5p
Kedden mutatták be a Facebook által kibocsátott új kriptopénzt, a Librát. Ez, ellentétben a Bitocoinnal inkább egy átutalásokat segítő eszköz lesz, amellyel Zuckerbergék az emberek milliárdjainak akarnak korszerű pénzügyi szolgáltatásokat biztosítani. A befektetők már megelőlegezték a bizalmat.

A maga nemében nem bombameglepetés a Facebook mai bejelentése, hiszen tudni lehetett, hogy az általuk fejlesztett kritpoeszközt mutatják be. A Libra névre keresztelt rendszer révén a Facebook felhasználói egymásnak utalhatnak, de ennél szélesebb körnek szánják. A vállalat szándékai szerint ugyanis az interneten és a Facebook különböző platformjain keresztül történő fizetésre lehet majd használni.

A keddi eseményen Mark Zuckerberg, a Facebook első embere azt is elmondta, hogy a Libra blockchain technológiát használ, mint a többi kriptoeszköz, így például a Bitcoin. A felhasználóknak viszont még egy ideig várni kell, mert csak 2020 első félévétől lehet majd használni.

A fent említett Bitcointól egy dologban biztosan el fog térni, az árfolyamát ugyanis fixálni fogják és meghatározott dollárt ér majd egy Libra. Ennek vélhetőleg nagyon sok spekuláns nem fog örülni, előzetesen ugyanis a piaci szereplők egy része komolyan reménykedett abban, hogy a Librával kereskedve "csinálják meg a szerencséjüket. Ők a Facebook biztosította hátteret kihasználva szeretettek volna ebbe fektetni a későbbi árfolyam emelkedés reményében. Ennek egyébként a rögzített árfolyam mellett az is ellentmond, hogy nem a "Facebook pénze" lesz, hanem egy non-profit szervezet, a Libra Association kezeli majd. Ebben egyébként pénzügyi szolgáltatók, mint a Visa, a Mastercard, a PayPal és a Stripe éppen úgy érdelt lesz, mint a Spofity, az Uber, a Lyft vagy éppen a Vodafone. Az is kiderült, hogy a Libra nyílt forráskódú rendszer lesz, így elvileg bárki beépítheti majd az oldalába vagy az applikációjába.

Mark Zuckerberg azonban nem az a cégvezető, aki csupán jószándékból komoly erőforrásokat fordít egy olyan eszközbe, amelytől semmi hasznot nem remélhet. Lesz ugyanis egy Calibra nevű alrendszer, amely digitális pénztárca applikációt indít majd, illetve ez támogatja majd a fejlesztőket, hogy online alkalmazásaikban a Libra fizetési rendszerét építsék be. Minden bizonnyal a korábbi adatkezelési botrány  miatt Zuckerberg azt is hangoztatta, hogy a Facebook senkinek a pénzügyeit nem fogja látni, így nem kell attól tartani, hogy a digitális pénztárcák "vastagsága" és a Librán keresztül lebonyolított műveleteket felhasználva célzott Facebook hirdetéséket kapnak majd.

Akinek van okostelefonja, az bankolhat majd

A vállalat természetesen igyekszik a rendszer jó oldalát kidomborítani, és azt hangoztatták, hogy világszerte emberek milliárdjai számára fognak korszerű pénzügyi szolgáltatásokat biztosítani. Jelenleg ugyanis sokan főként a fejlődő országokban ez sokak számára legfeljebb vágyálom, hiszen nincs sem infrastruktúra, sem megfelelő  pénzügyi rendszer hozzá. A Libra révén viszont az emberek a jövőben a mobiljuk révén a jövőben egyszerűen tudják majd intézni a pénzügyeiket. Zuckerberg egyenesen azt mondta, hogy hasonlóan egyszerű lesz pénzt küldeni, mint fotókat megosztani.

Láthatjuk, hogy az internet minden területen, ami digitalizálható megváltoztatta a játékszabályokat,  ez alól viszont a pénz kimaradt, mondta David Marcus, a Facebook Calibra divíziójának vezetője. "Most, bárki, akinek olcsó okostelefonja van, hozzáférhet azon keresztül szinte bármilyen információhoz. Miért ne működhetne ugyanígy a pénz esetén?" - tette fel a kérdést a szakember, aki a Libra fejlesztése előtt a Facebook Messenger diviziójának élén állt, de korábban a PayPal elnöki posztját is betöltötte.

Nagyot ugrott az árfolyam

A számok egyébként azt mutatják, hogy óriási lehetőségek vannak ezen a piacon, hiszen világszerte 1,7 milliárd ember van, aki nem használ bankkártyát, és nem jut hozzá megfelelő szintű a pénzügyi szolgáltatásokhoz, viszont az internetre tud kapcsolódni. A piac egyébként előzetesen nagy reményeket táplált a Facebook fémjelezte fizetési eszközbe. Azt remélnék ugyanis a Librától, hogy a vállalat egy óriási piacra belépve a pénzügyi szolgáltatásokból is nagyon komoly bevételeket ér majd el. Ez a növekedési lehetőségek mellett ugyanis a diverzifikáció szempontjából is kulcskérdés lenne, hiszen a Facebook jelenleg a hirdetési bevételektől függ a vállalat eredménye.

A befektetők egyébként megelőlegezték a bizalmat, hiszen hétfőn nagyot ugrott a Facebook részvényeinek árfolyama, több mint 4 százalékos plusszal zártak. Az emelkedés kedden folytatódott, és a nyitást követően 2 százalékkal ment fel a papír, igaz ebben már szerepet játszott az, hogy ismét felcsillant a remény a kínai-amerikai ellentét rendezésére és az EKB várható gazdaságösztönző csomagja a befektetők szerint a Fed-et is hasonlóra sarkalhatja.

Részvényárfolyamok

részvény ár min max változás vétel eladás forgalom deviza dátum idő
OTP 41660 40560 41690 +3,37% 41650 41660 14 718 516 960 HUF 2026-10-12 13:17:35
MOL 4966 4810 5055 -1,76% 4966 4978 2 445 677 018 HUF 2026-10-12 13:17:19
MTELEKOM 2546 2530 2562 -0,62% 2540 2546 209 376 054 HUF 2026-10-12 13:10:42
RICHTER 12370 12300 12440 +0,16% 12350 12370 152 843 560 HUF 2026-10-12 13:09:08
OPUS 248 247 254 -1,39% 247 248 5 925 856 HUF 2026-10-12 12:58:38
A fentiek 15 perccel késleltetett adatok, melyeket a Portfolio TeleTrader Kft., a Budapesti Értéktőzsde hivatalos adatszolgáltatója biztosít számunkra.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Részvény / Deviza / Áru A hazai értéktőzsde tovább erősödött – elég erős a forgalom
Privátbankár.hu | 2026. október 12. 11:45
Még tartja magát a magyar tőzsde.
Részvény / Deviza / Áru Hét eleji mosolyra fakadtak a tőzsdék
Privátbankár.hu | 2026. október 12. 09:31
Emelkedéssel nyitottak a vezető európai tőzsdék, de a BUX is.
Részvény / Deviza / Áru AI startupot vásárol az Amazon
Privátbankár.hu | 2026. október 12. 08:34
Az Amazon nagyjából 7 milliárd dolláros tranzakcióról tárgyal a Decart AI-startup felvásárlásáról.
Részvény / Deviza / Áru A forint jól bírja a húszi rakétákat
Privátbankár.hu | 2026. október 12. 06:39
A húszik rakétatámadásai és a szaúdiak légicsapásai sem tudják a forintot gyengülő pályára lökni.
Részvény / Deviza / Áru Végre száguld az OTP a nagy zuhanás után
Eidenpenz József | 2026. október 12. 05:43
Miért esett mintegy három hét alatt húsz százalékot az OTP, majd miért ugrott órák alatt öt százalékkal? Hogyan áll az orosz üzletág helyzete, és miért merült fel a kiszállás gondolata? Mi köze Franciaországnak és a Hormuzi-szorosnak az OTP árfolyamához?
Részvény / Deviza / Áru Mosolygósan zárták a napot a New York-i tőzsdén
Privátbankár.hu | 2026. október 10. 09:05
Emelkedéssel zártak a New York-i értéktőzsde irányadó mutatói pénteken.
Részvény / Deviza / Áru Péntek estére visszavett az arcából a forint
Privátbankár.hu | 2026. október 9. 18:49
Péntek estére veszített értékéből a forint az euróval, a dollárral és a svájci frankkal szemben is. Közben Magyarország jelentősen megemelte idei állampapír-kibocsátási tervét, ám az Akcenta CZ elemzése szerint ez önmagában nem jelent gyengülési nyomást a hazai fizetőeszközre. A forint következő időszakát elsősorban a 2027-es költségvetés hitelessége határozhatja meg.
Részvény / Deviza / Áru Nagyot ment a magyar tőzsde, több mint 6 százalékot ugrott az OTP
Privátbankár.hu | 2026. október 9. 17:47
Jelentős emelkedéssel zárta a hetet a Budapesti Értéktőzsde: a BUX 3,28 százalékkal erősödött pénteken. A lendületet elsősorban az OTP adta, amelynek árfolyama 6,42 százalékkal emelkedett, miután a bank újabb, 50 milliárd forintos sajátrészvény-vásárlási programra kapott engedélyt.
Részvény / Deviza / Áru Magukhoz tértek az amerikai technológiai részvények
Privátbankár.hu | 2026. október 9. 15:53
Pluszban kezdték a pénteki kereskedést a vezető amerikai részvényindexek. A Dow Jones, az S&P 500 és a Nasdaq egyaránt emelkedett a nyitást követően, miután a technológiai részvények visszapattantak az előző napi eladási hullám után.
Részvény / Deviza / Áru Nagyot ment az OTP a tőzsdén, több mint 2500 forinttal drágult a részvény
Privátbankár.hu | 2026. október 9. 14:44
Látványos ralit produkált pénteken az OTP a Budapesti Értéktőzsdén: a bankpapír árfolyama 6,76 százalékkal emelkedett délután fél háromig. A BUX indexet is jelentősen felhúzta a bankrészvény erősödése, miközben a Mol veszített értékéből.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG