4p
Ne kapjon alapnyugdíjat, aki a birtokai jövedelméből él? Az alapnyugdíj ismét neuralgikus ponttá vált a Kereszténydemokrata Unió és a Szociáldemokraták között Németországban. A nagy nehezen létrehozott kompromisszum részleteiről fellángolt a vita. Hubertus Heil munkaügyi miniszter védi tervét, és próbál közvetíteni.

Módosításokat szorgalmaz az alapnyugdíj törvénytervezetében Ralph Brinkhaus, a CDU (Kereszténydemokrata Unió) frakcióvezetője, mert abban szerinte jelentős hiányosságok vannak. Például nem megfelelően veszik figyelembe a tőkejövedelmeket – írta az N-Tv.de televíziós és hírportál.

Az eredeti tervezet szerint az alapnyugdíj lényege, hogy azok a dolgozók akik 33 éves szolgálati állati időt tudnak felmutatni, és nyugdíjuk alacsony, nyugdíjkiegészítést kapnak. Ők jellemzően alacsony bérért dolgoztak korábban. A szolgálati időbe beleszámítana például a gyereknevelés vagy a betegápolás, az idősek gondozása is. Ugyanakkor kizárnák azokat, akik jelentős tőkejövedelmeket tudnak elérni, például ingatlanokból vagy részvényekből. (Ehhez az adóhivatallal automatikusan egyeztetnének.)

Az alapnyugdíjat a pénzügyi tranzakciós adóból szeretnék finanszírozni. Ennek bevezetése azonban még kérdéses, Európa-szerte viták folynak róla. Az adót ugyanis az EU szintjén alkotnák meg. Egyáltalán nem biztos még, hogy az adót bevezetik addig a határidőig hogy a német alap nyugdíjat finanszírozni lehessen belőle.

Ismét csak halasztanák

Azt a német politikusok többnyire nem akarják, hogy a hagyományos nyugdíjkasszából kelljen kigazdálkodni az új nyugdíjat. Ez már amúgy is túlfeszített, az adóbevételekből évente már nagyjából 100 milliárd eurót kell befizetni a hiány pótlására.

Vannak kétségek azzal kapcsolatban is, hogy megoldható-e a nyugdíjjogosultság automatikus, hivatalból történő vizsgálata. Ezt a bürokrácia, ügyintézés csökkentése érdekében határozták el. Brinkhaus kritikai nyomán most az is felmerült, hogy ismét elhalasztanák az alapnyugdíj bevezetését, 2021. január egyről július 1-re. Az alapnyugdíj a német koalíciós szerződés része volt.

A nyugdíjra takarékoskodókat büntetnék?

Az N-Tv.de emlékeztet arra, hogy a részvény ügyletekre vonatkozó pénzügyi tranzakciós adó bevezetése sok európai politikusnál erős ellenállásra talált. Például az osztrák pénzügyminiszter nemrég a javaslatot elfogadhatatlannak nevezte. Szerinte ugyanis a kis- és közepes befektetőket büntetnék vele a nyugdíj előtakarékosság során. A tranzakciós adóról Európában már évek óta vitatkoznak.

Annegret Kramp-Karrenbauer CDU-elnök kollégájának kritikáit próbálta tompítani azzal, hogy hangsúlyozta: az ő pártja is akarja az alapnyugdíjat. Ám a téma szerinte nagyon nehéz, mert az alapnyugdíj a nyugdíjrendszer és a szociális alapellátás (Grundsicherung) határterületén helyezkedik el.

Lázadás a hivatalban

Nemrég a német Nyugdíjbiztosító szervezete is valósággal fellázadt az alapnyugdíj ellen. Egy 16 oldalas tanulmányban többek között kifejtették, hogy a tervezet szociálpolitikai szempontból ellentmondásos. Szemben halad a nyugdíjbiztosítás eddig megszokott gyakorlatával, és nagyon nagy terhet rakna a Nyugdíjbiztosító szervezetére.

A januári tervezett határidő szerintük valószínűleg nem tartható. Kétségbe vonták, hogy a miniszter által becsült 1,4 milliárd eurós költség az első évben reális, pontosabban azt írták, hogy ezt nem lehetséges megerősíteni. Az adminisztrációs költségek pedig a bevezetés évében több száz millió euróra is rúghatnak, és ezzel elérhetik az alapnyugdíj teljes kifizetett összegének a negyedét is.

Nincs is rá ember

A Nyugdíjbiztosító és az adóhivatalok közötti adatcsere infrastruktúráját nem lehetséges 2021 előtt kiépíteni. A megnövekedett adminisztrációs igényhez rövidtávon nem áll rendelkezésükre megfelelő szakembergárda.

Amint novemberben írtuk, a német nagykoalíció fő vonalakban megegyezett az alapnyugdíjról. Ez másfél millió embert is érinthet, akik nyugdíja el kell majd érje a mintegy 1250 Eurót. Magyarországon 28 500 forint a minimumnyugdíj már sok éve, amivel a sereghajtók egyike az OECD-ben. (Lásd: Havi 1250 euró fixszel – másfél millió német kaphat alapnyugdíjat)

(Német nyelvű források: 1»»», 2»»», 3»»»)

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Személyes pénzügyek Indul a nagy Revolut kutatás, értékes nyereményekkel
Natív tartalom | 2026. február 8. 08:22
Mintegy 2 millió magyar használja a Revolut szolgáltatásait, így mára megkerülhetetlen tényező a hazai pénzügyi szolgáltatók között. De mit gondolnak a felhasználók a Revolutról, mire használják azt, mivel elégedettek és mivel nem, választanák-e elsődleges számlának? A BiztosDöntés.hu online, 10 perc alatt kitölthető kutatásában ezekre a kérdésekre is keresik a választ, a résztvevők között pedig értékes nyereményeket sorsolnak ki.
Személyes pénzügyek Figyelem nyugdíjasok! Előbb hozza a postás a 13. és a 14. havi nyugdíjat
Privátbankár.hu | 2026. február 5. 16:21
Korábban, már péntektől kezdik kézbesíteni a februári dupla nyugdíj és a 14. havi első negyedét a posta.
Személyes pénzügyek Évek óta stagnálnak a lakásfelújítási várakozások
Privátbankár.hu | 2026. február 4. 11:26
A lakosság lakásfelújítási és korszerűsítési szándékai az elmúlt három évben csak enyhe hullámzást mutattak, határozott tendenciát nem. GKI 2026. januári lakossági felmérése szerint a következő egy évben a válaszolók 6 százaléka biztosan, 18 százaléka valószínűleg nagyobb összeget fog költeni lakóingatlanára.
Személyes pénzügyek Ha ezt nem felejti el, akár a bankoláson is spórolhat
Privátbankár.hu | 2026. február 4. 11:07
Érdemes alaposan körülnézni a piacon.
Személyes pénzügyek Nem csak a munkáshitel és babaváró, de a személyi hitel is szűkebbre fogta decemberben
Privátbankár.hu | 2026. február 3. 17:21
A személyi hitelek harmadik leggyengébb hónapja volt tavaly.
Személyes pénzügyek Ezt a napot kell beírnia a naptárba a nyugdíjasoknak
Privátbankár.hu | 2026. február 2. 19:59
Két napon érkezik az utalás.
Személyes pénzügyek Egyre nagyobb a verseny a személyi kölcsönöknél – melyik a legjobb ajánlat?
Privátbankár.hu | 2026. február 2. 16:38
Több bank is változtatott személyi kölcsönének kondícióin a napokban.
Személyes pénzügyek Bankkártyások figyelem: itt az OTP nagy dobása
Privátbankár.hu | 2026. február 2. 09:11
A Mastercard Európában elsőként vezeti be az UEFA Champions League digitális passion kártyát az OTP Bankkal együttműködésben.
Személyes pénzügyek Igazából nem is vehetünk fel több pénzt vasárnaptól ingyenesen?
Privátbankár.hu | 2026. február 1. 08:44
A szám nőtt, de ha arányosan nézzük, egész más a helyzet.
Személyes pénzügyek Ezt kell tennie, hogy ne bukjon a vasárnapi nagy változáson
Privátbankár.hu | 2026. január 31. 16:09
Február 1-jétől duplázódik az az összeg, amelyet ingyen fel lehet venni az ATM-kből, de vannak buktatók.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG