2p

Mi vár a magyar befektetőkre ősszel?

Mit jelentenek az adózási és szabályozási változások a befektetők számára?
Merre tart az állampapírpiac?
Hogyan érdemes gondolkodni a hosszú távú megtakarításokról és az ingatlanbefektetésekről?

Klasszis Befektetői Klub
2026. szeptember 24., Budapest

Foglalja le helyét most >>

A Liga Szakszervezetek elnöke szerint nincs semmi akadálya, hogy 40 év munkaviszony után a férfiak is nyugdíjba menjenek.

 

 

Biztosíthatók a források a férfiak negyven év munkaviszony utáni nyugdíjba vonulásához – mondta a július elején indult népszavazási kezdeményezésről a Liga Szakszervezetek elnöke hétfőn sajtótájékoztatón Győrben.

Gaskó István a lehetőségekről szólva kifejtette: az évente mintegy 200 milliárd forintba kerülő nyugdíjba vonulást elsősorban olyan forrásokból lehetne fedezni, amelyeket az állam szed be járulék címen.

Példaként említette, hogy évi mintegy 5000 milliárd forintot tesz ki a feketegazdaság, ha ennek a 20 százaléka kifehéredne, akkor a forrás biztosított lenne – tette hozzá. Másik lehetőségként említette, hogy csábítóvá kell tenni az országot annak az általa vélt mintegy 600 ezer embernek is, akik ma Nyugat-Európában dolgoznak, hogy jöjjenek haza és itt fizessék járulékaikat.

Gaskó István emlékeztetett: esélyegyenlőtlennek találják, hogy jelenleg csak a nők mehetnek nyugdíjba 40 évi munkaviszony után. Ezért állt a Liga Szakszervezetek a Bodnár József, a Vasutasok Szakszervezetének tisztségviselője által, magánemberként kezdeményezett népszavazási kezdeményezés mellé.

Az elnök úgy fogalmazott, hogy széles társadalmi támogatottságú az ügy és reményei szerint két hónap alatt összegyűlik a népszavazás kiírásához szükséges 200 ezer aláírás. Mint fogalmazott, a legtöbb városban gyűjtik az aláírásokat. Elmondta azt is, hogy a népszavazáshoz szükséges 5 milliárd forintot nem szeretné a „társadalom nyakába varrni”, így bízik abban, hogy a kormány még előtte bevezeti ezt a lehetőséget.

Nem biztos, hogy jó ötlet

A Privátbankár.hu Dr. Farkas András nyugdíjszakértő elemzését közölte a témában, amely szerint kétmillióan nyögnék százezrek boldogulását, ha valóban leviszik a nyugdíjkorhatárt. A tanulmány részletei itt olvashatók.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Személyes pénzügyek Életet lehelt az Otthon Start a babaváró hitelbe, a bankok pedig szórják rá a pénzt
Barát Mihály Tamás | 2026. augusztus 10. 18:45
Hosszú évek visszaesése után újra több babaváró hitelt vesznek fel a gyermeket tervező párok. Ebben szerepe lehet az Otthon Start szárnyalásának is, ugyanis önrészként jól használható ahhoz. A bankokon nem múlik, hogy fennmaradjon a babaváró hitel növekedése, hiszen a BiztosDöntés.hu összesítése szerint százezrekkel csalogatják magukhoz az igénylőket.
Személyes pénzügyek Így kerülik el az adót a vagyonos magyarok
Privátbankár.hu | 2026. augusztus 10. 14:29
Soha nem látott számú tartós befektetési számla (tbsz) nyílt meg az idén, már 620 ezernél is több ilyen értékpapírszámla létezik. A háttérben az áll, hogy a magyar állampapírok helyett egyre több befektetési alapot, részvényt vásárolnak a háztartások, az árfolyamnyereségre kivetett adók pedig így elkerülhetők – erről beszélt Herman Bernadett, az Mfor és a Privátbankár vezető szerkesztője a Trend FM hétfő délelőtti adásában.
Személyes pénzügyek Fellélegezhetnek a hazai autósok
Privátbankár.hu | 2026. augusztus 10. 11:44
Kedden nem módosulnak a benzin és a gázolaj nagykereskedelmi árai, így a hétvége után változatlan beszerzési árakkal indul a hét.
Személyes pénzügyek A magyarok közel harmadának semmi sem marad a kasszában
Privátbankár.hu | 2026. augusztus 10. 10:45
Az ingatlanvásárlásra vagy -felújításra spórolók aránya a 2022-es 37 százalékról 23 százalékra zuhant és általában is jellemző, hogy a lakosság több mint felének csupán minimális mozgástere marad a kiadásai után – erre jutott a Provident legfrissebb kutatásában.
Személyes pénzügyek Sosem volt még ilyen nagy értékpapírvagyona a magyar háztartásoknak
Hargitai-Szabó Kata | 2026. augusztus 10. 10:21
Tovább nőtt a magyar háztartások értékpapírvagyona: június végén már 38 240 milliárd forintot ért az állomány, ha a belföldi kibocsátású papírok mellett a külföldieket is hozzászámítjuk – derül ki a BiztosDöntés.hu elemzéséből. Az egy év alatt 15 százalékos bővülés részben abból származik, hogy a lakosság többet vásárolt, részben pedig abból, hogy az árfolyamok is emelkedtek. 
Személyes pénzügyek Csúcsot döntött a fiatalok megtakarítása, már átlagosan 977 ezer forinttal rendelkeznek
Privátbankár.hu | 2026. augusztus 10. 09:00
Rekordot döntött a magyar huszonévesek átlagos megtakarítása. A K&H ifjúsági index második negyedéves felmérése szerint az összeg átlagosan már 977 ezer forint. 
Személyes pénzügyek Sok család várja: kiderültek a 100 ezres iskolakezdési támogatás részletei
Privátbankár.hu | 2026. augusztus 6. 20:04
Új részleteket árult el a kormány.
Személyes pénzügyek Hitte volna? Egymás után csökkennek a kamatok ezeknél a hiteleknél
Privátbankár.hu | 2026. augusztus 4. 07:56
Augusztustól érhető tetten a legújabb változás ezen a téren.
Személyes pénzügyek A rendkívüli forróság miatt rövidít a NAV is
Privátbankár.hu | 2026. augusztus 2. 09:39
Ugyan jövő héten is lehet ügyeket intézni, de az elviselhetetlen kánikulához igazítja működését az adóhivatal.
Személyes pénzügyek Erdőtűz a nyaralás közelében: mikor véd és mikor nem az utasbiztosítás?
Hargitai-Szabó Kata | 2026. augusztus 2. 05:54
Európa kedvelt nyári úti céljai közül több helyszínen is súlyos erdőtüzek pusztítanak, több ezer embert kellett evakuálni az üdülőövezetekből is. A hőhullámok és a tartós szárazság miatt a jelenség egyre inkább a nyári szezon visszatérő velejárója, főleg Dél-Európában.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG