Negyedéves jelentésében bevételi adatainak javulásáról számolt be a nagy-britanniai BP olajipari cég, de kiemelte, hogy további nemzetközi szankciók kedvezőtlenül érinthetik oroszországi befektetéseit.
A BP tavaly lett az oroszországi Rosneft (Rosznyefty) olajvállalat 20 százalékos résztulajdonosa, miután készpénzért és részvényekért eladta neki a TNK-BP vállalatot. A BP hangsúlyozta, hogy a szankciók miatt eddig nem volt baj a Rosneftnél, de további fellépéstől a kétoldalú kapcsolatok romlását várná.
A BP nettó nyeresége 2014 második negyedévében 3,37 milliárd dollár volt, egy évvel korábban csak 2,04 milliárd dollár. A bevétel 95,7 milliárd dollárról 95,83 milliárd dollárra nőtt, a második negyedév után részvényenként 9,75 cent osztalékot fizet a BP.
A vállalat kitermelése 6 százalékkal csökkent 2014. április-júniusában, összesen napi 2,11 millió hordó kőolaj volt. A BP figyelmeztetett arra, hogy az idei harmadik negyedévben tovább csökken a kitermelés volumene.
Mi vár a magyar befektetőkre ősszel?
Mit jelentenek az adózási és szabályozási változások a befektetők számára?
Merre tart az állampapírpiac?
Hogyan érdemes gondolkodni a hosszú távú megtakarításokról és az ingatlanbefektetésekről?
Klasszis Befektetői Klub
2026. szeptember 24., Budapest
Részvényárfolyamok
| részvény | ár | min | max | változás | vétel | eladás | forgalom | deviza | dátum | idő |
|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|
| OTP | 46340 | 46210 | 46680 | +0,11% | 0 | 0 | 7 319 423 530 | HUF | 2026-08-13 | 17:05:01 |
| MOL | 4868 | 4844 | 4906 | -0,25% | 0 | 0 | 3 823 679 752 | HUF | 2026-08-13 | 17:06:33 |
| MTELEKOM | 2630 | 2620 | 2654 | +0,15% | 0 | 0 | 812 502 694 | HUF | 2026-08-13 | 17:09:51 |
| RICHTER | 12800 | 12800 | 13000 | -1,77% | 0 | 0 | 3 391 601 930 | HUF | 2026-08-13 | 17:12:02 |
| OPUS | 359 | 353 | 359 | +1,41% | 0 | 0 | 44 728 069 | HUF | 2026-08-13 | 17:05:21 |
| A fentiek 15 perccel késleltetett adatok, melyeket a Portfolio TeleTrader Kft., a Budapesti Értéktőzsde hivatalos adatszolgáltatója biztosít számunkra. | ||||||||||
LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!
Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá
havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is,
a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk!
Legyen Ön is előfizetőnk!
-
Halálos július: vészjósló számokat közölt az ENSZ az ukrajnai háborúról
5 órája
-
Mi történt a forinttal? Ennyiért adják az eurót
6 órája
-
Ezzel a két céggel nem lehetett versenyezni csütörtökön
6 órája
-
Nagy bajban van Putyin, ezért kellenek az észak-koreai katonák? Videó!
7 órája
-
Magyar Péter: „Nem abból a kőbányából érkezik a paksi beruházásra a több tonna kő, amire sokan gondolnak”
7 órája
-
Mi vár az autósokra a benzinkutakon? Itt az előrejelzés
8 órája
-
Esett az olaj ára, jó hangulatban ébredt Amerika
8 órája
- Már Szegeden is 210 ezer havonta egy albérlet
- Megtámadták a Fradi szurkolóit, Orbán Anita is reagált
- Nem a néző tartja el az NB I-et: milliárdos központi pénzek mellett apró tétel a jegybevétel
- Ismét a Paris Saint-Germain nyerte az Európai Szuperkupát
- Megvan az Alkotmánybíróság új elnökhelyettese
- Dörzsölhette a tenyerét a TV2: bejött a Tények hamvaiból épített híradó
- Felforrósodott a hangulat a forint körül – mennyiért adják az eurót?
- Ennyire kell mélyre fúrni, hogy ivóvizes kút legyen a kertben 2026. augusztus 7. 19:07
- Új állása lesz Orbán Viktornak? 2026. augusztus 10. 13:14
- Már a budapesti rendőrség vizsgálja Szijjártó Péter ügyét, akár három év börtönt is kaphat 2026. augusztus 7. 14:02
- Magyar Péter: „Nem abból a kőbányából érkezik a paksi beruházásra a több tonna kő, amire sokan gondolnak” 2026. augusztus 13. 17:30
- Elárulta Forsthoffer Ágnes, ki ül be az ő székébe 2026. július 19. 09:11
- A nap képe: száraz lábbal lefotózható a Parlament a Duna közepéről 2026. július 18. 11:38
- Dörzsölheti a tenyerét, aki a Lidl, a Penny és az Aldi üzleteiben vásárol 2026. augusztus 3. 05:51
- Sokkal olcsóbb lesz végre a tankolás 2026. augusztus 5. 12:10
Halálos július: vészjósló számokat közölt az ENSZ az ukrajnai háborúról
Az előző évhez képest sokkal több a halott.
Esett az olaj ára, jó hangulatban ébredt Amerika
Pluszban nyitottak az amerikai értékpapírpiacok csütörtökön.
-
Új üzlettel terjeszkedik Budapesten a lengyel cipőkirály cégcsoportja2026. augusztus 13. 12:58 -
Nyolcezer pontos rekordot vár az amerikai tőzsdétől a JPMorgan2026. augusztus 13. 12:56 -
Amerikai befektető veszi meg az easyJetet 5,7 milliárd fontért2026. augusztus 12. 09:58 -
Rekordáron adta el hawaii birtokát a Starbucks egykori vezetője2026. augusztus 12. 09:57 -
TikTok-videókkal alakítaná át a Disney+ szolgáltatást a Disney2026. augusztus 6. 09:30
További hírek >
-
260 ezernél megállt a budapesti albérletár
16:54
-
Újabb szálon vizsgálhatják az MNB-alapítványok ügyét
16:05
-
Két gazdaságban is felbukkant a veszélyes sertésbetegség
15:16
-
Profitban erős negyedévet zárt a Waberer’s
14:41
-
Paksnál megemelhetik a Duna vízszintjét, de újabb problémát is okozhat a beavatkozás
13:33
-
Kigyulladt egy török turistahajó
17:34
-
Törökországi első félév: kevesebb turista, azonos turisztikai bevétel
17:26
-
Már nemcsak Somogyban, hanem Baranyában is találtak afrikai sertéspestissel fertőzött állatokat
15:59
-
PPWR-itiner: Mit jelent? És mennyiben jelent változást a vendéglátás és a szállodai csomagolás területén?
14:24
-
Mohácsi csata: feltáratlan titkok, továbbra is nyitott kérdések
12:52
-
Ősztől átalakul az egri óvodai étkeztetés – a lakosság előtt is megnyílhatnak az EBÓI konyhái
15:35
-
Durván apad a Tisza-tó, Poroszlón pedig fürdőzési tilalmat rendeltek el a kék alga miatt
10:31
-
Fideszes belső dokumentumok érkeztek szerkesztőségünkhöz – Pajtók Gábor kampányának részletei is kiszivárogtak
09:08
-
Három veszélyessé vált fát kell kivágni Egerben – műszeres vizsgálatok alapján döntenek
07:27
-
Napos, de szeles csütörtök
06:58
-
Elárulta Forsthoffer Ágnes, ki ül be az ő székébe
2026. július 19. 09:11
-
A nap képe: száraz lábbal lefotózható a Parlament a Duna közepéről
2026. július 18. 11:38
-
Dörzsölheti a tenyerét, aki a Lidl, a Penny és az Aldi üzleteiben vásárol
2026. augusztus 3. 05:51
-
Sokkal olcsóbb lesz végre a tankolás
2026. augusztus 5. 12:10
-
Ennyire kell mélyre fúrni, hogy ivóvizes kút legyen a kertben
2026. augusztus 7. 19:07
-
Magyar Péter: „Nem abból a kőbányából érkezik a paksi beruházásra a több tonna kő, amire sokan gondolnak”
2026. augusztus 13. 17:30
-
Mi történt a forinttal? Ennyiért adják az eurót
2026. augusztus 13. 19:07
-
Nem tétlenkedett Krausz Ferenc: új vállalkozást alapított
2026. augusztus 13. 10:42
-
Megtört az átok? Jön fel az arany, a britek és a svájciak már tele is lapátolták a spájzt
2026. augusztus 13. 11:03
-
Mi vár az autósokra a benzinkutakon? Itt az előrejelzés
2026. augusztus 13. 16:46



