nos, így is lett, az árfolyam 26,90, vagyis lényegében visszatért a szintre.

Euró/cseh korona  Friss árfolyamok>>>

Azon se csodálkoznánk, ha akár 27 fölött is látnánk, és azon se, ha sokáig elmaradna a felértékelődés. Az akciót a jegybank úgy szervezte meg feltehetően, hogy senki ne mehessen biztosra, megszűnjön a túlzott érdeklődés, és ha lesz felértékelődés, az akkor legyen, amikor már csak kevesen várják.

A forint megpihent 313 környékén eurónként, a pesti börzén viszont emelkedés mutatkozik, a BUX közel fél százalék pluszban van. A húzóerő a Mol: majdnem két százalékot emelkedik 21 500 forintig. Az OTP egy százalékkal van feljebb,  8230 forinton. A Richter fél százalékkal lejjebb van 6850 forinton, ami az elmúlt hetek vágtája után érthető.

Megtartotta éves közgyűlését a Plotinus: rengeteg saját részvényt vonnak be, további rengeteg saját részvény vásárlásra hatalmazták fel a céget, ugyanakkor a tőzsdei kivezetés eldöntéséhez az összes részvényes 50 százaléka kellett volna, de csak 45 volt jelen. Ezt úgy tudjuk elképzelni, hogy a cég által megvásárolt, és most bevonásra kerülő elképesztő mennyiségű részvény miatt nem lehetett elég tényleges tulajdonos, ezek bevonása után viszont már nem lesz ilyen gond, mert a tényleges tulajdonosok részesedése közel duplázódik.

A piacon még meglévő maradék részvény megvásárlására a céget felhatalmazta a közgyűlés, így azokat, ha megvette, vélhetően megint bevonja, így a közkézhányad lassan teljesen megszűnik, a részvényt pedig majd a következő közgyűlés mégis kivezeti a tőzsdéről. Tulajdonképpen olyan érzésünk van, hogy a cég addig vásárolja saját magát, amíg végül megszűnik.

Netflix

A világ tőzsdéi mérsékelten mozognak, Párizs és Frankfurt mindenesetre visszakapaszkodott a kulcsszintek, 5000 és 12 ezer pont fölé. Amerikában a Netflix esett újra a gyenge negyedéves jelentés után, ezúttal az 50 napos mozgóátlag sem tartotta meg.

Részvényárfolyamok

részvény ár min max változás vétel eladás forgalom deviza dátum idő
OTP 41240 40250 41390 +0,10% 0 0 26 695 999 950 HUF 2026-11-06 17:07:37
MOL 4816 4812 4980 -3,33% 0 0 4 895 307 706 HUF 2026-11-06 17:05:29
MTELEKOM 2902 2822 2940 +1,11% 0 0 3 155 050 676 HUF 2026-11-06 17:05:13
RICHTER 12870 12820 12980 -0,77% 0 0 3 832 400 580 HUF 2026-11-06 17:05:07
OPUS 208 200 212 +3,99% 0 0 62 047 090 HUF 2026-11-06 17:05:25
A fentiek 15 perccel késleltetett adatok, melyeket a Portfolio TeleTrader Kft., a Budapesti Értéktőzsde hivatalos adatszolgáltatója biztosít számunkra.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Részvény / Deviza / Áru Kemény hete volt a budapesti tőzsdének
Privátbankár.hu | 2026. november 8. 12:24
Egy, csak egy papír maradt talpon a vidéken.
Részvény / Deviza / Áru Miért reagáltak visszafogottan a tőzsdék Trumpék nagy vereségére?
Privátbankár.hu | 2026. november 7. 15:01
Nagy demokrata győzelmet hoztak az amerikai félidős választások, a piacok reakciója mégis visszafogottabb volt a vártnál. Mi áll a háttérben, és merre tovább? Az OTP Global Markets podcast legfrissebb epizódjában a szakértők a választás utáni reggelen, a friss eredmények és az első piaci mozgások ismeretében járták körül a kérdést.
Részvény / Deviza / Áru Nem könnyű követni, mit csinál a forint
Privátbankár.hu | 2026. november 7. 14:43
Mintha hullámvasútra ült volna a hazai fizetőeszköz ezen a héten.
Részvény / Deviza / Áru Trumpnak New Yorkban is kicsengettek
Privátbankár.hu | 2026. november 7. 08:03
A Dow Jones közel fél százalékot veszített az értékéből pénteken.
Részvény / Deviza / Áru Mol-rekord, OTP-kockázat: mi jöhet a két magyar tőzsdei óriásnál?
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 21:14
A negyedik negyedévben már visszaesés jöhet a Molnál a harmadik negyedévhez képest, az OTP-t viszont nem rengeti meg a paraguayi bank csődje.
Részvény / Deviza / Áru Ennyivel lett olcsóbb az euró reggel óta
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 18:35
A svájci frank árfolyama reggel megközelítette a 400-at, a nap végére viszont ebben az összevetésben is erősödött a forint.
Részvény / Deviza / Áru Tovább zuhant a Mol-árfolyam, az OTP javított a nap végére
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 18:10
Délután még veszteséggel állt, a pénteki kereskedési nap végére viszont plusszal zárt az OTP. A Mol 3,33 százalékos esést könyvelhetett el.
Részvény / Deviza / Áru Beestek az európai tőzsdék, a Wall Streeten több index is plusszal nyitott
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 16:10
A frankfurti tőzsde több mint 2,5 százalék, a londoni tőzsde pedig 2 százalékot meghaladó veszteséggel áll pénteken délután.
Részvény / Deviza / Áru Sokan fognak jókorát bukni az Anthropic-részvényen?
Eidenpenz József | 2026. november 6. 15:32
Mindenki nagyon készül az Anthropic részvénykibocsátására, amelynek van esélye a világcsúcsra. Ám a csütörtöki zuhanások fényében kérdéses, megtartják-e ebben a hónapban. A kisbefektetőknek akkor is számos módjuk lesz a beszállásra, hogyha nem jegyezhetnek, de egyik kockázata nagyobb, mint a másiké. Eladni vagy tartani? Részvény vagy forró krumpli?
Részvény / Deviza / Áru Délutánig a Mol a nap vesztese a budapesti tőzsdén
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 15:16
Több mint 2,5 százalékot esett az árfolyam pénteken, az OTP-papírok értéke is lefelé tart.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG