2p
Miután Nagy-Britanniában áll a bál, teljes a bizonytalanság, és még a fizetési mérlegben is egy méretes, 6,9 százalékos lyuk tátong, a font sterling tovább esik. Sajnos a forint sem heveri ki a Brexit parát. Az európai tőzsdék újra ereszkednek, az FHB is gyengül. Az arany továbbra is a brit felfordulás nagy nyertese.

A font gyengélkedése a népszavazás óta töretlen. Egy font a szavazás előtti reménykedésben még 1,3 eurót ért, de most már csak 1,18-at. Ez még azért nem történelmi mélypont: 2008-ban rövid időre 1,10 alá is benézett a kurzus, igaz, rövid időre.

Angol font/euró

A forint sem tér magához, igaz, legalább nem esik tovább, megrekedt 317 körül az euróhoz képest. Tény, hogy a lengyel zloty sem remekel, úgy tűnik, egyelőre óvatos üzemmódba kapcsoltak a befektetők a kisebb valuták tekintetében is.

Az európai tőzsdék már tegnap gyengültek, igaz ezt négy napos rali előzte meg. Tegnap Amerika zárva volt, így nem volt, ami megmozgassa a piacokat. Ma folytatódik a gyengülés, a DAX 1 százalékos esés után 9600 pontot ér, és a legtöbb európai index is hasonló mértékben van lejjebb.

A hazai börze meg sem mozdul, egyedül az FHB-t lehet említeni, amelyik újabb másfél százalékot esik, így a papír 522 forinton áll. Úgy tűnik, a múlt heti felpattanás csak egy korrekció volt az esésben, a jelenlegi árfolyam alakulás nem utal arra, hogy a bank életén pozitív fordulat következett volna be a pár hete kipattant botrányok után.

Az olaj kismértékben gyengült, a WTI 48, a Brent 49 dollár. Az árcentrum azonban továbbra is 50 dollár környéke, a korábbi szélsőséges mozgások után itt egyensúly alakult ki. Az arany továbbra is jó erőben, mégha egy kicsit korrigált is, ha jobban megnézzük a grafikon, lényegében az angol font tükörképe, vagyis tulajdonképpen egy méretes Brexit-ralit láthatunk benne.

Arany

Részvényárfolyamok

részvény ár min max változás vétel eladás forgalom deviza dátum idő
OTP 41240 40250 41390 +0,10% 0 0 26 695 999 950 HUF 2026-11-06 17:07:37
MOL 4816 4812 4980 -3,33% 0 0 4 895 307 706 HUF 2026-11-06 17:05:29
MTELEKOM 2902 2822 2940 +1,11% 0 0 3 155 050 676 HUF 2026-11-06 17:05:13
RICHTER 12870 12820 12980 -0,77% 0 0 3 832 400 580 HUF 2026-11-06 17:05:07
OPUS 208 200 212 +3,99% 0 0 62 047 090 HUF 2026-11-06 17:05:25
A fentiek 15 perccel késleltetett adatok, melyeket a Portfolio TeleTrader Kft., a Budapesti Értéktőzsde hivatalos adatszolgáltatója biztosít számunkra.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Részvény / Deviza / Áru Miért reagáltak visszafogottan a tőzsdék Trumpék nagy vereségére?
Privátbankár.hu | 2026. november 7. 15:01
Nagy demokrata győzelmet hoztak az amerikai félidős választások, a piacok reakciója mégis visszafogottabb volt a vártnál. Mi áll a háttérben, és merre tovább? Az OTP Global Markets podcast legfrissebb epizódjában a szakértők a választás utáni reggelen, a friss eredmények és az első piaci mozgások ismeretében járták körül a kérdést.
Részvény / Deviza / Áru Nem könnyű követni, mit csinál a forint
Privátbankár.hu | 2026. november 7. 14:43
Mintha hullámvasútra ült volna a hazai fizetőeszköz ezen a héten.
Részvény / Deviza / Áru Trumpnak New Yorkban is kicsengettek
Privátbankár.hu | 2026. november 7. 08:03
A Dow Jones közel fél százalékot veszített az értékéből pénteken.
Részvény / Deviza / Áru Mol-rekord, OTP-kockázat: mi jöhet a két magyar tőzsdei óriásnál?
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 21:14
A negyedik negyedévben már visszaesés jöhet a Molnál a harmadik negyedévhez képest, az OTP-t viszont nem rengeti meg a paraguayi bank csődje.
Részvény / Deviza / Áru Ennyivel lett olcsóbb az euró reggel óta
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 18:35
A svájci frank árfolyama reggel megközelítette a 400-at, a nap végére viszont ebben az összevetésben is erősödött a forint.
Részvény / Deviza / Áru Tovább zuhant a Mol-árfolyam, az OTP javított a nap végére
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 18:10
Délután még veszteséggel állt, a pénteki kereskedési nap végére viszont plusszal zárt az OTP. A Mol 3,33 százalékos esést könyvelhetett el.
Részvény / Deviza / Áru Beestek az európai tőzsdék, a Wall Streeten több index is plusszal nyitott
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 16:10
A frankfurti tőzsde több mint 2,5 százalék, a londoni tőzsde pedig 2 százalékot meghaladó veszteséggel áll pénteken délután.
Részvény / Deviza / Áru Sokan fognak jókorát bukni az Anthropic-részvényen?
Eidenpenz József | 2026. november 6. 15:32
Mindenki nagyon készül az Anthropic részvénykibocsátására, amelynek van esélye a világcsúcsra. Ám a csütörtöki zuhanások fényében kérdéses, megtartják-e ebben a hónapban. A kisbefektetőknek akkor is számos módjuk lesz a beszállásra, hogyha nem jegyezhetnek, de egyik kockázata nagyobb, mint a másiké. Eladni vagy tartani? Részvény vagy forró krumpli?
Részvény / Deviza / Áru Délutánig a Mol a nap vesztese a budapesti tőzsdén
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 15:16
Több mint 2,5 százalékot esett az árfolyam pénteken, az OTP-papírok értéke is lefelé tart.
Részvény / Deviza / Áru Megérkezett a medve a pesti tőzsdére is
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 11:56
A magyar papírokat is magával rántotta a nemzetközi hangulat.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG