5p
A bitcoin árfolyama megint rekordokat döntöget, már a 6600 dollárt is elérte. A jelenség legkézenfekvőbb oka, hogy hivatalos, „rendes” határidős tőzsdére is be kívánják vezetni az év végéig. Ha ez megvalósul, akkor az eddig előle elzárt hagyományos befektetési piacon is megvetheti a lábát, újabb intézményi és magánbefektetők tömegei vásárolhatják.
(Fotó: Sxc.hu)

A bitcoin nevű számítógépes fizetőeszköz árfolyama szerdán délután 6600 dollárnál újabb történelmi rekordot ért el a Coindesk nevű oldal több „tőzsde” átlagáraiból készülő árindexe szerint. (Ez egy átlag, egyes kereskedési platformokon az ár jóval feljebb is lehetett.) Az újabb emelkedéshez több rövid távú tényező hozzájárulhatott. Hosszabb távon viszont azt is mondhatjuk, hogy minél jobban és többen temetik a bitcoint, annál életképesebbnek látszik. Már 2013-ban, amikor bevonult a köztudatba, rengeteg pénzügyi szakember nevezte lufinak, átverésnek vagy szemétnek, amikor még csak 30-40 dollár volt az ára.

A legfontosabb kiváltó ok lehet most, hogy a CME (a chicago-i áru- és határidős tőzsdekomplexum, a világ mára legnagyobb tőzsdecsoportja) fel kívánja venni a bitcoint termékei közé. A Bloomberg szerint az év végéig határidős üzleteket terveznek indítani, de opciók és swap-üzletek bevezetése is napirenden van.

Bevonul a mindennapokba?

Ennek jelentősége beláthatatlan, körülbelül olyan, mintha valahol az addig tiltott marihuána hirtelen bevonulna a szupermarketek és gyógyszertárak szabad polcaira. A bitcoint mindeddig valójában nem hivatalos, magáncégeknél levő kereskedési rendszerekben adják-veszik, amelyek ha nem is tiltott, de nem szabályozott intézmények. Ettől aztán a komoly nagybefektetők, intézmények nagy része nem kis vásárolhat belőle, a kicsik jelentős része meg nem mer.

A kérdés nem kevesebb mint az, sikerül-e a bitcoin-üzletágat a széles befektetői körök, kis- és nagybefektetők számára egyaránt hozzáférhetővé tenni, méghozzá biztonságosan és kényelmesen. Bevonul-e a hétköznapi befektetések közé.

Tömegcikként fényesebb jövő

A bitcoin megvásárlása alapesetben némi számítógépes felkészültséget, komoly odafigyelést, különböző biztonsági szabályok betartását igényli. Erre nem mindenki képes vagy hajlandó. A hacker-támadásokkal és más visszaélésekkel kapcsolatos botrányok is sokakat elriaszthatnak.

Ha sikerülne megoldani a biztonságos és kényelmes hozzáférést, újabb tömegek vásárolhatnak bitcoint, és ez az árat is tovább vinné felfelé, akár a sokszorosára is. Hiszen kínálata eléggé korlátozott. Hosszú ideje próbálnak például bitcoin-ETF-eket (tőzsdén kereskedett befektetési alapokat) létrehozni, egyelőre kevés sikerrel.

A Facebook alapítása kapcsán elhíresült Winklevoss fivérek által tervezett Winklevoss Twins Bitcoin ETF létrehozásának kérelmét tavasszal visszadobta az USA felügyeleti hatósága. Így járt pár másik kezdeményezés is (VanEck, REX).

A tőzsdék megvédhetik a befektetőket

Nem csoda, a bitcoin nem értékpapír, nem áru, nem ingatlan, nem pénzügyi eszköz a hagyományos meghatározások szerint. Nem olyasmi, mint amire eddig befektetési termékeket alapoztak. A bitcoinhoz, vagyis az azt tartalmazó számlához való hozzáférést egyetlen titkosító kód lehetővé teszi, ennek ellopását, átadását nagyon nehéz megakadályozni.

Ha viszont lenne „rendes”, hivatalos tőzsdén jegyzett bitcoin-üzletfajta (kontraktus), a különböző befektetési alapok és más intézmények is követhetnék annak árfolyamát. A tőzsdék teljesítési, fizetési garanciarendszere komoly védelmet nyújthatna a befektetőknek, és a szabályozatlan, anarchikus, szürke zónából a hivatalos pénzügyi világba emelhetné a bitcoint.

Már augusztusban tudni lehetett

Így már az ETF-ek és más tőzsdei termékek (például certifikát) sikeres engedélyeztetésének valószínűsége is sokkal nagyobb lehet. Ilyen ETF-ek létrehozásával ugrásszerűen nőhet a közvetett bitcoin-vásárlók köre, és még inkább az egekbe mehetne az árfolyama.

A CME kezdeményezéséről egyébként már korábban is lehetett hallani, például augusztus elején, így a hír elvileg nem új, de a bitcoin kissé kaotikus és bizonytalan világában minden újabb megerősítés jól jön. A ProShares nevű hatalmas, ETF-eket gyártó pénzügyi vállalkozás már szeptemberben azzal a tervvel adta be két új ETF-ének létrehozási kérelmét, hogy a majdani chicagoi határidős bitcoin-piacon forgalmazott kontraktusokkal töltse fel azokat. (ProShares Bitcoin ETF and ProShares Short Bitcoin ETF.)

