2p
Akár 2018-ban egyszámjegyű lehet az szja.

Az egy számjegyű személyi jövedelemadó kérdésére majd 2017-ben kell visszatérni, és dönteni arról, mit tegyen a kormány az szja-csökkentés ügyében - mondta Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter a Világgazdaságnak adott interjúban.

Az interjúban Varga Mihály kifejtette: az egy számjegyű szja bevezetése 600 milliárd forint bevételkiesést okoz a költségvetésnek, de ha a gazdasági növekedés üteme nem változik, és sikerül az intézmények összevonásával az államapparátus méretét csökkenteni, akkor a mozgástér elérheti ezt az összeget.

Még 2020 előtt

Lázár János néhány napja még úgy nyilatkozott: az szja egységesen 15 százalék lesz, mint idén – tehát nem csökken, nem közelítünk a korábban kitűzött 1 számjegyű cél felé. Varga Mihály ugyanakkor reméli, még 2020 előtt lehetőség lesz az szja ilyen mértékű csökkentésére, utalva arra, hogy a büdzsében jövőre 600 milliárd forint elkölthető többletjövedelem keletkezik, amiből elvileg megvalósítható lenne a lépés.

Hozzátette: a kormány dönthet úgy, hogy a megtakarított összeget és a növekedés többletét csak az szja-csökkentésre fordítja majd 2018-ban, de akkor más területen - ideértve a béreket, a beruházásokat és az adósságcsökkentést is - nem lesz változás, ezt azonban 2017 tavaszán kell eldönteni. 

A nemzetgazdasági miniszter az interjúban beszélt arról, hogy 2017-ben nagyobb adócsökkentéssel és beruházás-élénkítéssel lehet számolni, ezért jövőre kisebb mértékű lesz az adósságcsökkentés. 

0 százalékos hiány

Varga Mihály elmondta azt is, most azt tudják garantálni, hogy a működési kiadások valóban nullaszázalékosak lesznek, a bevétel és a kiadás egyensúlyba kerül, amíg viszont vannak az országnak fejlesztései és beruházásai, addig nem tudnak teljes egészében, európai uniós értelemben is nullaszázalékos hiányt elérni.

Így se magas az szja?

Az OECD egyik korábbi tanulmánya szerint a minimálbéresek nálunk látnak a legkevesebbet a pénzükből az összes vizsgált ország közül. Ráadásul nem is az szja magas, hanem együtt a sok tétel. Mi kellene ahhoz, hogy javuljon a helyzet? A Privátbankár korábbi elemzését itt olvashatja a témában >>>>

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Személyes pénzügyek 200 ezer forinttal és kedvezményekkel sürgeti az Otthon Start érdeklődőit az egyik bank
Privátbankár.hu | 2025. október 3. 12:06
Akik idén igényelnek Otthon Start hitelt, 200 ezer forintot kapnak a Raiffeisen Banknál vezetett számlájukra. 5 millió forintnál nagyobb hitel után pedig több költséget is átvállal a pénzintézet.
Személyes pénzügyek A kormány jóságos arcát mutatja, az összes rászoruló kaphat méltányossági nyugdíjemelést
Hollós János | 2025. október 2. 13:31
Méltányossági nyugdíjemelést eddig is lehetett kérni, de a rendelkezésre álló keret olyan kicsiny volt, hogy hamar elfogyott. Karácsony Mihály, az Országos Nyugdíjas Parlament elnöke elmondta, hogy Nagy Márton gazdasági miniszter tájékoztatása szerint a keretet immár nem korlátozzák, aki kér ilyen emelést megkapja. Többi között ez hangzott el a Klasszis Média Nyugdíjszerviz című adásában.
Személyes pénzügyek A zsűri is tanul a fiataloktól az ősz legizgalmasabb pénzügyi versenyén
PR | 2025. október 1. 10:15
A MABISZ azért támogatja a Legyél Te is Pénzügyi Junior Klasszis! versenyt, mert fontosnak tartja, hogy a biztosítási ismeretek eljussanak a fiatalokhoz. A magas beosztásban lévő jól ismert szakemberek is lelkesen drukkolnak a versenyzőknek, és sokszor előfordul, hogy meglepő dolgokat tanulnak tőlük – mondja Jeney Attila, a MABISZ kommunikációs vezetője.
Személyes pénzügyek Az OTP most még kedvezőbbé tette az Otthon Startot: itt vannak a részletek
Privátbankár.hu | 2025. szeptember 30. 10:34
Az OTP Bank októbertől a falusi CSOK-ot is engedi igényelni az Otthon Start mellé. A támogatás önerőként beszámítható, így nagyobb összegű, kedvezményes finanszírozás érhető el a banktól – vette észre a BiztosDöntés.hu.
Személyes pénzügyek Itt az új 3 ezer forintos az MNB-től
Privátbankár.hu | 2025. szeptember 30. 07:54
A 3 ezer forintos színesfém érmén a szorgalmas és a rest leány meséje szerepel. 
Személyes pénzügyek Változnak a magyarok hitelfelvételi szokásai
Fülöp Norbert Attila | 2025. szeptember 28. 14:35
Az elmúlt hónapok hitelpiaci adatai komoly fordulatot jeleznek és az év első felében dinamikusan növekvő átlagos személyi hitelösszeg tetőzött, a 3 millió forint alatti kölcsönök dominanciája pedig újra erősödik. Mindemellett rekordok dőlnek továbbra is, és soha ennyi személyi kölcsönt nem vett még fel a magyar lakosság, mint az utóbbi hónapban. Arra keressük a választ a BiztosDöntés.hu gyűjtése szerint, hogy mi állhat ennek hátterében és hogyan igazodik az ügyfelek igényeihez a piaci kínálat.
Személyes pénzügyek Pazar formában kezdte a hetet a forint
Privátbankár.hu | 2025. szeptember 22. 19:47
 Fizetőeszközünk jelentős erősödéssel kezdte a hetet.
Személyes pénzügyek Lakástulajdonosok figyelmébe: fontos hírt közöltek
Privátbankár.hu | 2025. szeptember 22. 11:48
A biztosítók által vállalt lakásbiztosítási fedezetek háromszor gyorsabban nőttek a díjakhoz képest az elmúlt egy évben, ami tovább javította az ár-érték arányt az ügyfeleknek. Ezt erősítette, hogy a piaci szereplők által vállalt díjemelési moratórium nyomán az idei második negyedévben a díjszint országosan szinte stagnált. A fogyasztóbarát otthonbiztosítások szolgáltatása 13 százalékkal kedvezőbb az egyéb piaci ajánlatokhoz képest.
Személyes pénzügyek Otthon Start: a választások után pálfordulás jöhet?
Privátbankár.hu | 2025. szeptember 20. 12:21
Ingatlanszakértők szerint nem tartható fenn hosszú távon az Otthon Start Program.
Személyes pénzügyek Kockázatra figyelmeztetnek az Otthon Start kapcsán
Privátbankár.hu | 2025. szeptember 18. 09:04
Átlagkeresetből is felvehető a maximális hitelösszeg, de a szakértők szerint nem biztos, hogy ez jó ötlet.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG