2p
A vállalat sem gondolta, hogy ekkorát szakíthatnak az új játékkal.
Ivata Szatoru, a Nintendo elnöke. Forrás: Wikipedia Commons

A Pokemon Go július ötödikei megjelenése óta sosem látott rakétázásba kezdtek a japán játékfejlesztő papírjai, csak a mai napon újabb 14 százalékkal erősödött a részvény. A kiterjesztett valóságon alapuló játéknak köszönhetően, ami immár 35 országban érhető el a rajongók számára, a részvények ára és a Nintendo piaci kapitalizációja is a duplájára, 4,5 trillió jenre (nagyjából 42,5 milliárd dollárra) emelkedett, írja a Reuters.

Így mozgott a Nintendo árfolyama a tokiói tőzsdén a játék megjelenését követően. Forrás: Japan Exchange Group

A játék sikere a befektetők mellett a rajongóknak és a technika szerelmeseinek is reményt ad – előbbiek arra számítanak, hogy a Pokemon Go sikerén felbuzdulva más, a Nintendóhoz köthető népszerű játékok, így a Legend of Zelda és a Super Mario is betörhetnek az AR (augmented reality, kiterjesztett valóság) piacra. Utóbbiaknak viszont jó hír, hogy a cég sikerén felbuzdulva hamarosan ellephetik a piacot a különböz virtuális valóság eszközök, amiket eddig – általában kényelmi szempontból – elkerültek a fogyasztók, erről itt írtunk korábban. >>>

Részvényárfolyamok

részvény ár min max változás vétel eladás forgalom deviza dátum idő
OTP 28550 28410 28640 +0,14% 28520 28550 3 421 084 460 HUF 2025-07-30 16:46:22
MOL 3030 3016 3050 -0,39% 3024 3032 699 831 758 HUF 2025-07-30 16:43:53
MTELEKOM 1754 1746 1760 +0,23% 1750 1754 278 712 944 HUF 2025-07-30 16:43:09
RICHTER 10360 10320 10440 -0,29% 10350 10370 688 133 020 HUF 2025-07-30 16:48:13
OPUS 579 577 588 -0,86% 580 581 78 243 187 HUF 2025-07-30 16:37:20
A fentiek 15 perccel késleltetett adatok, melyeket a Portfolio TeleTrader Kft., a Budapesti Értéktőzsde hivatalos adatszolgáltatója biztosít számunkra.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Részvény / Deviza / Áru Magára talált a BUX, jó hírt hozott a délután
Privátbankár.hu | 2025. július 30. 14:44
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe a mínusz 0,27 pontos nyitás után emelkedett szerdán kora délutánig.
Részvény / Deviza / Áru Mit kezdenek a befektetők a harmatgyenge GDP-növekedésünkkel?
Privátbankár.hu | 2025. július 30. 09:09
Kedden már nem jött össze az újabb rekord a budapesti tőzsdén – szerdán vajon sikerül?
Részvény / Deviza / Áru Újra a rémálomhatáron táncol a forint
Privátbankár.hu | 2025. július 30. 08:08
Hajszálra a 400-tól az euró jegyzése.
Részvény / Deviza / Áru A keddi csalódások után nagy tűzijáték jöhet Amerikában
Privátbankár.hu | 2025. július 30. 06:19
Mínuszban zártak az amerikai tőzsdeindexek, nem sültek el jól a gyorsjelentések – a következő két nap extra izgalmakat hozhat.
Részvény / Deviza / Áru Fontos határ közelében aludt be a forint
Privátbankár.hu | 2025. július 29. 18:35
A magyar deviza bizony gyengébb lett a bankközi kereskedésben kedden.
Részvény / Deviza / Áru Nagyot esett a Mol kedden
Privátbankár.hu | 2025. július 29. 17:57
A Budapesti Értéktőzsde (BÉT) részvényindexe, a BUX 238,51 pontos, 0,24 százalékos csökkenéssel 101 068,22 ponton zárt kedden.
Részvény / Deviza / Áru A technológiai részvények muzsikáltak New York ébredéséhez
Privátbankár.hu | 2025. július 29. 16:08
Vegyesen nyitottak az amerikai értékpapírpiacok kedden.
Részvény / Deviza / Áru Boldog Telekom, szomorú Mol
Privátbankár.hu | 2025. július 29. 14:45
A Budapesti Értéktőzsde (BÉT) részvényindexe a plusz 1,30 pontos nyitás után emelkedett kedden kora délutánig.
Részvény / Deviza / Áru Nagy Márton megszólalt: beleremegett a forint
Herman Bernadett | 2025. július 29. 10:42
Nem győzte meg a befektetőket a miniszter. 
Részvény / Deviza / Áru A vámháborús egyezkedést figyelik Európában
Privátbankár.hu | 2025. július 29. 09:53
Indexemelkedéssel indult a kereskedés kedden a főbb európai értékpapírpiacokon.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG