Kővári Zsolt, a MÁV-START Zrt. vezérigazgatója elmondta, hogy tapasztalatuk szerint november 14-től egy hét alatt belföldi járataikra 20 ezer menetjegyet vásároltak interneten, és ennek 7-8 százalékát már otthon nyomtatták ki.
Nemes Anikó, a MÁV-START projektvezetője közölte, hogy a fejlesztés beruházási költsége 52 millió forint, ebbe bele tartozik az informatikai megoldás kifejlesztése, illetve a jegyellenőrzéshez szükséges 1450 okostelefon beszerzése.
A vezérigazgató szólt arról, hogy fokozatosan fejlesztik a jegyértékesítési rendszert, a MÁV-START nemzetközi járataira azt követően lehet kiterjeszteni az interneten vásárolt jegyek otthoni nyomtatását, ha a külföldi vasúttársaságok az ellenőrzés technikai kérdésében megegyeznek.
A MÁV-START tájékoztatása szerint az otthoni nyomtatású belföldi menetjegyeket, pót- és helyjegyeket az interneten az utazás előtt már akár 60 nappal meg lehet vásárolni. A visszaélések elkerülése érdekében az otthon nyomtatott jegyek - az európai vasutak gyakorlatát követve - egy adott napra, és meghatározott vonatra érvényesek, névre szólóak és nem átruházhatók.
A menetjegyet A/4-es méretű fehér papírra kell kinyomtatni, az azonosítást kétdimenziós pontkód szolgálja. A vonalkódot okostelefonon olvassa le és érvényesíti a jegyet a kalauz a vonat fedélzetén. A MÁV-START tájékoztatása szerint az otthon nyomtatott jegyek a MÁV és a GYSEV vonalain egyaránt érvényesek. Amennyiben az utas nem használja fel az otthon nyomtatott menetjegyét, akkor csak az online vásárlási felületen kezdeményezheti a visszatérítést legkésőbb a vonat indulás előtt egy órával - közölte a MÁV-START Zrt.
November közepétől már nemcsak a nagyobb állomásokon található automatáknál, hanem bárhol, akár otthon is ki lehet nyomtatni a MÁV-START-nál interneten vásárolt belföldi vasúti menetjegyet
LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!
Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá
havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is,
a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk!
Legyen Ön is előfizetőnk!
Friss
-
Politikai ellenfelek megkínzásával vádolják a volt venezuelai elnököt
13 perce
-
Radioaktív szivárgástól tartanak Csernobilban
25 perce
-
Nem alakult jól a nap a forintnak
körülbelül 1 órája
-
Egy atomháborúnál is nagyobb kárt okozhat az AI, ha rossz kezekbe kerül
körülbelül 1 órája
-
Nem hagyta magát a pesti börze
2 órája
-
Trump meggondolta magát: mégsem lesz élő adás a tömeggyilkos kivégzéséből
2 órája
-
Hiába hibázott az ügyfél, a banknak előbb vissza kell fizetnie az ellopott pénzt
2 órája
Mfor.hu Top24
- Lapátra tették a NAV egyik elnökhelyettesét
- Jókora gyomros várta Brüsszelben Magyar Pétert: az embercsempészek miatt is elítélték Magyarországot
- Magyar Péter volt felesége is visszautasíthatatlan meghívót kapott a parlamentbe
- Hozzányúlhatnak Orbán Viktorék 150 milliárdos programjához is
- Elnézte a naptárát Orbán Viktor? Ő is kiutazott az uniós csúcsra
- Fontos embert igazolt Kapitány István
- Ilyen még soha nem történt a magyar bankkártyákkal
Utazás
Miért érdemes itthon nyaralni, hosszú hétvégézni? Szavazzon!
Eidenpenz József | 2019. június 7. 15:30
Azt mondja a miniszter, belföldön is lehet nyaralni. Van, aki így tesz, van, aki nem, de mik a fő okok? Szavazzon! Előző szavazásunkat pedig egy német áruházlánc nyerte.
Utazás
Így kezdődött az évad a Balatonon
Privátbankár.hu | 2018. május 12. 16:14
Az évtizedes hagyományoknak megfelelően a balatonfüredi ünnepélyes évadnyitóval és a tó megkoszorúzásával szombaton elkezdődött a balatoni turisztikai és vitorlásszezon.
Utazás
Ezeket az utakat zárják le holnap Budapesten
Privátbankár.hu | 2018. május 12. 14:23
Rendezvények és építési munkálatok miatt Budapest több pontján nehéz lesz közlekedni a hétvégén.
Utazás
Vegyi incidens miatt volt lezárva a londoni City repülőtere
Privátbankár.hu | 2016. október 22. 09:29
Lezárták pénteken egy időre a londoni City repülőteret, miután az a gyanú merült fel, hogy valamilyen vegyszer kerülhetett a terminál levegőjébe. A speciális felszerelésekkel kivonult tűzoltóság nem talált veszélyes anyagot, így a légikikötőt péntek este ismét megnyitották.
Utazás
Egyiptom helyett idén inkább Bulgáriába és Spanyolországba utaznak a magyarok
Privátbankár.hu | 2016. február 27. 09:42
Egyiptom helyett az idén inkább Bulgáriába és Spanyolországba utaznak a magyarok az előfoglalások adatai alapján - közölte az Invia online utazási ügynökség az MTI-vel.
Utazás
Ebben a városban már nyomozók keresik az illegális szálláskiadókat
Privátbankár.hu | 2015. augusztus 1. 08:27
Álruhás nyomozókkal is kutatnak Barcelonában az adót nem fizető illegális szálláskiadók után, miközben új adót vetettek ki rájuk és korlátozzák az új engedélyek kiadását. Csakhogy ez egyelőre szélmalomharcnak tűnik, 14-szer annyi illegális szobakiadó lehet, mint amennyi hivatalos. A város közben nyugodtan kiteheti a megtelt táblát.
Utazás
Jó a rajt: így indult az év a szállodásoknak
Privátbankár.hu | 2015. május 3. 10:21
A legfrissebb adatok szerint az év első két hónapjában 10 százalékkal nőtt a belföldi vendégéjszakák száma a szállodákban. Nincs ok a panaszra: a külföldiek is szép számmal jöttek, főleg a brit és amerikai vendégek száma ugrott meg drasztikusan, az oroszok továbbra is elmaradnak.
Utazás
Már két ötcsillagos strand van az országban: ez az egyik
Privátbankár.hu | 2015. május 2. 15:38
Ötcsillagos minősítést kapott a hajdúszoboszlói strand, eddig csak egy ilyen strandunk volt.
Utazás
BKK bérlete van? Így autózhat vele ingyen
Privátbankár.hu | 2015. április 29. 11:30
Újabb szintre tört be a közösségi autózás: BKK bérlettel havidíj nélkül, fél órás távra vehetjük kölcsön az Avalon autóit.
Utazás
Ma estig biztos kitart a magyar-lengyel barátság - Hajrá magyarok!
Nagy László Nándor | 2015. április 25. 10:41
Nagy Lajos óta nem volt ennyire magyar Krakkó - a korábbi lengyel királyi székhelyen ma bizonyosan percenként hallhatunk magyar szót, hiszen nagyjából 3-4 ezer magyar szállta meg a várost a divizíó IA világbajnokság - számunkra - döntőjére készülve. Ma este az elitligába jutásért játszik magyar jégkorong-válogatott.
Heti top
- Robert Ficóék meglépték, amire a Magyar-kormánytól is várunk 2026. október 14. 20:10
- Magyar Péter döntött: hozzányúlhatnak a Orbán Viktorék 150 milliárdos tőkeprogramjához is 2026. október 15. 08:11
- Megjött az IMF-jelentés: alaposan kielemezték a magyar gazdaságot, és a kormánynak is üzentek 2026. október 11. 06:04
- Donald Trump tajtékzik: „Norvégia, ezt nem fogjuk elfelejteni” 2026. október 10. 14:21
Havi top
- Robert Ficóék meglépték, amire a Magyar-kormánytól is várunk 2026. október 14. 20:10
- László Csaba: Mészáros Lőrincnek valószínűleg az év végére már nem lesz 1600 milliárdos a vagyona 2026. október 1. 10:18
- Ursula von der Leyen felkavarta az állóvizet, üzenete Magyarországnak is szól 2026. szeptember 21. 14:28
- „Ismét szólok: baj lesz” – Magyar Péter komoly figyelmeztetést kapott 2026. szeptember 27. 13:01
Friss
Nemzetközi
Politikai ellenfelek megkínzásával vádolják a volt venezuelai elnököt
Felesége is a bíróság elé állt.
13 perce
Nemzetközi
Radioaktív szivárgástól tartanak Csernobilban
Meg kell javítani a sérült védőburkot.
25 perce
Részvény / Deviza / Áru
Nem alakult jól a nap a forintnak
Drágult a dollár és a svájci frank.
körülbelül 1 órája
A 100 Leggazdagabb
-
A Reebok tulajdonosa hatmilliárd dollárért megszerezné Barbie-t is2026. október 8. 11:00 -
Negyvenmilliárd dolláros hitelből vásárolna MI-chipeket Elon Musk cége2026. október 8. 11:00 -
Korábbi árának töredékéből mentenék meg New York egyik leghíresebb felhőkarcolóját2026. október 8. 00:05 -
Egymilliárd forinttal készíti fel újabb felvásárlásokra cégét Veres Tibor2026. október 8. 00:01 -
A nyereség csaknem kétszeresét fizette ki a Dyson a milliárdos családjának2026. október 6. 09:27
További hírek >
Piac&Profit cikkei
-
Már többször vásárolunk az interneten bankkártyával külföldön, mint itthon
16:58
-
Az oroszok rapid sebességgel fejlesztik drónos támadókapacitásaikat
16:07
-
Trump személyesen adhatta ki, hogy korlátozzák Ukrajnában a Starlink működését
15:05
-
A Kamara a vállalkozói vagyon esetében adómentességet javasol
14:05
-
A Tisza politikusainak népszerűsége lezúzza a Fidesz vezetőkét
13:03
Turizmus Online cikkei
-
Fürdők, kastélyok, advent a hegytetőn – ízelítő Stájerország legfrissebb turisztikai kínálatából
17:12
-
MTÜ-vezér: fókuszban az új turizmus-stratégia
16:06
-
Ha hétvégén az Art Market Budapestre látogat, ne megszokásból induljon úti célja felé!
12:46
-
Kerékpársáv a Szent Gellért rakparton
11:42
-
Pont került a portugál légitársaság felvásárlására
11:31
A vidék hírei
-
Új kollégium épülhet Egerben a Mátyás király úton, mintegy 90 diáknak adhat majd helyet
11:48
-
Kerekes Banddel, főzőversennyel és egész napos programokkal búcsúztatják a nyarat Andornaktályán
07:55
-
Kánikulával búcsúzik a meteorológiai nyár
07:31
-
Aki egy személyi döntés miatt eltávolodik a Tiszától, annak ehhez joga van
14:44
-
Sior: rajzok haza 103.
09:58
legolvasottabb
-
Robert Ficóék meglépték, amire a Magyar-kormánytól is várunk
2026. október 14. 20:10
-
László Csaba: Mészáros Lőrincnek valószínűleg az év végére már nem lesz 1600 milliárdos a vagyona
2026. október 1. 10:18
-
Ursula von der Leyen felkavarta az állóvizet, üzenete Magyarországnak is szól
2026. szeptember 21. 14:28
-
„Ismét szólok: baj lesz” – Magyar Péter komoly figyelmeztetést kapott
2026. szeptember 27. 13:01
-
Itt az újabb fordulat a benzinkutakon?
2026. szeptember 22. 11:36
top 24
-
Robert Ficóék meglépték, amire a Magyar-kormánytól is várunk
2026. október 14. 20:10
-
Magyar Péter döntött: hozzányúlhatnak a Orbán Viktorék 150 milliárdos tőkeprogramjához is
2026. október 15. 08:11
-
Frissítve: nem business classon előzte be Brüsszelben Orbán Viktor Magyar Pétert
2026. október 15. 10:58
-
Zelenszkijnél elfogyott a cérna: keményen odaszólt Trumpnak, a tűzszünetnek is annyi
2026. október 15. 09:59
-
Ilyen forintárfolyamot küldött Magyar Péter Brüsszelből
2026. október 15. 07:12




