2p
Tegnap újra vételi őrület lett úrrá Amerikán, ami ma Ázsiában és Európában töretlenül folytatódik. Most már a BÉT is együtt halad a trenddel, a Richter a csúcsdöntés határán, az OTP az éves csúcs közelében. Még a forint is összekapta magát, tovább menetel a török líra.

A tegnap esti kereskedésben az S&P 500 ismét nekiszaladt a 200 napos mozgóátlagnak, és ezúttal nagy robajjal át is vitte. Vettek mindent, amit értek, a kedvencek, mint a Facebook, az Amazon hasítottak, de most még az utóbbi időben kissé gyengébb Netflix is egy gyönyörű három napos ralit tudhat maga mögött.

Netlix, 3 szép fehér gyertya

Ázsiában szinte minden index 1 százalék fölött emelkedett, igen masszív, erős nap volt. A trend Európában is folytatódik, élen a DAX-al, amely 1,25 százalékkal van magasabban, 11 100 ponton, ezzel el is érte a saját 200 napos mozgóátlagát. Még a Volkswagen is kissé összeszedte magát, 104 euróig jött föl. Persze ez a botrány előtti 160-hoz képest igen szerény, de sokkal többet nem is várhatunk tőle.

A BÉT is jó formában, bár ott az emelkedés java már az előző napokban lezajlott. Mindazonáltal a Richter 5130 forinton van, ez már valaha elért legmagasabb árának környéke, egyre növekszik a kitörés esélye, amivel gyakorlatilag csoda történne a pesti börzén. A válság óta először lenne egy komolyabb papír, ami csúcsot képes dönteni.

Friss árfolyamok >>>

 

Az OTP is jól tartja magát 6000 forint fölött, közel az idei 6100 forintos tetőhöz, és a Mol is fél százalék pluszban van, 13 800 forinton.

A forint is magához tért, 310 az euróval szemben. Tulajdonképpen nem rossz a közelmúltbeli 315-tel szemben, de ilyen jó nemzetközi hangulatban már akár azt is várhatnánk tőle, hogy a 307-es szintet ostromolja. Tovább menetel a török líra: már csak 3,04-et kell belőle adni egy euróért.

Részvényárfolyamok

részvény ár min max változás vétel eladás forgalom deviza dátum idő
OTP 42350 42320 43400 -0,73% 42330 42350 10 064 083 130 HUF 2026-11-05 15:54:17
MOL 4994 4954 5090 -2,08% 4990 4998 3 932 378 764 HUF 2026-11-05 15:53:57
MTELEKOM 2870 2870 2938 -1,71% 2870 2872 881 267 974 HUF 2026-11-05 15:53:40
RICHTER 12920 12850 13000 +0,16% 12910 12920 634 411 230 HUF 2026-11-05 15:52:15
OPUS 206 196 214 -3,95% 206 207 39 112 667 HUF 2026-11-05 15:53:33
A fentiek 15 perccel késleltetett adatok, melyeket a Portfolio TeleTrader Kft., a Budapesti Értéktőzsde hivatalos adatszolgáltatója biztosít számunkra.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Részvény / Deviza / Áru Drágult az olaj és az arany, így ébredt Amerika
Privátbankár.hu | 2026. november 5. 16:18
Vegyesen nyitottak az amerikai értékpapírpiacok csütörtökön.
Részvény / Deviza / Áru Fájdalmas napja van a Molnak
Privátbankár.hu | 2026. november 5. 14:45
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe a plusz 0,15 pontos nyitás után csökkent csütörtökön kora délutánig.
Részvény / Deviza / Áru Egyelőre nincs túl jó nap a pesti tőzsdén, de még lehet fordulat
Privátbankár.hu | 2026. november 5. 12:05
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe a plusz 0,15 pontos nyitás után csökkent csütörtökön délelőtt.
Részvény / Deviza / Áru Hogyan működhetnének a kriptovaluták a magyar gazdaság motorjaként?
Eidenpenz József | 2026. november 5. 10:53
Élénkül az érdeklődés a magyarországi kriptovaluta-vállalkozói engedélyek iránt, de a korábbi jobbizonytalanság következményei még érződnek. Az MNB párbeszédet kínál, de a biztonsági követelményekből nem engedne. A vállalkozók szerint a nemzetközi központtá váláshoz kiszámítható jogalkalmazás, célzott vállalkozásfejlesztés és ágazati szabályok is kellenek.
Részvény / Deviza / Áru Az amerikai választások után megérkeztek a vásárlók a pesti tőzsdére is
Privátbankár.hu | 2026. november 5. 09:19
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 0,15 pontos emelkedéssel, 147 607,60 ponton nyitott csütörtökön.
Részvény / Deviza / Áru Mennyiért adnak most egy eurót?
Privátbankár.hu | 2026. november 5. 07:33
Vegyesen alakult, kevéssé változott a forint árfolyama a főbb devizák előző esti jegyzéséhez képest csütörtök reggelre a nemzetközi devizakereskedelemben.
Részvény / Deviza / Áru A demokraták győzelme után szárnyalt a New York-i tőzsde is
Privátbankár.hu | 2026. november 5. 06:26
Jelentős emelkedéssel zártak szerdán, a demokraták félidős választásokon aratott keddi győzelme utáni napon a New York-i értéktőzsde irányadó mutatói. 
Részvény / Deviza / Áru A republikánusokkal együtt a dollár is padlót fogott
Privátbankár.hu | 2026. november 4. 18:36
Így alakultak az árfolyamok szerda estére.
Részvény / Deviza / Áru Így hatott Trump buktája a magyar tőzsdére
Privátbankár.hu | 2026. november 4. 18:13
Bezárt a BÉT, íme, az eredmény!
Részvény / Deviza / Áru Az amerikai tőzsde jobb erőben van, mint a Republikánus Párt
Privátbankár.hu | 2026. november 4. 17:29
Így indított a tengerentúli börze a félidős választásokat követően.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG