A ciprusi mentőcsomagról kötött megállapodás hatására emelkedő árfolyamokat várnak kedden a kereskedők a vezető európai tőzsdéken, de a lendületet fékezik az aggályok, hogy esetleg más országokban is a betétek megadóztatásának eszközéhez folyamodnak - Magyarország már jelezte, nem készül erre.
A ciprusi náthától félnek
Hétfőn vihart kavart, és megállította az árfolyam-erősödést Jeroen Dijsselbloem holland pénzügyminiszternek, az euróövezeti pénzügyminisztereket tömörítő eurócsoport elnökének kijelentése, aki szerint a ciprusi megoldás más esetekben is minta lehet. Noha Dijsselbloem később korrigálta nyilatkozatát, és több vezető euróövezeti politikus is hangsúlyozta, hogy Ciprus egyedi eset, az aggodalmak nem tűntek el, amit különösen a bankpapírok szenvedhetnek meg.
Most már szabad lőni a betétesekre?
"A bankbetétek most már legitim célpontok, úgy tűnik bármi, amit eddig pozitívumnak tekintettünk, hirtelen kérdésessé és kétessé válhat" - vélte Colin Devlin, a Knight Capital igazgatója. Hétfőn erős nyitás után eséssel zártak a vezető európai tőzsdék.
Józanodnak Ázsiában
Ázsiában is a kijózanodás jelei mutatkoztak kedden. Tokióban a Ciprus-faktor hatására 0,6 százalékkal csökkent a Nikkei-225 index, az esést azonban fékezte, hogy a befektetők várakozása szerint a japán jegybank új vezetése folytatja a gazdaságösztönző monetáris politikát. A Shanghai Composite 1,34 százalékos mínuszban állt a kereskedés vége felé, a hongkongi Hang Seng pedig nem változott az előző napi záróértékéhez képest.
Hiába van meg a mentőcsomag, a befektetők attól tartanak, ragadós lesz a ciprusi példa: "legitim célponttá váltak a betétek"?
Részvényárfolyamok
| részvény | ár | min | max | változás | vétel | eladás | forgalom | deviza | dátum | idő |
|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|
| OTP | 41290 | 40560 | 41500 | +0,46% | 41280 | 41300 | 8 127 780 870 | HUF | 2026-05-18 | 16:30:13 |
| MOL | 4024 | 3942 | 4028 | +0,80% | 4024 | 4026 | 1 004 694 786 | HUF | 2026-05-18 | 16:26:59 |
| MTELEKOM | 2554 | 2500 | 2554 | +1,75% | 2550 | 2552 | 4 160 284 608 | HUF | 2026-05-18 | 16:30:16 |
| RICHTER | 12440 | 12300 | 12580 | -1,19% | 12400 | 12440 | 808 171 260 | HUF | 2026-05-18 | 16:29:54 |
| OPUS | 308 | 298 | 308 | +0,33% | 305 | 308 | 14 646 172 | HUF | 2026-05-18 | 16:27:37 |
| A fentiek 15 perccel késleltetett adatok, melyeket a Portfolio TeleTrader Kft., a Budapesti Értéktőzsde hivatalos adatszolgáltatója biztosít számunkra. | ||||||||||
LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!
Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá
havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is,
a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk!
Legyen Ön is előfizetőnk!
Friss
-
Itt a javaslat: ilyen árfolyamnál kellene bevezetni az uniós pénzt
10 perce
-
Teljesen tanácstalanok az amerikai befektetők
33 perce
-
Kormányüléssel kezdték a hetet Magyar Péterék – a kegyelmi botrány is szóba került
36 perce
-
Miniszterek egész csoportja kíséri el Lengyelországba Magyar Pétert
körülbelül 1 órája
-
Az USA felfüggesztheti az Iránnal szembeni olajszankciókat
körülbelül 1 órája
-
Megágyazott a Magyar Nemzeti Bank a fordulatnak, már júniusban bekövetkezhet?
2 órája
-
A Richter beesett, a többi vezető részvény tartja magát
2 órája
Mfor.hu Top24
- Krausz Ferenc érdekes levelet írt Magyar Péternek
- Csak le ne álljon! Óriási a nemzetgazdasági kockázata a Samsung leállásának
- Visszavonták az ukrán pénzszállítók kiutasítását
- Lázár János alapítványánál is vizsgálatokat ígért az új agrárminiszter
- Százmilliót kaszált a pékséglánc, most mégis a NAV árverésére került
- Az ukrán külügyminiszter reagált Orbán Anita bejelentésére
- Tényleg megalázta Magyar Péter Sulyok Tamást? Olvasói kommentek
Részvény / Deviza / Áru
Itt a javaslat: ilyen árfolyamnál kellene bevezetni az uniós pénzt
Privátbankár.hu | 2026. május 18. 16:33
Zsiday Viktor befektetési szakértő 360 és 380 forint közötti stabil euróárfolyamot tartana észszerűnek.
Részvény / Deviza / Áru
Teljesen tanácstalanok az amerikai befektetők
Privátbankár.hu | 2026. május 18. 16:10
Vegyesen nyitottak a tengerentúli értékpapírpiacok hétfőn.
Részvény / Deviza / Áru
Megágyazott a Magyar Nemzeti Bank a fordulatnak, már júniusban bekövetkezhet?
Imre Lőrinc | 2026. május 18. 15:07
Egyre több jelzés érkezik a magyar gazdaságpolitika irányítóitól, hogy a Tisza Párt választási győzelme óta „túl erőssé” vált a forint. A verbális intervenciót egy tényleges, 50 bázispontos kamatcsökkentés is követte május 13-án a Magyar Nemzeti Bank (MNB) részéről, az eurólikviditást nyújtó FX-swap tenderen – erről beszélt Imre Lőrinc, az Mfor és a Privátbankár újságírója a Trend FM hétfői adásában.
Részvény / Deviza / Áru
A Richter beesett, a többi vezető részvény tartja magát
Privátbankár.hu | 2026. május 18. 14:55
Minimális erősödéssel állnak a vezető magyar részvények hétfőn délután a reggeli nyitáshoz képest – kivéve a Richtert, amelynek árfolyama 2,22 százalékkal esett vissza.
Részvény / Deviza / Áru
Csak 6,7 milliárd forint forgott a tőzsdén
Privátbankár.hu | 2026. május 18. 12:37
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe a plusz 2,26 pontos nyitás után emelkedett hétfőn délelőtt.
Részvény / Deviza / Áru
Kiderült, hogy indult a budapesti tőzsde
Privátbankár.hu | 2026. május 18. 09:37
A pénteki záróértékéhez képest minimálisan erősödött.
Részvény / Deviza / Áru
Kicsit gyengült a forint, de aggódni azért nem kell
Privátbankár.hu | 2026. május 18. 07:30
Gyengült a forint a főbb devizákkal szemben hétfő reggel a péntek késő délutáni jegyzéséhez képest a nemzetközi devizakereskedelemben.
Részvény / Deviza / Áru
Elképesztő: megcsalják az aranyat – titokzatos, most még olcsó kincsre váltottak
Czwick Dávid | 2026. május 18. 05:43
Hónapokig mindenki az aranyat figyelte, mint a nemesfémpiac sztárját, de a színfalak mögött egy elfeledett nemesfémnél támadt mozgolódás. A platina világpiaci ára lokális csúcsra ugrott rövid idő alatt, a szemfüles befektetők pedig már elkezdték a tőkéjük átcsoportosítását. Mindez nem véletlen, hiszen ebben a fordulatban a többi között szerepe van annak is, hogy a befektetők rájöttek: ez a kincs most még nagy diszkonttal forog.
Részvény / Deviza / Áru
Milliárdos lyuk – leolvadt az itthoni tőzsde, hiába záporoztak a hírek
Privátbankár.hu | 2026. május 17. 08:57
A Budapesti Értéktőzsde (BÉT) részvényindexe, a BUX a múlt pénteki záráshoz képest 2,12 százalékkal csökkent a héten.
Részvény / Deviza / Áru
Nem várt fordulat a forinttól
Privátbankár.hu | 2026. május 16. 12:47
A választások eredményére többéves csúcsra szökött hazai fizetőeszköz ezen a héten jó nagyot gyengült.
Heti top
- Csütörtöktől vége a jó világnak a benzinkutakon? 2026. május 13. 11:19
- Megmarad a 13. havi nyugdíj, a családi adókedvezmények, de jön a vagyonadó 2026. május 12. 13:37
- Máris kapott egy jó hírt az alig egynapos Tisza-kormány 2026. május 13. 08:44
- Megremegett a forint, kiadta a jelzést a Magyar Nemzeti Bank? 2026. május 14. 05:46
Havi top
- Csütörtöktől vége a jó világnak a benzinkutakon? 2026. május 13. 11:19
- Megmarad a 13. havi nyugdíj, a családi adókedvezmények, de jön a vagyonadó 2026. május 12. 13:37
- Máris kapott egy jó hírt az alig egynapos Tisza-kormány 2026. május 13. 08:44
- Mi lesz veled, magyar állampapír? 2026. április 20. 05:55
Friss
Makro / Külgazdaság
Miniszterek egész csoportja kíséri el Lengyelországba Magyar Pétert
A nemzetbiztonsági tanácsadó is ott lesz.
körülbelül 1 órája
Részvény / Deviza / Áru
A Richter beesett, a többi vezető részvény tartja magát
A BUX-index minimálisan emelkedett.
2 órája
A 100 Leggazdagabb
-
Ferrari, motorgyűjtemény és Disney-szoba – Neymar megmutatta luxusotthonát2026. május 18. 13:30 -
Nagy terveket villantott Tiborcz István logisztikai cége2026. május 18. 04:55 -
Tovább terjeszkedik az Oscar-díjas színésznő étteremlánca2026. május 15. 14:55 -
-
Új király a cseh milliárdoslistán: 7940 milliárd forinttal tarol a fegyveripari örökös2026. május 14. 15:15
További hírek >
Piac&Profit cikkei
Turizmus Online cikkei
A vidék hírei
-
Augusztus végére elkészül az új, jelzőlámpás zebra a Barkóczy utcában, a buszpályaudvarnál
15:14
-
Ötödik helyen végzett Eger a Futókörök Napján
14:25
-
Június 20-án sportautó-találkozó és pályanap lesz a BSSW Visontán
12:23
-
Kidőlt fákhoz, balesetekhez vonultak a tűzoltók a hétvégén
11:20
-
Ukrajna magyarországi nagykövete látogat Egerbe: elindul az „Ukrán Könyvespolc” program a Bródy Könyvtárban
08:07
legolvasottabb
-
Csütörtöktől vége a jó világnak a benzinkutakon?
2026. május 13. 11:19
-
Megmarad a 13. havi nyugdíj, a családi adókedvezmények, de jön a vagyonadó
2026. május 12. 13:37
-
Máris kapott egy jó hírt az alig egynapos Tisza-kormány
2026. május 13. 08:44
-
Mi lesz veled, magyar állampapír?
2026. április 20. 05:55
-
Megvan az ítélet a Mol kontra Horvátország ügyben
2026. április 29. 18:28
top 24
-
Fontos adatot közölt az MNB az államadósságról
2026. május 18. 09:51
-
Az MNB elárulta az aranytartalék értékét
2026. május 18. 12:14
-
Orbán Anita fontos bejelentést tett
2026. május 18. 08:54
-
Csak a Samsungot ne! Mindent megtesz Korea a cégért
2026. május 17. 17:33
-
Egy orosz atomerőmű vethet véget Örményország európai ambícióinak?
2026. május 17. 16:48