Van már egy, de drága

A hatóságok ellenkezését egyébként egy befektetési alapnak mégiscsak sikerült legyőznie, még 2013-ban. A Grayscale Bitcoin Investment Trust (ticker: GBTC) azonban csak az amerikai tőzsdén kívüli piacon forog, nem szabályozott értékpapír-piacon. Készítője úgy hirdeti, mint az első bitcon-követő befektetési alapot. Az árfolyama tavaly ilyenkor 109 dollár volt, kedden 868 dollár, ami majdnem pontosan nyolcszorozódást jelent. A bitcoin azonban ez idő alatt 8,8-szorosára drágult.

A Barrons egyik cikke is céloz arra, hogy az alap költségei magasak, de ez majd a piaci versennyel csökkenni fog, ha jönnek mások is. Az alapítók oldalán évi két százalékos alapkezelési költség szerepel (a legtöbb ETF-nél ez inkább ezrelékekben mérhető). Szeptember végi adatok szerint 713 millió dollár volt benne, ez azóta a bitcoin-árral egymilliárd fölé is nőhetett. (A cég ethereum-alapot is indított, ott már 3 százalék a díj.)

Svájc lesz a bitcoin Svájca?

Szintén a Barrons szerint a svájciak nem veszik annyira komolyan a szabályozást, rugalmasabban állnak a bitcoinhoz. Ennek köszönhetően lehet, hogy Zug városa lesz a bitcoin-vagyonkezelés egyik központja, egy ottani cég már ma is jelentős árbevételt ér el ebből.

A másik jelenség, ami a bitcoin-árfolyamot befolyásolhatja, a „fork” (elágazás, kettéhasadás) lehet. A bitcoin (BTC) úgynevezett blokklánca már egyszer elágazott, szétvált bitcoinra és bitcoin cash-ra (BCH) a nyáron. Néhány napja pedig létrejött a bitcoin gold (BTG) is.

Részvényárfolyamok

részvény ár min max változás vétel eladás forgalom deviza dátum idő
OTP 32840 32320 32950 +1,14% 32840 32860 11 890 866 640 HUF 2025-11-10 14:34:49
MOL 2970 2962 3010 +1,71% 2966 2970 1 301 603 872 HUF 2025-11-10 14:36:09
MTELEKOM 1776 1768 1784 -0,22% 1776 1782 428 795 292 HUF 2025-11-10 14:33:34
RICHTER 9860 9850 9960 +0,10% 9860 9880 1 203 909 260 HUF 2025-11-10 14:36:18
OPUS 524 518 544 -2,60% 523 524 161 463 349 HUF 2025-11-10 14:32:57
A fentiek 15 perccel késleltetett adatok, melyeket a Portfolio TeleTrader Kft., a Budapesti Értéktőzsde hivatalos adatszolgáltatója biztosít számunkra.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Részvény / Deviza / Áru Vaskos pluszban a tőzsde, történelmi csúcson az OTP
Privátbankár.hu | 2025. november 10. 11:42
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe a mínusz 1,58 pontos nyitás után emelkedett hétfőn délelőtt.  
Részvény / Deviza / Áru Hatalmas a boldogság a parketten: ünneplik a kormányzati leállás végéről szóló hírt a befektetők
Privátbankár.hu | 2025. november 10. 09:12
Erős indexemelkedéssel indult hétfőn a kereskedés a főbb európai értékpapírpiacokon az amerikai kormányzati leállás lehetséges befejezésének köszönhetően.  
Részvény / Deviza / Áru Kirobbanó formában indítja a hetet a forint
Privátbankár.hu | 2025. november 10. 07:44
Kevéssé változott, vegyesen alakult a forint árfolyama a főbb devizákkal szemben hétfő reggelre a péntek esti jegyzéséhez a nemzetközi devizakereskedelemben.
Részvény / Deviza / Áru Miért volt robbanás a Mol finomítójában? Kezd tisztulni a kép
Privátbankár.hu | 2025. november 9. 09:06
A külső beavatkozásról szóló elméletek Hernádi Zsolt szerint „konteók”.
Részvény / Deviza / Áru A devizapiacon a forint nyerte a magyar-amerikai meccset
Privátbankár.hu | 2025. november 7. 18:31
Közel 3 forinttal kerül kevesebbe egy dollár, mint reggel, a forint heti erősödése 1,2 százalékos. Az euró is 385 alá csúszott péntek estére, amire tavaly tavasz óta nem volt példa.
Részvény / Deviza / Áru Egy nap alatt 10 százalékot erősödött a tőzsdén a 4iG
Privátbankár.hu | 2025. november 7. 17:50
Az Equilor elemzője szerint a társaság annak köszönheti a szokatlan mértékű emelkedést, hogy Jászai Gellért az Egyesült Államokban tárgyal a magyar delegáció tagjaként.
Részvény / Deviza / Áru Mínuszosak az európai tőzsdék pénteken, az USA-ban sem indult jól a kereskedés
Privátbankár.hu | 2025. november 7. 15:59
A frankfurti DAX-index több mint 1 százalék mínuszban áll délután, a londoni FTSE 100 is megközelíti az 1 százalékos csökkenést.
Részvény / Deviza / Áru Esett az OTP és a Telekom is a tőzsdén
Privátbankár.hu | 2025. november 7. 14:46
1 százalék feletti csökkenéssel áll az OTP és a Magyar Telekom a csütörtöki záróértékhez képest. a BUX-index is csökkent, de kisebb mértékben.
Részvény / Deviza / Áru Óriási fordulat: az OTP nem teszi zsebre a mai napot, a 4iG annál inkább
Privátbankár.hu | 2025. november 7. 12:10
A nyitásban látott mínusznak ebédidőben már se híre, se hamva.
Részvény / Deviza / Áru Vad rekord jöhet, ha tovább robog az aranyvonat
Czwick Dávid | 2025. november 7. 10:12
Kisebb korrekció bontakozott ki ugyan a napokban az arany árjegyzésében, de közel lehet egy bika szakasz.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG