Az ATK Konzorcium Kft. projektcégben a debreceni Keviép Kft. 51 százalék, a Tóth TD Kft. 48, míg a korábbi konzorciumvezető, az Arcadom Zrt. mindössze 1 százalék tulajdoni résszel rendelkezik - tette hozzá a polgármester a DKV Zrt. telephelyén épülő villamosremíznél tartott sajtótájékoztatón.
Kósa Lajos az újrakezdés fő okaként azt jelölte meg, hogy az Arcadom Zrt. 2012-ben képtelen volt ellátni a projektirányításból fakadó munkaszervezési és finanszírozási feladatait. A polgármester szerint az új projektcég garancia arra, hogy december 20-ára elkészül a pálya. Májusban azonban már fogadhatják az első spanyol villamosokat az addigra elkészülő remízben - jelentette ki. Az "újrakezdéshez" pénz is kellett, a kormány tavaly szeptemberben döntött úgy, hogy a projekt kap egy 500 millió forintos extra támogatást.
Újraindul a 2-es villamos-projekt Debrecenben. Az önkormányzat kezdeményezésére a kivitelező konzorcium tagjai kizárólag erre a munkára új projektcéget alapítottak - jelentette be Kósa Lajos (Fidesz) polgármester hétfőn.
LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!
Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá
havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is,
a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk!
Legyen Ön is előfizetőnk!
Friss
-
Trump megnyugtató kijelentést tett az iráni háborúról
2 órája
-
Tűzszünetet kért Putyintól a pápa
3 órája
-
Mit művelt a forint? Így adják és veszik az eurót péntek este
3 órája
-
Megjelentek az első repedések a Tisza-kormányban – Ez Viszont Privát
4 órája
-
Az oroszok várnak: még nem ült le tárgyalni a kormány Paks II.-ről
4 órája
-
Csak a Richter maradt le pénteken
4 órája
-
Volánbusz-ügy: megszüntették az egyik leggazdagabb magyar letartóztatását
5 órája
Mfor.hu Top24
- Tíz évre titkosított dokumentumot hoz nyilvánosságra a kormány
- Újabb feljelentés: nyoma veszett közel 10 ezer eszköznek a közmédiában?
- Aranykonvoj: ha Orbán Viktor utasított, akkor digitális nyoma kell, hogy legyen
- Kómásan kezdte a reggelt a forint
- Feljelentést tett Kapitány István a 475 milliárdos Kisfaludy-program miatt
- Donald Trump megnevezte az ukrajnai béke legnagyobb akadályát
- Fél óra után véget ért a Fővárosi Közgyűlés rendkívüli ülése
Utazás
Miért érdemes itthon nyaralni, hosszú hétvégézni? Szavazzon!
Eidenpenz József | 2019. június 7. 15:30
Azt mondja a miniszter, belföldön is lehet nyaralni. Van, aki így tesz, van, aki nem, de mik a fő okok? Szavazzon! Előző szavazásunkat pedig egy német áruházlánc nyerte.
Utazás
Így kezdődött az évad a Balatonon
Privátbankár.hu | 2018. május 12. 16:14
Az évtizedes hagyományoknak megfelelően a balatonfüredi ünnepélyes évadnyitóval és a tó megkoszorúzásával szombaton elkezdődött a balatoni turisztikai és vitorlásszezon.
Utazás
Ezeket az utakat zárják le holnap Budapesten
Privátbankár.hu | 2018. május 12. 14:23
Rendezvények és építési munkálatok miatt Budapest több pontján nehéz lesz közlekedni a hétvégén.
Utazás
Vegyi incidens miatt volt lezárva a londoni City repülőtere
Privátbankár.hu | 2016. október 22. 09:29
Lezárták pénteken egy időre a londoni City repülőteret, miután az a gyanú merült fel, hogy valamilyen vegyszer kerülhetett a terminál levegőjébe. A speciális felszerelésekkel kivonult tűzoltóság nem talált veszélyes anyagot, így a légikikötőt péntek este ismét megnyitották.
Utazás
Egyiptom helyett idén inkább Bulgáriába és Spanyolországba utaznak a magyarok
Privátbankár.hu | 2016. február 27. 09:42
Egyiptom helyett az idén inkább Bulgáriába és Spanyolországba utaznak a magyarok az előfoglalások adatai alapján - közölte az Invia online utazási ügynökség az MTI-vel.
Utazás
Ebben a városban már nyomozók keresik az illegális szálláskiadókat
Privátbankár.hu | 2015. augusztus 1. 08:27
Álruhás nyomozókkal is kutatnak Barcelonában az adót nem fizető illegális szálláskiadók után, miközben új adót vetettek ki rájuk és korlátozzák az új engedélyek kiadását. Csakhogy ez egyelőre szélmalomharcnak tűnik, 14-szer annyi illegális szobakiadó lehet, mint amennyi hivatalos. A város közben nyugodtan kiteheti a megtelt táblát.
Utazás
Jó a rajt: így indult az év a szállodásoknak
Privátbankár.hu | 2015. május 3. 10:21
A legfrissebb adatok szerint az év első két hónapjában 10 százalékkal nőtt a belföldi vendégéjszakák száma a szállodákban. Nincs ok a panaszra: a külföldiek is szép számmal jöttek, főleg a brit és amerikai vendégek száma ugrott meg drasztikusan, az oroszok továbbra is elmaradnak.
Utazás
Már két ötcsillagos strand van az országban: ez az egyik
Privátbankár.hu | 2015. május 2. 15:38
Ötcsillagos minősítést kapott a hajdúszoboszlói strand, eddig csak egy ilyen strandunk volt.
Utazás
BKK bérlete van? Így autózhat vele ingyen
Privátbankár.hu | 2015. április 29. 11:30
Újabb szintre tört be a közösségi autózás: BKK bérlettel havidíj nélkül, fél órás távra vehetjük kölcsön az Avalon autóit.
Utazás
Ma estig biztos kitart a magyar-lengyel barátság - Hajrá magyarok!
Nagy László Nándor | 2015. április 25. 10:41
Nagy Lajos óta nem volt ennyire magyar Krakkó - a korábbi lengyel királyi székhelyen ma bizonyosan percenként hallhatunk magyar szót, hiszen nagyjából 3-4 ezer magyar szállta meg a várost a divizíó IA világbajnokság - számunkra - döntőjére készülve. Ma este az elitligába jutásért játszik magyar jégkorong-válogatott.
Heti top
- Robert Ficóék meglépték, amire a Magyar-kormánytól is várunk 2026. október 14. 20:10
- Magyar Péter döntött: hozzányúlhatnak Orbán Viktorék 150 milliárdos tőkeprogramjához is 2026. október 15. 08:11
- Megjött az IMF-jelentés: alaposan kielemezték a magyar gazdaságot, és a kormánynak is üzentek 2026. október 11. 06:04
- Donald Trump tajtékzik: „Norvégia, ezt nem fogjuk elfelejteni” 2026. október 10. 14:21
Havi top
- Robert Ficóék meglépték, amire a Magyar-kormánytól is várunk 2026. október 14. 20:10
- László Csaba: Mészáros Lőrincnek valószínűleg az év végére már nem lesz 1600 milliárdos a vagyona 2026. október 1. 10:18
- Ursula von der Leyen felkavarta az állóvizet, üzenete Magyarországnak is szól 2026. szeptember 21. 14:28
- „Ismét szólok: baj lesz” – Magyar Péter komoly figyelmeztetést kapott 2026. szeptember 27. 13:01
Friss
Nemzetközi
Trump megnyugtató kijelentést tett az iráni háborúról
Nem tervezi atomfegyver bevetését.
2 órája
Nemzetközi
Tűzszünetet kért Putyintól a pápa
A beszélgetésről a Kreml és a Vatikán is beszámolt.
3 órája
A 100 Leggazdagabb
-
A Reebok tulajdonosa hatmilliárd dollárért megszerezné Barbie-t is2026. október 8. 11:00 -
Negyvenmilliárd dolláros hitelből vásárolna MI-chipeket Elon Musk cége2026. október 8. 11:00 -
Korábbi árának töredékéből mentenék meg New York egyik leghíresebb felhőkarcolóját2026. október 8. 00:05 -
Egymilliárd forinttal készíti fel újabb felvásárlásokra cégét Veres Tibor2026. október 8. 00:01 -
A nyereség csaknem kétszeresét fizette ki a Dyson a milliárdos családjának2026. október 6. 09:27
További hírek >
Piac&Profit cikkei
-
Külföldre készül? Egy rossz váltással súlyos tízezreket veszíthet
16:49
-
Magyarország továbbra is az orosz gáz legnagyobb uniós vásárlója
15:44
-
Új trükkre váltottak a csalók
14:01
-
Egyre több magyar városban jelenhet meg az ismert pizzázólánc
13:23
-
Tudnak róla, mégsem lépnek: hiába ismerik fel a veszélyt, sok cégnél elmarad a beavatkozás
12:53
Turizmus Online cikkei
A vidék hírei
-
Új kollégium épülhet Egerben a Mátyás király úton, mintegy 90 diáknak adhat majd helyet
11:48
-
Kerekes Banddel, főzőversennyel és egész napos programokkal búcsúztatják a nyarat Andornaktályán
07:55
-
Kánikulával búcsúzik a meteorológiai nyár
07:31
-
Aki egy személyi döntés miatt eltávolodik a Tiszától, annak ehhez joga van
14:44
-
Sior: rajzok haza 103.
09:58
legolvasottabb
-
Robert Ficóék meglépték, amire a Magyar-kormánytól is várunk
2026. október 14. 20:10
-
László Csaba: Mészáros Lőrincnek valószínűleg az év végére már nem lesz 1600 milliárdos a vagyona
2026. október 1. 10:18
-
Ursula von der Leyen felkavarta az állóvizet, üzenete Magyarországnak is szól
2026. szeptember 21. 14:28
-
„Ismét szólok: baj lesz” – Magyar Péter komoly figyelmeztetést kapott
2026. szeptember 27. 13:01
-
Itt az újabb fordulat a benzinkutakon?
2026. szeptember 22. 11:36
top 24
-
Vészjósló számok jöhetnek Brüsszelből, de Magyarország állja a sarat
2026. október 16. 05:42
-
Megjelentek az első repedések a Tisza-kormányban – Ez Viszont Privát
2026. október 16. 18:31
-
Trump szerint Zelenszkij már az ukrajnai béke akadályává vált
2026. október 16. 06:58
-
Pattanásig feszült hangulat volt az EU-csúcson
2026. október 16. 08:44
-
Magyar Péter megközelítette Horn Gyula egykori népszerűségi rekordját
2026. október 16. 10:25




