A karácsonyi és a szilveszteri ünnepek miatt 2013. december 20. és 2014. január 2. között módosított menetrend alapján közlekednek a vonatok.
A karácsonyi ünnepi forgalomhoz igazodva:
december 20–án pénteken munkanapi,
december 21–én szombaton pénteki,
december 22–én vasárnap vasárnapi,
december 23–án hétfőn pénteki,
december 24–én kedden szombati,
december 25-től 28-ig ünnepnapi menetrend szerint közlekednek a szerelvények.
Szilveszterkor és újév elején:
december 31–én kedden munkanapi,
január 1-jén szerdán ünnepnapi menetrend lesz érvényben.
Január 2-tól a megszokott menetrend alapján közlekednek a vonatok.
Az ünnepek ideje alatt a várható utasforgalmi igényekhez igazodva a vasúttársaság az összes rendelkezésére álló, üzemképes járművét felhasználja a szerelvényekben, továbbá ahol az utasforgalom indokolja, ott a vonatok egy vagy több kocsival megerősítve közlekednek - közölte a Privátbankárral a MÁV-Start.
Plusz járat Bécsbe
A nagy érdeklődésre tekintettel a vasúttársaság plusz vonatot is indít Advent EuroCity néven 2013. december 21-én szombaton Budapest-Keleti pályaudvarról Bécsbe reggel 7 óra 35 perckor, és aznap vissza 17 óra 34 perces indulással az osztrák főváros Nyugati pályaudvaráról (Wien Westbahnhof).
Ezen felül, december 22-én a Bécsből 17 óra 48 perckor induló railjet és a december 23-án a Keleti pályaudvarról 7 óra 10-kor induló railjet, megnövelt kapacitással, dupla szerelvényként áll az utasok rendelkezésére.
Mentesítő járatokat is indítanak
A menetrendben megtalálható vonatokon felül, mentesítő járatok is indulnak Miskolc- Tiszai pályaudvarról 2014. január 5-én 15 óra 40 perckor Budapest-Keleti pályaudvarra, illetve 2014. január 5-én 13 óra 37 perckor Nyíregyházáról Budapest-Nyugati pályaudvarra.
Az ünnepekre miatt a vasúttársaság a 26 év alatti fiatalokra vonatkozó 33%-os kedvezményes menetjegyváltási lehetőséget megszakítás nélkül, 2013. december 21-én reggel 10.00 órától 2014. január 01-én éjfélig biztosítja az utasoknak. (Általános szabály szerint csak péntektől-vasárnapig és ünnepnapokkal egybekötött hétvégéken használható fel a kedvezmény.)
A vasúttársaság az eddigi tapasztalatok alapján javasolja az utasoknak a menetjegyek elővételi megváltását, vagy az internetes jegyértékesítés igénybevételét a kényelmesebb menetjegyváltás érdekében.
A módosított közlekedési rendről a MÁV-Start honlapján található menetrendi keresőben is elérhetőek az információk, valamint a helyi tarifával hívható MÁVDIREKT vonalon, a 06 (40) 49-49-49-es telefonszámon is kérhető tájékoztatás
Itt van minden, amit az Otthon Start programról tudni kell, mielőtt belevágna

Változó hazai szabályozás: mit vár el az Ön cégétől a hatóság?
Sokakat érint - jöjjön el!
Klasszis Talks & Wine - Fenntarthatóság 2025 ősz
2025. szeptember 17.
LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!
Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá
havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is,
a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk!
Legyen Ön is előfizetőnk!
-
Gyilkos alkut kötött Ursula von der Leyen Trumppal?
3 órája
-
A magyar vétó mellett is keresi a lehetőséget az EU Ukrajna csatlakozásához
3 órája
-
Nagy Márton: az AI kitörési pont Magyarország számára
4 órája
-
Ezért közeledhet a magyar kormány Belaruszhoz
5 órája
-
Ilyen még nem volt: az M1-es bővítés kulisszatitkai – Klasszis Podcast
6 órája
-
Az egyik legnagyobb orosz olajfinomítót találta el az ukrán hadsereg
7 órája
-
Börtönbe küldené Soros Györgyöt Donald Trump
8 órája
- Orbán Viktor ezt látva még nem lesz elégedett – A hét ábrája
- Most már teljesen világos, miért volt Kötcse eddig zártkörű – olvasói kommentek
- A nagy matchaőrület, ami rabul ejtette a világot
- Lengyelország után egy másik NATO-tagállamba repült egy orosz drón
- Magas halálozási rátájú, gyorsan terjedő kórházi fertőzés miatt aggódnak a szakemberek
- Szijjártó Péter ismét Minszkben járt: mit akarhat a magyar kormány Belarusztól?
- A korábbi, Paks II-nek szánt támogatások jogalapja is elveszhet
- Bendarzsevszkij Anton: kiderült, milyen drónok sérthették meg a lengyel légteret 2025. szeptember 11. 08:17
- Levelet kaptak a Lettországban élő oroszok: el kell hagyniuk az országot 2025. szeptember 9. 08:29
- Szijjártó Péter máris reagált Ursula von der Leyen kemény szavaira 2025. szeptember 10. 14:21
- A miniszterelnök bukása csak a kezdet, újabb csapást kapott Európa egyik kulcsországa 2025. szeptember 13. 08:55
- Áll a bál Kijevben Szijjártó Péter lépése miatt – megjött az ukrán válasz 2025. augusztus 29. 06:46
- Bendarzsevszkij Anton: kiderült, milyen drónok sérthették meg a lengyel légteret 2025. szeptember 11. 08:17
- Megszólalt Zelenszkij: Ukrajna akár területeket is hajlandó feladni a békéért 2025. augusztus 17. 16:19
- A nap képe: érdekes fotó bukkant fel Mészáros Lőrincről 2025. augusztus 29. 15:01
A magyar vétó mellett is keresi a lehetőséget az EU Ukrajna csatlakozásához
Az ukrán miniszterelnök-helyettes bizakodó.
Nagy Márton: az AI kitörési pont Magyarország számára
Egymillió magasabb hozzáadott értékű munkakör a cél.
-
Soha rosszabb félévet – jó számokkal zárt az MBH Bank2025. augusztus 28. 16:11
-
Év végén jöhet csak kamatcsökkentés2025. május 27. 17:01
-
A fizetésünk több mint harmadát a kiskereskedelemben hagyjuk2025. május 13. 14:44
-
Lassan újra mernek vásárolni a magyarok?2025. január 9. 13:18
-
Visszaesett az építőipari termelés volumene 2024 augusztusában2024. október 16. 11:55
-
Az MBH Bank jövőre a növekedés jelentős gyorsulását várja2024. október 15. 16:58
-
MBH Bank: év végére 4,5 százalékra is nőhet a pénzromlás üteme2024. szeptember 10. 13:59
-
Lebuktak az adóval trükközők – a NAV jobb belátásra bírta őket
17:33
-
Három vállalat, amely hosszú távon is erős növekedést ígér
16:58
-
Magyar Péter megválaszolt egy sokakat érdeklő kérdést
15:03
-
Csak bottal ütheti a világ a kínai autógyárak nyomát?
14:06
-
Mire elég most a kormány évekkel ezelőtt bevetett csodafegyvere?
12:01
-
Gombosi Pálinkafőző és Kovács Lázár (Chef): Együttműködés a Hagyományos Ízek Szolgálatában
15:56
-
Nesze neked Eger, egy kis pultravaló
09:16
-
Trump: a NATO-tagállamoknak fel kell hagyniuk az orosz olaj vásárlásával
17:49
-
Változásokkal indul az őszi szezon az Egri Termálfürdőben
11:05
-
Új kérdőívvel folytatódik az egri parkolási vita
08:17
-
Áll a bál Kijevben Szijjártó Péter lépése miatt – megjött az ukrán válasz
2025. augusztus 29. 06:46
-
Bendarzsevszkij Anton: kiderült, milyen drónok sérthették meg a lengyel légteret
2025. szeptember 11. 08:17
-
Megszólalt Zelenszkij: Ukrajna akár területeket is hajlandó feladni a békéért
2025. augusztus 17. 16:19
-
A nap képe: érdekes fotó bukkant fel Mészáros Lőrincről
2025. augusztus 29. 15:01
-
Ezzel boríthatta ki az Orbán-kormány az uniós főképviselőt
2025. augusztus 30. 17:19
-
Pogátsa Zoltán: Tévhit, hogy a Fidesz az osztogatással meg tudja nyerni a választásokat
2025. szeptember 14. 06:04
-
Ekkora távolságra képesek a Lengyelországban talált orosz drónok
2025. szeptember 14. 10:24
-
A franciáknak elege van, Macronnak mennie kell
2025. szeptember 14. 10:52
-
„Tárgyak zuhanhatnak le a levegőből” – riasztást kaptak egy romániai megye lakói
2025. szeptember 14. 09:09
-
Gyilkos alkut kötött Ursula von der Leyen Trumppal?
2025. szeptember 14. 17:04
