2p

Mi lesz a privát vagyonokkal?

Vagyonadó, bizalmi vagyonkezelés, alapítványok, magántőkealapok – 2026 fordulópontot hozhat.
Ne hozzon fontos döntéseket a legfrissebb információk nélkül!
Vegyen részt a Klasszis Investment & Wealth Management Summit 2026 konferencián, és hallgassa meg a legjobb szakértőket!

Részletek és Early Bird jelentkezés >>

Elérte az Apple összértéke a dollárban 13 számjegyű értéket, ráadásul okkal. A BUX-ot főleg a Mol húzza fölfelé, az OTP és a Richter is emelkedik, gyengélkedik viszont a Telekom. A török líra a mélyben, a forint megpihent.

Három százalékos emelkedés után 207 dollárt ért el az Apple árfolyama, így a cég összértéke elért az ezermilliárd dollárt (mondhatnánk, hogy egy billió, de zavart okozna, mert az angolban a billion a mi milliárdunk, így ekkora számot nem is tudunk megfelelően megnevezni, ez is mutatja, milyen elképesztő értékről van szó).

Az Apple útja az iPhone 11 éve alatt

Ez az érték ráadásul nem egy lufi, az Apple fundamentálisan elemezve is ér ennyit, mivel ez az összeg jelenlegi nyereségének kicsit kevesebb, mint hússzorosa, és cég újra növekedést mutat, ezúttal a szolgáltatási szektorban, így elemzői várakozások szerint az előremutató érték 15 körüli.

A legnagyobb részvény szárnyalása fel is húzta a Nasdaq-ot 1,25 százalékkal 7800 pontra, itt azonban szó sincs csúcsról, mivel a Facebook múlt heti összeomlása ellensúlyozza az Apple szárnyalását.

Miközben Európa mérsékelten mozdul, a hazai börze szépen emelkedik, a BUX 0,8 százalékkal van feljebb, 36 340 ponton. A Mol megy a legjobban, két százalékkal emelkedik 2756 forintig a negyedéves jelentés hatására, a Richter fél százalékkal erősödik 5120 forintig. Az OTP is közel fél százalékot emelkedik 10 480 forintig, a Telekom viszont 1,4 százalékkal esik 390 forintig.

A forint megpihent 321-en az euróhoz képest, a török líra pedig leggyengébb értéke körül van, eurónként 5,88-on.

Részvényárfolyamok

részvény ár min max változás vétel eladás forgalom deviza dátum idő
OTP 40420 40270 40800 -0,86% 40410 40420 2 638 011 370 HUF 2026-06-08 11:22:50
MOL 3950 3946 4024 +1,07% 3950 3952 645 727 386 HUF 2026-06-08 11:20:35
MTELEKOM 2628 2602 2634 -0,23% 2628 2630 444 883 688 HUF 2026-06-08 11:22:57
RICHTER 11870 11810 12000 -0,42% 11860 11870 416 325 200 HUF 2026-06-08 11:22:21
OPUS 403 398 410 0,00% 398 404 31 935 063 HUF 2026-06-08 11:17:43
A fentiek 15 perccel késleltetett adatok, melyeket a Portfolio TeleTrader Kft., a Budapesti Értéktőzsde hivatalos adatszolgáltatója biztosít számunkra.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Részvény / Deviza / Áru Nagy a baj: 4000 dollárig zuhanhat az arany a profik szerint
Czwick Dávid | 2026. június 8. 10:36
Noha az elmúlt időszakban sokszor tündökölt a legfényesebb nemesfém, az Arany Világtanács legfrissebb figyelmeztetése szerint hidegzuhany érheti a befektetőket. A technikai elemzések alapján gyülekeznek a sötét fellegek a ragyogó termék felett. Komolyabb eladási hullám is kibontakozhat az arany kurzusánál, ez pedig kritikus árszintekig nyomhatja le az árakat a piacon. Hol lehet a vége? Mit látnak a szakértők? Íme a válaszok.
Részvény / Deviza / Áru Nagy a baj Nyugat-Európában, a BUX is lejtőre kerülhet?
Privátbankár.hu | 2026. június 8. 09:33
Jelentős veszteségek nyitáskor.
Részvény / Deviza / Áru Kilőtt az olaj ára hétfő reggel
Privátbankár.hu | 2026. június 8. 09:19
Az iráni rakétákkal együtt emelkedik az olaj ára.
Részvény / Deviza / Áru Mit művelt a forint hétfő reggel? Mutatjuk
Privátbankár.hu | 2026. június 8. 06:39
Itt vannak a legfrissebb árfolyamok.
Részvény / Deviza / Áru Fekete napja volt az Egyesült Államoknak, egyre messzebb kerül Trump álma
Privátbankár.hu | 2026. június 6. 09:45
Jelentős csökkenéssel zártak pénteken a New York-i értéktőzsde irányadó mutatói.
Részvény / Deviza / Áru Csúnyán néz ki a forint péntek estére
Privátbankár.hu | 2026. június 5. 18:14
Gyengüléssel zárta a pénteki kereskedést a forint a bankközi devizapiacon a kora reggeli árfolyamokhoz képest.
Részvény / Deviza / Áru Csendes volt a nap a magyar tőzsdén
Privátbankár.hu | 2026. június 5. 17:20
A forgalom alig érte el a 8 milliárdot.
Részvény / Deviza / Áru Hektikus tőzsdenyitás a Wall Streeten
Privátbankár.hu | 2026. június 5. 15:12
Erre mondják, hogy vegyes az összkép.
Részvény / Deviza / Áru Már a hétvégi pihenésre készül a tőzsde
Privátbankár.hu | 2026. június 5. 15:00
Szépen emelkednek a vezető papírok, csak a Magyar Telekom bizonytalan.
Részvény / Deviza / Áru A blue chipek közül már csak a Magyar Telekom topog
Privátbankár.hu | 2026. június 5. 12:40
A kezdeti egyhelyben toporgás után „megemberelte magát” a BUX és az európai indexek is.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG