3p

Mi vár a magyar befektetőkre ősszel?

Mit jelentenek az adózási és szabályozási változások a befektetők számára?
Merre tart az állampapírpiac?
Hogyan érdemes gondolkodni a hosszú távú megtakarításokról és az ingatlanbefektetésekről?

Klasszis Befektetői Klub
2026. szeptember 24., Budapest

Foglalja le helyét most >>

Megint elhalasztották a döntést az alapnyugdíj bevezetéséről Németországban, pedig a kormánykoalíció idejének fele már letelt. Az eddigi javaslatok vagy azért igazságtalanok, mert a rá nem szorulóknak is adnának magasabb juttatást. Vagy azért, mert az igazán rászorulóknak nem jutna belőle.
Faszobrász (fotó: Pixabay)

Félidejéhez érkezett a német kormánykoalíció pályafutása, és a német lapok most mérleget vonnak. Általában nem túl kedvezőt, a kitűzött feladatok jelentős részét ugyanis két év után sem végezték el. Az egyik ilyen az alapnyugdíj, a “Grundrente”, amelyről sehogy sem sikerül megegyezni.

Utoljára e hét hétfőre tűzték ki a határidőt a tárgyalásra és a döntésre, ám megint, már sokadszor elhalasztották, mert “még túl sok a nyitott kérdés”. Az alapnyugdíj funkciója az lenne, hogy egyfajta létminimumot biztosítson azoknak, akik sok évig dolgoztak, de a korábbi alacsony jövedelmük miatt túl kevés nyugdíjat kapnak.

A koalíciós szerződésben az állt, hogy ezt rászorultsági vizsgálathoz kötik majd. Most azonban az SPD (a szocialista koalíciós partner) erről hallani sem akar.

Veszélyben a koalíció

Ha nem lesz rászorultsági vizsgálat, akkor viszont azok is kapnának alapnyugdíjat, akik egyébként jó körülmények között élnek – céloz rá a Frankfurter Allgemeine Zeitung is. Például ingatlanjaik kiadásából vagy részvényeik osztalékából. Túl nagyra nőne a nyugdíjra jogosultak köre és elszállnának az alapnyugdíj költségei.

A nyugdíjasok kérdése várhatóan a CDU november 22-23-ai pártgyűlésén is fontos téma lesz. A kereszténydemokraták egyik prominense, Friedrich Merz állítólag nagy beszédre készül, és ezt a kérdést is kritikával illetheti. Az alapnyugdíj a Frankfurter Allgemeine cikkéből ítélve a CDU-politikusok érdekellentéteinek áldozatává is válhat. Akár a koalíció felbomlását is okozhatja.

Nem járna mindenkinek

Az alapnyugdíjtól tehát az időskori szegénység veszélyének csökkenését várják. A legnépszerűbb, bulvárjellegű német lap, a Bild Zeitung azonban durván igazságtalannak nevezi a nagykoalíció legutóbbi alapnyugdíj-javaslatát.

Az időskori szegénység által leginkább veszélyeztetetteknek ugyanis éppen nem fog járni. Nekik ugyanis nem lesz meg a 35 éves szolgálati idejük. (Például nők, akik gyerekeket neveltek vagy a háztartásban dolgoztak. Vagy a tartósan munkanélküliek.)

Több mint 11 százalék már dolgozik

Az egyik nyugdíjakkal foglalkozó honlap arról ír, hogy sok nyugdíjas már most is dolgozni kényszerül Németországban. A 2016-os adatok szerint a 65 és 74 év közötti korosztályban 11,4 százaléknak volt pénzkereső foglalatossága. A szám évről évre nő, tíz évvel korábban csak 5,1 százalékot tett ki.

Korábbi cikkeink a témában:

Óriási összegek mennek nyugdíjra, mégis kísért az időskori szegénység réme

Új nyugdíjszabályok, választási cukorkák – még nagyobb lesz az osztrák munkaerőhiány?


LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Személyes pénzügyek Így kerülik el az adót a vagyonos magyarok
Privátbankár.hu | 2026. augusztus 10. 14:29
Soha nem látott számú tartós befektetési számla (tbsz) nyílt meg az idén, már 620 ezernél is több ilyen értékpapírszámla létezik. A háttérben az áll, hogy a magyar állampapírok helyett egyre több befektetési alapot, részvényt vásárolnak a háztartások, az árfolyamnyereségre kivetett adók pedig így elkerülhetők – erről beszélt Herman Bernadett, az Mfor és a Privátbankár vezető szerkesztője a Trend FM hétfő délelőtti adásában.
Személyes pénzügyek Fellélegezhetnek a hazai autósok
Privátbankár.hu | 2026. augusztus 10. 11:44
Kedden nem módosulnak a benzin és a gázolaj nagykereskedelmi árai, így a hétvége után változatlan beszerzési árakkal indul a hét.
Személyes pénzügyek A magyarok közel harmadának semmi sem marad a kasszában
Privátbankár.hu | 2026. augusztus 10. 10:45
Az ingatlanvásárlásra vagy -felújításra spórolók aránya a 2022-es 37 százalékról 23 százalékra zuhant és általában is jellemző, hogy a lakosság több mint felének csupán minimális mozgástere marad a kiadásai után – erre jutott a Provident legfrissebb kutatásában.
Személyes pénzügyek Sosem volt még ilyen nagy értékpapírvagyona a magyar háztartásoknak
Hargitai-Szabó Kata | 2026. augusztus 10. 10:21
Tovább nőtt a magyar háztartások értékpapírvagyona: június végén már 38 240 milliárd forintot ért az állomány, ha a belföldi kibocsátású papírok mellett a külföldieket is hozzászámítjuk – derül ki a BiztosDöntés.hu elemzéséből. Az egy év alatt 15 százalékos bővülés részben abból származik, hogy a lakosság többet vásárolt, részben pedig abból, hogy az árfolyamok is emelkedtek. 
Személyes pénzügyek Csúcsot döntött a fiatalok megtakarítása, már átlagosan 977 ezer forinttal rendelkeznek
Privátbankár.hu | 2026. augusztus 10. 09:00
Rekordot döntött a magyar huszonévesek átlagos megtakarítása. A K&H ifjúsági index második negyedéves felmérése szerint az összeg átlagosan már 977 ezer forint. 
Személyes pénzügyek Sok család várja: kiderültek a 100 ezres iskolakezdési támogatás részletei
Privátbankár.hu | 2026. augusztus 6. 20:04
Új részleteket árult el a kormány.
Személyes pénzügyek Hitte volna? Egymás után csökkennek a kamatok ezeknél a hiteleknél
Privátbankár.hu | 2026. augusztus 4. 07:56
Augusztustól érhető tetten a legújabb változás ezen a téren.
Személyes pénzügyek A rendkívüli forróság miatt rövidít a NAV is
Privátbankár.hu | 2026. augusztus 2. 09:39
Ugyan jövő héten is lehet ügyeket intézni, de az elviselhetetlen kánikulához igazítja működését az adóhivatal.
Személyes pénzügyek Erdőtűz a nyaralás közelében: mikor véd és mikor nem az utasbiztosítás?
Hargitai-Szabó Kata | 2026. augusztus 2. 05:54
Európa kedvelt nyári úti céljai közül több helyszínen is súlyos erdőtüzek pusztítanak, több ezer embert kellett evakuálni az üdülőövezetekből is. A hőhullámok és a tartós szárazság miatt a jelenség egyre inkább a nyári szezon visszatérő velejárója, főleg Dél-Európában.
Személyes pénzügyek A professzionális vagyonkezelés a kényelemről is szól – Klasszis Podcast
Izsó Márton - Csabai Károly | 2026. július 27. 10:16
Samu Jánossal, a Concorde befektetési igazgatójával a hazai vagyonkezelési piacot, azon belül is a privátbanki szolgáltatások helyzetét, valamint a kilátásokat néztük meg közelebbről.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG