2p
Ötödik napja döntenek abszolút csúcsokat az amerikai tőzsdeindexek, miközben már előtte is a tetőn voltak hosszú ideje. Az Apple érdekes viselkedésére is meglett a magyarázat, a dollár viszont visszaesett. A hazai börze ma esik az OTP vezetésével, a forint és az olajár stabil, az arany emelkedik.

Úgy tűnik, túlzott volt már a dollár erősödése tegnap, amikor egy euróért már csak 1,052 dollárt adtak, megfordult az irány, és most már 1,063 ez az érték.

Euró/dollár   Friss árfolyamok >>>

A tegnapi erősödésben még szerepet játszhatott az, hogy Janet Yellen, a Fed elnök viszonylag gyors kamatemelési ciklusra utalt, viszont a folyamatnak határt szabhat, hogy Donald Trump elnök gyengébb dollárt szeretne, ami gazdaság-, és kereskedelempolitikáját is befolyásolhatja.

A forint ugyanakkor napok óta szinte mozdulatlan: az eurónkénti 308-308,5 közti szűk sávban van.

Az amerikai tőzsdék tegnap tovább emelkedtek, ötödik napja zajlik a begyorsult folyamat. Az S&P 500 immár 2350 pontig jutott, a Nasdaq 5820 pontig, mindkét index igen nagy túlvettség mellett.

S&P 500

Napok óta vizsgáljuk az Apple papírját, ami elképesztően túlvett állapotban van, és most kaptunk hozzá egy kis magyarázatot. Azon túlmenően, hogy a cég jó negyedévet produkált, kiderült, hogy Warren Buffett alaposan bevásárolt tavaly év végén a papírból, és nem zárhatjuk ki, hogy a vásárlásokat idén is folytatta, de erről csak a következő negyedévben lesznek nyilvános adatok. Íme, a 90 feletti RSI:

Apple

Európa ma már nem követi a piacok piacát, kisebb esés mutatkozik, és a BUX is gyengül 0,7 százalékot, 33 745 pontig. Az OTP 1,1 százalékkal van lejjebb 9170 forinton, a Richter 6630, a Mol 20 600 forint.

Az olajár szinte a forinthoz hasonló stabilitást mutat: a WTI 53, a Brent 56 dollár. Az arany viszont szépet emelkedett, 1240 dollárig.

Részvényárfolyamok

részvény ár min max változás vétel eladás forgalom deviza dátum idő
OTP 42930 42890 43400 +0,63% 42930 42940 8 556 589 240 HUF 2026-11-05 15:20:55
MOL 4992 4954 5090 -2,12% 4988 4992 3 301 822 218 HUF 2026-11-05 15:21:41
MTELEKOM 2876 2872 2938 -1,51% 2872 2876 826 432 150 HUF 2026-11-05 15:21:01
RICHTER 12970 12850 13000 +0,54% 12960 12970 563 405 280 HUF 2026-11-05 15:20:09
OPUS 206 196 214 -3,95% 207 208 29 719 906 HUF 2026-11-05 15:20:35
A fentiek 15 perccel késleltetett adatok, melyeket a Portfolio TeleTrader Kft., a Budapesti Értéktőzsde hivatalos adatszolgáltatója biztosít számunkra.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Részvény / Deviza / Áru Fájdalmas napja van a Molnak
Privátbankár.hu | 2026. november 5. 14:45
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe a plusz 0,15 pontos nyitás után csökkent csütörtökön kora délutánig.
Részvény / Deviza / Áru Egyelőre nincs túl jó nap a pesti tőzsdén, de még lehet fordulat
Privátbankár.hu | 2026. november 5. 12:05
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe a plusz 0,15 pontos nyitás után csökkent csütörtökön délelőtt.
Részvény / Deviza / Áru Hogyan működhetnének a kriptovaluták a magyar gazdaság motorjaként?
Eidenpenz József | 2026. november 5. 10:53
Élénkül az érdeklődés a magyarországi kriptovaluta-vállalkozói engedélyek iránt, de a korábbi jobbizonytalanság következményei még érződnek. Az MNB párbeszédet kínál, de a biztonsági követelményekből nem engedne. A vállalkozók szerint a nemzetközi központtá váláshoz kiszámítható jogalkalmazás, célzott vállalkozásfejlesztés és ágazati szabályok is kellenek.
Részvény / Deviza / Áru Az amerikai választások után megérkeztek a vásárlók a pesti tőzsdére is
Privátbankár.hu | 2026. november 5. 09:19
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 0,15 pontos emelkedéssel, 147 607,60 ponton nyitott csütörtökön.
Részvény / Deviza / Áru Mennyiért adnak most egy eurót?
Privátbankár.hu | 2026. november 5. 07:33
Vegyesen alakult, kevéssé változott a forint árfolyama a főbb devizák előző esti jegyzéséhez képest csütörtök reggelre a nemzetközi devizakereskedelemben.
Részvény / Deviza / Áru A demokraták győzelme után szárnyalt a New York-i tőzsde is
Privátbankár.hu | 2026. november 5. 06:26
Jelentős emelkedéssel zártak szerdán, a demokraták félidős választásokon aratott keddi győzelme utáni napon a New York-i értéktőzsde irányadó mutatói. 
Részvény / Deviza / Áru A republikánusokkal együtt a dollár is padlót fogott
Privátbankár.hu | 2026. november 4. 18:36
Így alakultak az árfolyamok szerda estére.
Részvény / Deviza / Áru Így hatott Trump buktája a magyar tőzsdére
Privátbankár.hu | 2026. november 4. 18:13
Bezárt a BÉT, íme, az eredmény!
Részvény / Deviza / Áru Az amerikai tőzsde jobb erőben van, mint a Republikánus Párt
Privátbankár.hu | 2026. november 4. 17:29
Így indított a tengerentúli börze a félidős választásokat követően.
Részvény / Deviza / Áru Bemondták az elemzők: Trump zakója után a politikánál is nagyobb erőké lehet a főszerep a piacon
Czwick Dávid | 2026. november 4. 15:21
Félidős? Választás? Amerikában? Trump második ciklusának derekán nem csak az Egyesült Államok választópolgárainak kedélyeit borzolják a választási eredmények. A politika fejleményei nagy hullámokkal elérték a pénzpiacokat is, de a közjogi aktus pénzpiaci hatása rövidebb lehet, mint sokan gondolják. Lecsengését követően pedig a kereskedők, befektetők jobban teszik, ha a politikánál is nagyobb, megfoghatatlan erőkre koncentrálnak, ha profitra akarnak szert tenni. És ezúttal egy kedvező historikus adattal is számolhatnak a piaci szereplők. Íme, a részletek!
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG