Pénteken napközben az északi-tengeri Brent olajfajt hordónkénti ára valamivel 107 dollár fölött állt. A BNP Paribas 110 dolláros, a Credit Suisse 111 dolláros idei átlagárral számol a Brent esetében, de amikor ezt az előrejelzést adták, még nem volt arról szó, hogy tovább szigorítanák a Moszkva elleni szankciókat.
Mi lenne, ha...
Az Oxfordi Egyetem üzleti tudományok karának gazdaságelemző vállalkozása szerint abban az esetben, ha a Nyugat nagyon szigorú szankciókat léptetne életbe az olajár elérheti a 200 dollárt. Az Oxford Economics több változatot dolgozott ki arra az esetre, hogy mi történne az Oroszország elleni embargó kiszélesítése esetén.
A legvalószínűbb variáció szerint Oroszország ellen nem léptetnek életbe kereskedelmi embargót. Ennek ellenére csökken az orosz földgáz és kőolaj exportja, mert megszűnik az Ukrajnán át történő tranzit. Emiatt Európában a földgáz spot ára 15 százalékkal, a kőolajé 10 százalékkal nőne.
Még mindig a legvalószínűbb forgatókönyv megvalósulása esetén az orosz hazai össztermék (GDP) 2 százalékkal zsugorodik az idén, nő a tőkekiáramlás és csökken a bankszektorban a likviditás. Ez a rubel árfolyamán a gyengülését, az alapkamat és az infláció növekedését okozza, ami az üzleti életet és a lakosságot egyaránt sújtja. Az Oxford Economics szerint Európa technikai recesszióba süllyedne a második félévben. A tanulmány szerint a legnagyobb kárt Magyarország, Lengyelország és Törökország szenvedné el, amelyek különösen függnek az orosz gázszállításoktól. Ezzel szemben az Egyesült Államokra és Japánra nézve alig lesz hatással mindez.
Legrosszabb esetben
A legborúlátóbb forgatókönyvben azzal számolnak, hogy a nyugati országok embargót vezetnek be az orosz fölgáz és kőolaj importjára. Emiatt a világpiacon hiány alakul ki az energiahordozókból, amelyeknek jelentősen megugrik az ára. A Kőolajexportáló Országok Szervezete (OPEC) a kieső orosz olajmennyiségnek csupán a felét lenne képes helyettesíteni.
Az energiahordozókra vonatkozó embargó gyakorlatilag kiüti az orosz gazdaságot. A GDP akár 10 százalékkal zsugorodhat, Oroszországban drasztikus gazdasági visszaesés veszi kezdetét, aminek a mértéke csak a 2009. évi válsággal összehasonlítható, amikor a GDP 7,8 százalékkal zsugorodott.
Az embargó elkerülhetetlenül visszahat az azt bevezető nyugati országokra is az Oxford Economics szerint. Az energiahordozók hiánya 3,5 százalékkal vetheti vissza a GDP-t az euróövezetben, 3 százalékkal az Egyesült Államokban és 2,4 százalékkal Japánban. Felmérve a lehetséges kárt, a nyugati vezetők valószínűleg csak a legvégső esetben nyúlnának az energiaembargó fegyveréhez.
Milyen szankciókra lehet számítani?
Az EU állam- és kormányfőinek jövő heti csúcsán az eddigieknél szigorúbb szankciók bevezetése várható, de maximális embargó életbe léptetése nem. Az intézkedéseket előkészítő diplomaták szerint az uniós intézményeknek megtiltanák, hogy vásároljanak a legalább 50 százalékban orosz állami tulajdonban álló bankok részvényeiből és 90 napnál hosszabb futamidejű kötvényeiből.
Az 50 százaléknál nagyobb állami hányaddal rendelkező négy legnagyobb orosz bank a Szberbank, a VTB, Rosszhozbank és a VEB. A négy bank tavalyi 15,8 milliárd eurónyi tőkeszükségletének csaknem a felét az EU piacain szerezte be.
Szó van továbbá fegyvereladási embargó bevezetéséről is, de diplomaták szerint ez csak az új üzletekre szól, a korlátozás nem érintené például annak a francia helikopterhordozónak az eladását, amiről még 2011-ben született megállapodás.
Rendkívül szigorú szankciók Oroszországgal szemben katasztrofálisak lennének a globális gazdaságra is, szélsőséges esetben a nyersolaj világpiaci ára majdnem a duplájára nőne, és ez mély recesszióba taszítaná a világ számos vezető gazdaságát - figyelmeztetett az Oxford Economics.
LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!
Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá
havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is,
a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk!
Legyen Ön is előfizetőnk!
Friss
-
Leállt a magyarországi vízumkérelmek befogadása több orosz városban átmenetileg
21 perce
-
Moszkvában is hiánycikk lesz a benzin?
43 perce
-
Mit tudott hétfőn a forint? Nézze meg az árfolyamot!
körülbelül 1 órája
-
Európát követte a budapesti rossz hangulat
körülbelül 1 órája
-
Cégegyesítésekről döntött az Alteo
2 órája
-
Sokat veszítenek a társasházak az új plakátszabályozással
2 órája
-
Ismét megmozdult a föld Venezuelában
3 órája
Mfor.hu Top24
- Megszólalt Hankó Balázs az NKA-botrányban letartóztatottakról
- Futball-vb: Kanada vért izzadva jutott tovább
- Jön a 40 fok – akár 150 liter is lehet a napi vízfogyasztásunk
- Az árrésstop marad, legalábbis egyelőre
- A hőség miatt 22 ideiglenes ivókutat is nyitottak Budapesten
- Tombol a kánikula: hogyan alhat jobban az éjszakai hőségben?
- Fordulat a boltokban: negatívba fordult az élelmiszerinfláció
Deviza / Áru
Még ennél is jóval magasabb üzemanyag-árakat jósolnak a jövő hétre
Privátbankár.hu | 2016. október 1. 16:59
Míg az MTI a mától érvényes adóemelés miatt 339-340 forintos benzint és 345-346 forintos gázolajat jelzett előre, addig a GKI Energia szerint a közeljövőben 345 és 355 is lehet a két fontos üzemanyag ára. Az üzemanyagok ugyanis drágultak valamelyest a világpiacon, főleg a hét második felében.
Deviza / Áru
Két kézzel szórja a pénzt a tűzre a kínai jegybank
Privátbankár.hu | 2016. február 7. 12:04
Tovább zuhan a kínai devizatartalék, miután a jegybank rengeteg pénzt éget el a piacon a jüan stabilizálására.
Deviza / Áru
Őrülten vették az olajat, de a forint és az OTP is kapós volt
Privátbankár.hu | 2015. június 10. 18:53
Az OTP jól teljesített, a többi magyar részvény már nem annyira. A forint ezúttal erősödni tudott, az euró nem ment tovább. Nap közben három százalékos emelkedésben is volt a kőolaj, de ezután kissé lecsendesedett.
Deviza / Áru
Hol van a mi forintunk? Lengyelország jobban teljesít
Privátbankár.hu | 2015. április 24. 16:17
Lehet, hogy mi erősnek érezzük a forintot 300 forint alatti euróárfolyamok mellett, de az-e valójában? A lengyel zloty árfolyamából ítélve nem igazán, sőt, inkább gyenge. A trend ráadásul ebbe az irányba mutat. Nemrég az egy főre jutó GDP-ben is megelőztek minket.
Deviza / Áru
De jó, hogy nincs devizahitelünk – végképp megállíthatatlan a frank
Privátbankár.hu | 2015. április 23. 17:00
Miután a svájci jegybank tovább növelte a negatív kamatozású betétek körét, rég nem látott mértékben esett a svájci frank árfolyama, ám csak fél napig. Sokak szerint az SNB már ellőtte minden puskaporát, semmit sem tud tenni az erősödés megállítására. Az ország drágán megfizet az erős frankért, öt éve először recesszióba süllyedhet.
Deviza / Áru
Újból a vas és acél országa lehetünk
Privátbankár.hu | 2015. április 23. 15:58
Acélmű épül Miskolcon, a projekt megvalósulásával újraéledhet a nehézipar Diósgyőrben - mondta a Külgazdasági és Külügyminisztérium parlamenti államtitkára.
Deviza / Áru
Tovább adják a forintot: ma is gyengülünk
Privátbankár.hu | 2015. április 23. 09:34
Megint 301 forintál jár az euró jegyzése, több régiós devizával együtt gyengülünk.
Deviza / Áru
Európában is a kőolajért megy a harc - bíróságra citálják a németeket
Privátbankár.hu | 2015. április 23. 07:50
A cseh kormány bírósági úton követeli vissza azt a kőolajat, amelyet Csehország a közelmúltban csődbe jutott német Viktoriagruppe raktáraiban helyezett el.
Deviza / Áru
Elhagyta magát a forint - frissítve
Privátbankár.hu | 2015. április 22. 13:54
Az előző két nap komoly erősödése után ma visszaesett a forint, az euró árfolyama 300 körül van ismét.
Deviza / Áru
Zseniális devizaügylet, vagy a következő svájci frank bukta?
Fellegi Tamás | 2015. április 21. 16:24
Devizapiaci szereplők egyre gyakrabban emlegetnek egy ügyletet, amiben nagyon bíznak. Sokak szerint biztos pénzt lehet vele keresni kis kockázattal. Ez nem más, mint a török líra vétele az euróval szemben. A januári óriás svájci frank bukta után ezeket az ügyleteket illik óvatosabban kezelni, most megnézzük, itt miről is van szó.
Heti top
- Hirtelen betoppant több ezer magyar dolgozó Ausztriába 2026. június 24. 05:44
- Így élvezzük a nyaralást Olaszország legrémesebb helyén 2026. június 27. 06:01
- Hatalmas pálfordulás Varga Mihályéknál 2026. június 23. 15:20
- „Ha jönnek az uniós pénzek, több munkánk lehet, mint az elmúlt három évben összesen” – Interjú 2026. június 27. 11:47
Havi top
- Tízezrek várhatják izgatottan a pénteki nagy bejelentést 2026. június 4. 19:36
- Magyar Péter kifakadt, miután már belsős levél is bizonyíthatja a kézi vezérlést az MTVA-nál 2026. június 1. 07:03
- Kemény lépésre készül a Tisza: befagyasztanák a polgármesterek fizetését 2026. június 19. 17:32
- Sulyok Tamás váratlan videója: döntés a lemondásról 2026. június 1. 06:11
Friss
Nemzetközi
Leállt a magyarországi vízumkérelmek befogadása több orosz városban átmenetileg
Több európai ország esetében is hasonló tendenciák jelentek meg.
21 perce
A 100 Leggazdagabb
-
Kanye West közel 400 ezer dollárt költött egy születésnapi bulira2026. június 29. 06:07 -
Eltűnt 15 milliárd dollárnyi Hermès-részvény – luxuskrimi a csúcson2026. június 29. 04:50 -
Vége lehet a Temu-luxus aranykorának2026. június 28. 10:34 -
Britney Spears fiai már a divatvilágban lépnek színre2026. június 28. 09:25 -
450 millió dolláros szuperjacht miatt forr a levegő Velencében2026. június 27. 10:24
További hírek >
Piac&Profit cikkei
Turizmus Online cikkei
A vidék hírei
-
Sior: rajzok haza 96.
11:48
-
Újabb szakaszába lépett az egri úutak felújítása, forgalomkorlátozásra kell számítani
08:05
-
Ivóvízhálózat-rekonstrukció kezdődik a Bercsényi Miklós utcában, augusztus közepéig dolgoznak a szakemberek
06:51
-
Forró idővel indul a hét
06:36
-
Tragédiával zárult a keresés: holtan találták meg a Mezőkövesd környékén eltűnt 71 éves férfit
16:26
legolvasottabb
-
Tízezrek várhatják izgatottan a pénteki nagy bejelentést
2026. június 4. 19:36
-
Magyar Péter kifakadt, miután már belsős levél is bizonyíthatja a kézi vezérlést az MTVA-nál
2026. június 1. 07:03
-
Kemény lépésre készül a Tisza: befagyasztanák a polgármesterek fizetését
2026. június 19. 17:32
-
Sulyok Tamás váratlan videója: döntés a lemondásról
2026. június 1. 06:11
-
Olcsóbb áram mindenkinek? Átírja az energiapiacot, ami Ausztráliában történik
2026. június 7. 16:15
top 24
-
Ennek örülhettek a vásárlók a Lidl, a Penny és az Aldi boltjaiban
2026. június 29. 05:57
-
Lövöldözés volt Németországban, öt halott
2026. június 29. 15:13
-
Júliustól új szelek fújnak a banki devizaváltásban
2026. június 29. 08:54
-
Közölték a profik: valami nagy fordulat jöhet az aranynál
2026. június 29. 15:34
-
Megvannak az új NAV-vezetők
2026. június 29. 10:45



