3p
Az európai tőzsdék szépen emelkedtek ma, az amerikai mutatók tétováznak a Fed-akták közzététele előtt. Ettől a kamatok alakulására várnak iránymutatást. Eközben nálunk ismét állampapír-kamatokat emeltek, legalábbis a lakosságnak. Rossz világ jött a bankokra.

Európában ma jó volt a tőzsdék hangulata, a főbb indexek 0,7-0,8 százalékkal emelkedtek, a dél-európai mutatók valamivel kevésbé. A német DAX két év fél havi csúcson van. Az amerikai-kínai vámvitáról jó hír jött, a Fresenius-konszern eredménye pedig a német indexet vitte fel.

Reggel Ázsiában négy és fél hónapos csúcsra emelkedtek a tőzsdék, amit szintén a vámtárgyalások előrehaladásával magyaráznak. De a mai emelkedés önmagában nem volt kiugró, a hongkongi index emelkedett legjobban, egy százalékkal.

Az USA-ban ma a Fed akták közzétételére várnak, így kissé álmos, kivárásos a hangulat. A dokumentum a kamatszint várható alakulásáról szokott iránymutatást adni. Az utóbbi időben több jelzés érkezett, hogy a kamatemelési sorozat leállhat vagy lassulhat, a befektetők ennek megerősítésében reménykednek.

Az S&P 500 index nem változik, a Dow Jones és a Nasdaq 1-2 ezrelékkel süllyed. A dollár ma is gyengül kissé, ami jót tesz az aranynak és az ezüstnek. A nemesfémek nagyot ugrottak az utóbbi napokban.

25 forint a Telekom-osztalékjavaslat

A BUX index Budapesten 0,1 százalékkal emelkedett, az OTP fél százalékos esése és a Mol egy százalékos drágulása mellett (11 620 és 3332 forintra). A Richter kissé lefelé, a Telekom felfelé mozdult el (5400 és 472 forintra).

További árfolyamok itt láthatók

A Telekom ezekben a percekben közzé gyorsjelentését. Az egyik leginkább figyelt paraméter az osztalékjavaslat, az igazgatóság részvényenként  25 forint kifizetését javasolja a közgyűlésnek.

Emelték a lakossági kamatot

Az AutoWallis közel hét százalékkal drágult, a Plotinus és a Konzum esett. A részvényeknek konkurenciát jelenthet, hogy a fél éves és egy éves lakossági állampapír-kamatokat is megemelték, erről korábban itt írtunk. A forint alig változott, 317,20 az euró ára.

A svájci UBS-re adóelkerülés címén hatalmas büntetést szabtak ki, a bankrészvény három százalékkal esik. De süllyedt a többi bankrészvény is, mint a Raiffeisen International, ami inkább az állampapír-hozamok zsugorodásának tudható be. Az ugyanis csökkenti a pénzintézetek eredményét.

Újra zuhan a Wirecard

Megint öt százalékkal esik a német Wirecard részvénye. A papír mostanában elveszítette értékének jó részét, az idén 170 euróról 94 euró környékére esett. Ennek oka az volt, hogy a Financial Times könyvelési botrányról tudósított a cég szingapúri leányvállalatánál.

Ezt a cég cáfolta, most az újságíró ellen folyik eljárás piaci manipuláció gyanúja miatt. A részvény a napokban visszamászott 1210 euró fölé, de ma megint csak 114 euró.

Részvényárfolyamok

részvény ár min max változás vétel eladás forgalom deviza dátum idő
OTP 41810 41510 42100 +0,41% 41800 41810 2 055 374 310 HUF 2026-10-16 10:54:03
MOL 5030 5020 5080 -0,40% 5030 5035 706 226 425 HUF 2026-10-16 10:54:22
MTELEKOM 2710 2656 2718 +1,88% 2706 2710 534 825 242 HUF 2026-10-16 10:54:03
RICHTER 12800 12680 12810 +0,71% 12780 12800 211 338 230 HUF 2026-10-16 10:54:03
OPUS 225 214 225 +4,17% 222 225 12 651 369 HUF 2026-10-16 10:54:28
A fentiek 15 perccel késleltetett adatok, melyeket a Portfolio TeleTrader Kft., a Budapesti Értéktőzsde hivatalos adatszolgáltatója biztosít számunkra.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Részvény / Deviza / Áru Felemás hangulat alakult ki a kereskedés első perceiben
Privátbankár.hu | 2026. október 16. 09:43
Vegyesen indult a nap mind a hazai, mint az európai tőzsdei kereskedésben. Itthon csak az OTP indult pluszban.
Részvény / Deviza / Áru Jó hír érkezett az olajról
Privátbankár.hu | 2026. október 16. 08:57
Enyhe csökkenésbe kezdett az olaj a nemezetközi kereskedésben.
Részvény / Deviza / Áru Eddig ez nem a forint napja
Privátbankár.hu | 2026. október 16. 08:03
Egyedül csak a dollárral szemben tudott erősödni a hazai deviza.
Részvény / Deviza / Áru Stabil napon van túl Amerika
Privátbankár.hu | 2026. október 16. 06:12
A vezető indexek pluszban zárták a csütörtöki kereskedést. A Dow Jones nagyobbat, míg az S&P 500 és a Nasdaq kisebbet emelkedett.
Részvény / Deviza / Áru Nem alakult jól a nap a forintnak
Privátbankár.hu | 2026. október 15. 18:33
Drágult a dollár és a svájci frank.
Részvény / Deviza / Áru Nem hagyta magát a pesti börze
Privátbankár.hu | 2026. október 15. 17:51
Mind a négy vezető részvény erősödött. 
Részvény / Deviza / Áru Kettészakadt az amerikai tőzsde
Privátbankár.hu | 2026. október 15. 16:21
Vegyesen nyitottak az amerikai értékpapírpiacok csütörtökön.
Részvény / Deviza / Áru Pluszba fordult a magyar tőzsde
Privátbankár.hu | 2026. október 15. 15:04
Az OTP és a Richter erősödésével kapaszkodik feljebb a pesti börze.
Részvény / Deviza / Áru Itt az új rend: apró elektronikai csoda köré gyűltek a világ legértékesebb vállalatai
Czwick Dávid | 2026. október 15. 10:36
Megfékezhetetlenül törnek előre a világ nagyágyúi. A legértékesebb vállalatok közül a Microsoft már visszatornázta magát a 4 ezer milliárd dolláros álomhatárt jelentő piaci kapitalizáció fölé, miközben a jelenleg legértékesebb, csak zöld óriásnak hívott vállalat, az Nvidia piaci értéke már az 5,5 ezer milliárdos, nehezen emészthető csúcsot ostromolja. Az elitklubban a techóriások uralkodnak, teljesen kiszorítva a hagyományos iparágakat. És van egy apróság, ami összeköti ezeket a nagyhalakat.
Részvény / Deviza / Áru Vérengzések az ázsai tőzsdéken, Európa sem ússza meg sértetlenül
Privátbankár.hu | 2026. október 15. 09:43
Budapest jól nyitott, de a láthatáron sűrű, sötét fellegek gyülekeznek.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG